Laura órája reggel 7 órakor csörgött. Kicsit korainak érezte az ébresztőt, de, mikor ránézett az órára, rájött, hogy neki fent kell lennie, hiszen, aki sokat alszik, keveset él. Bár az, hogy egész nap utálatos csapattársa mellett kell lennie, teljesen kiölte belőle az életkedvet. Emiatt azonban sajnos nem állt meg az élet, ugyanúgy fel kellett kelnie, és ugyanúgy végig kellett küzdenie ezt a napot, ezzel tisztában is volt. Ezen tudattal fejében kelt fel, s ment a fürdőszobába készülődni. Még a TV- t is volt ideje nézni, gyors készülődése okán. El is döntötte, innentől 7:30 előtt az orrát sem dugja ki a takaró alól. Mikor leért az étkezdébe, nagy meglepetésére, még a nagy késő hírében álló Kimi is az egyik asztalnál ücsörgött Luca Badoerrel. Kissé furcsállta is ezt, mert ők ketten sosem voltak kebelbarátok, sőt, beszélni is alig beszéltek egymással, de Felipét már nem hozhatja vissza, biztos, ha nincs ló, jó a szamár is alapon kiszemelte Lucát. Ő szokásos beszélgetőpartnere, Marc Gené mellett foglalt helyet, miután megrendelte reggeliét.

- Jó reggelt Marc!

- Szia! Hogyhogy te vagy az utolsó ma reggel?

- Túl pontosak voltatok. – Rántotta meg vállát mosolyogva a lány.

- Tegnap merre voltál?

- Hogyhogy merre voltam? Montezemoloval beszélgettem, miközben a napirendet ismertették.

- Ezért nem láttalak. A terem másik végében ültem. Azt hittem, direkt kerülsz.

- Egy ilyen embert, mint te, minden épeszű jövevény kerül.

- Tudtam én, hogy kedves vagy, ezért is bírlak ennyire. – Mondta Marc, tettetett duzzogással.

- A jó humor tesz ily ellenállhatatlanná.

- Na meg a szerénység.

- Az bizony…

- Jó étvágyat!

- Viszont! – Mondták egymásnak, majd nekiláttak az evésnek. Az étkezés befejezése után rögtön készülődni mentek, azt követően pedig egyenest a sípályára. Laura rögtön a piros színnel jelzett pálya útvonalán indult el annak ellenére, hogy egy éve nem volt síléc a lábán.

Egyszer- kétszer el is sikerült esnie, de végül épségben ért vissza. Egy ideig gyakorolta ezt a pályát, s amikor megunta, elindult a fekete pályára. Onnan, 3000 méteres magasságból gyönyörű volt a kilátás. Hófödte, fenyőkkel tarkított hegycsúcsok sorakoztak, elszigeteltség érzetét keltették, mégis gyönyörűek voltak, valamivel távolabbról őzeket vélt felfedezni. Nézte őket jó sokáig, amikor sikerült visszatérítenie magát a valóságba, elindult a pályán. Sok volt a gyors kanyar, valamint a meredek rész, épp ezért is élvezte ezt a pályát. Néhány alkalommal az egyensúlyát is elvesztette, de ügyesen korrigált, így nem esett el. Délután 1 órára kicsit ki is fárasztotta magát, ezért visszament a szobájába. Átöltözött, hálószobájába ment, majd elterült az ágyon. Ha valaki látta volna, azt gondolta volna róla, hogy élőhalott. Egyfolytában a plafont bámulta, még csak meg sem mozdult. Csak akkor kelt fel, amikor látta az ebédidő közeledtét. Az ebédlő egyik sarkában fogyasztotta el ebédjét, utána pedig visszavonult. Perceken belül azonban unatkozni kezdett, ezért lement a teniszpályára, hátha talál magának valakit, akivel játsszon. Szerencséjére akadt is egy 28- 30 év körüli fickó, aki szintén magányosan ütötte a szervákat. Nem sokkal később az is kiderült róla, ő lesz az edzőjük a medencénél. Még úszás előtt egy cappuchino mellett kellemesen elbeszélgettek. Az edzés ezzel szemben már nem bizonyult valami kellemesnek, ugyanis úgy elfáradtak mind a négyen, hogy élni sem volt kedvük, csak aludni akartak.