Másnap reggel a finn lány teljesen összezavarodottan ébredt. Nagyon sokáig gondolkodott a dolgokon, míg eszébe jutott, mi is történt éjszaka, s mikor ez sikerült, még rosszabb kedve lett, még a feje is jobban hasogatott. Hogy ezeknek véget vessen elment venni egy forró fürdőt. Mikor ezzel végzett, már 7:45- öt mutatott az óra, így gyorsan felöltözött, elővette Heikki ajándékát, s már ment is lejjebb egy emelettel a fiú szobájához. Az hamar kinyitotta ajtaját, beinvitálta, valamint hellyel kínálta őt. Nem túl nagy ajándékban állapodtak meg, de olyanban, ami a barátságukat tükrözi. Nem is kerteltek sokat, gyorsan átadták egymásnak ajándékaikat, amit serényen bontogatni kezdtek a szoba kellős közepén.

- Egy fotóalbum? De jó, ebben van egy csomó közös képünk. Ezt mind te csináltad?

- Nem, az én gépemmel nem csináltunk ennyit, viszont el sem tudod képzelni, mennyi van rólunk a neten. Egy csomót letöltöttem, majd előhívattam a legjobbakat.

- Az igen, jó sokat dolgozhattál vele. De nyisd ki gyorsan az én ajándékomat! – Laura gyorsan kicsomagolta, és mikor meglátta az ajándékot, egyszerűen nem hitt a szemének: egy nagy képkeretet pillantott meg, amelynek alapszínéül a fekete szolgált, a minta pedig rózsaszín szívekből állt. A képen pedig ő látható, amint éppen a boksz előtt áll, napszemüvegben, az overallja felső részét levetve, Red Bull- t szürcsölgetve. A nap éppen oldalról világította meg, ettől az egész látvány csak szebb lett.

- Úristen! Ez valami mesés! Ezt hogyan, és...- rápillantott az aláírásra a kép sarkában- a mindenit, ezt te rajzoltad? Honnan tudsz te ilyen állati jól rajzolni?

- Úgy látom, tetszik, mert istent te általában csak káromkodásnál veszed a szádra- mosolygott- , félretéve a viccet, egyébként a rajzot egy képről rajzoltam, de szerintem fele olyan jó sem lett, mint az eredeti, a keretet pedig úgy terveztettem, mert ehhez hasonlót sehol nem találtam.

- Még hogy nem olyan jó, mint az eredeti… ez ötvenszer jobb annál, az biztos, bármilyen is. Nagyon köszönöm Heikki! – Mondta egy puszit adván a fiú arcára.

- Én is köszönöm neked ezt a fantasztikus ajándékot. – Viszonozta a lány gesztusát. Miután visszarázódtak a kemény valóságba az idilliből, eltakarították a csomagolópapír maradékokat a szoba padlójáról, aztán kimentek a pályára. Laura még megnézett egy utolsó gyakorlást, mielőtt hazaindult volna. A búcsú olyan összejövetel jellegűre sikeredett: mindenki az hallban beszélgetett a barátokkal. Miközben legjobb barátjától vett búcsút, meglátta közeledni Nicot. Miután ezen túl volt, elindult a srác felé, akivel megölelték egymást.

- Csak nem hitted, hogy elmehetsz innen anélkül, hogy elköszönsz tőlem?

- Nem tudom…

- Figyelj, szeretném, ha a tegnapiért nem haragudnál rám, nem akarlak a saját butaságom miatt elveszteni téged, részeg voltam, s ilyenkor olyat is mondok, amit később megbánok.

- Az egész monológod úgy hangzott, mintha Heikkire szörnyen dühös lennél azért, mert félbeszakított valamit, amit elkezdtél, s csak ez az egy alkalom lett volna folytatni azt, vagy mintha csak ezt az egyetlen alkalmat akartad volna. E miatt vagyok kissé zabos.

- Megesküszöm, ha akarod, hogy ilyenről szó sincsen. – Tette szívére a kezét a fiú.

- Jól van, elhiszem neked, amit mondasz. – Simította meg az arcát.

- Akkor adhatok neked egy búcsú puszit?

- Háát… jó, legyen, nem bánom. – Mutatott mosolyogva az arcára Laura. Nico azonban maga felé fordította, és forrón megcsókolta, bár ez a kategória már inkább a nyilvános, iszonyúan provokatív smárolás volt, ami kettejük közt történt, de a lánynak eszébe sem jutott leállítani őt, ugyanis piszkosul élvezte a csókot és a helyzetet is.

- Indulás! – Szólt egy hang kintről.

- Nos, nekem mennem kell. Végezz jól a teszteken, rendben?

- Okés, te pedig nagyon vigyázz magadra, és gondolkozz kettőnkről. Szia!

- Szia!