Hősünk földöntúli örömöt érzett, mikor leszállt a gépről. Nem is titkolta ezt, mert ugrándozva ment el a reptér várakozójáig. Nem is csoda, mindenki totál idiótának nézte őt, de ez nem zavarta egyáltalán, csak várta, hogy végre megpillantsa legjobb barátját. Nem is tartott oly sokáig, míg ez sikerült neki. Nem is késlekedett: hurrikáni sebességgel futott keresztül, elérni akarván célját. Gyorsan oda is ért a fiú elé, majd nyakába ugrott.

- Szia! Nagyon örülök a meghívásodnak, annyira jó itt a régi emlékek között!

- Hát még amikor hazaérsz majd, újakkal gazdagodva! – Kacsintott rá Heikki. – Te aztán nem kíméled a bőröndöd, tudtad, hogy ezzel nem életbiztosítás futni?

- Most túlságosan is fel vagyok dobódva ahhoz, hogy ilyen apróság érdekeljen.

- Akkor rendben. Felkészültél arra, hogy ellátogass az itteni lakásomba, és megismerd Cathyt?

- Izgulok amiatt, hogy hogyan jövünk majd ki egymással, de egyébként igen.

- Ne izgasd magad, remekül meglesztek. Tehát indulhatunk?

- Igen. – Amint kimondta ezt, már indultak is. Szinte öt perc sem telt belé, s meg is érkeztek. Fekete cseréptetős, halványkék színű ház melletti garázsba álltak be.

- Imádom ezt a környéket. Még pont a belvárosban vagyunk, de a leges- legszélén. Itt sokkal csendesebb minden, a szomszédok is rendesek. – Magyarázta a srác.

- Tudom, én is pont ezért szerettem kiskoromban. Két utcával arrébb laktunk a szüleimmel régen. Nem gondoltam volna, hogy a városrészt így hagyják majd, de ahogy elnézem, nem változott semmit, sőt, talán most még csendesebb is egy kicsit.

- Komolyan itt laktál fiatalkorodban? – Lepődött meg, miközben kivette az autó csomagtartójából Laura csomagjait.

- Ahha. Anyámék is imádták ezt a nyugodt helyet, mert közel van a városközponthoz, és persze a reptérhez, ahol a fél életüket töltötték. Mindig innen- oda, onnan- ide mentek.

- Téged meg mindig rábíztak valakire?

- Igen, amikor pedig nagyobb lettem, kb. 10 éves, már egyedül is hagytak, csak néha- néha rám nézett valaki, hogy élek- e még. Jobb eset volt, mikor a barátaimnál aludhattam. – Emlékezett vissza a lány miközben barátja a háza ajtaját nyitotta ki.

- Cathy, édes! Megjöttünk!

- Mindjárt jövök! Addig akasszátok fel a kabátotokat! – Hallatszott az egyik szobából. A felszólítottak végre is hajtották, és mire ez sikerült, Catherine is lent termett. Nem volt rajta semmi extravagáns öltözék, csak egy farmer egy zöld pólóval, amiben jól nézett ki.

- Szia! Catherine Hyde. Heikki sokat mesélt rólad. – Mondta egy szolid mosoly kíséretében.

- Laura Lappi. Remélem csak rosszat hallottál rólam. Egyébként rólad is sokat mesélt, de csak és kizárólag jót! – Mosolygott rá vissza. Már kevésbé érezte feszélyezve magát, mint előbb.

- El tudom képzelni… gondolom, szidsz állandóan, mint a bokrot.

- Nem is! Szívem, ne ennyire magadból indulj ki! – Mondta a kis csapat egyetlen férfi tagja, majd üdvözlőcsókkal illette kedvesét.

- Na, ne ácsorogjunk itt, menjünk a nappaliba és üljünk le! – Invitálta be őket. Laura jól körülnézett odabent. A berendezés ötvözte a Brit- Finn stílust. – Kérsz kávét?

- Igen, köszi.

- Majd én lefőzöm, maradj csak. – Indult el Heikki a konyha felé. Ebben a pillanatban csend telepedett a nappaliba. De mielőtt ez kínossá vált volna, Cathy megtörte.

- Hallottam, te is vezetési lehetőséget kaptál jövőre az egyik pilótaülésben.

- Igen, elég sokat pedáloztam érte, de itt leginkább a szerencse döntött a dolgokról.

- A szerencse? Egy ilyen neves csapatnál, mint a Ferrari?

- Mint tudod, tavaly még Felipe Massa volt a második számú pilóta. Csak év végére olyan konfliktusba keveredett a csapattal, hogy szerződést bontottak vele.

- És volt egy tehetséges tesztpilótájuk, aki történetesen te vagy. Így már érthető.