Laura zavartan ébredt fel reggel 9 órakor. Hirtelen még azt sem tudta, hol van. Mikor aztán rájött, furcsa gondolatok bukkantak fel a fejében. Először is egy kérdés: mit művel ő most? Hisz’ nem is olyan rég még ő bizonygatta magának az elképzelését, miszerint neki nincs szüksége pasira, s most mégis Nico karjai közt tartózkodik, kb. a nap 24 órájából, úgy… 26- ot. Ebben pedig az a legrosszabb, hogy még élvezi is. Pont emiatt gondolja, hogy szánalmas, mert még a saját magának tett ígéretét sem tudja betartani. Ez butaság, inkább nem emészti magát tovább, úgyis az édesanyja is mindig a carpe diem elvében nevelte. Na jó, ez azért túlzás, de mindig is arra tanította, próbálja meg azt élvezni, amivel éppen rendelkezik. Így abba is hagyta tüstént a filozofálgatást, már ment is a mosdóba embert varázsolni magából, ami mindig nehéz feladatnak ígérkezett. Amikor ezzel is készen lett, úgy gondolta, meglepi kedvesét egy ágyba vitt reggelivel, de mikor a mini bár melletti pulthoz ért, megtalálta a neki szánt üzenetet:

Jó reggelt álomszuszék! Ne haragudj, de nem akartalak felébreszteni, eredetileg tényleg 11-kor indultam volna, de apám hívott, valamilyen halaszthatatlan ügy miatt, ezért másfél órával előbb kellett indulnom. Amíg távol vagyok, kitalálom, hogyan engesztelhetnélek ki!

Csók!

- Ennyit az ágyban reggelizésről. – Gondolta a lány. Mivel tudta, hogy sok ideig egyedül marad, lement az étkezdébe enni. Miután elfogyasztotta ételét, visszament a szobába olvasni. Négyórányi betűlesés után úgy döntött, kimegy a parkba, ahol tegnap Nicoval sétáltak. Kényelmesen andalgott a csupasz, magas fák árnyékában. Voltak ugyan elszórtan fenyőfák, a számuk azonban igencsak csekély volt, ha nem lettek volna, az egész tér teljesen sivárnak tűnhetett volna. A táj e szépségeit csodálta éppen, mikor beleütközött valakibe.

- Elnézést!- Mondták egymásnak. Ellenben mikor felnézett, arcára ráfagyott a mosoly.

- Erick! Hogy a fészkes fenében kerülsz te ide?

- Oh, szia Laura! Régen láttuk egymást! És te hogy vagy?

- Ne tégy úgy, mintha minden rendben volna köztünk!

- Miért? Csak nem azt mondod, hogy még mindig haragszol rám?

- Nem, dehogy, de még nem sikerült teljesen túltennem magam rajta. - Laura kivetette a csalit.

- Jaj, kedvesem, hogyan tehetném jóvá? – Erick pedig ráharapott.

- Mondjuk… ölelj meg. – Indult a lány tárt karokkal a csaló felé. A srác is pontosan ezt tette, már kezdte is kiépíteni az új tervét, hogyan fogja újra megkaparintani őt, s persze a vagyonát. Meglepetésére azonban Laura ölelés helyett a lábát lendítette, s olyan erővel rúgta meg a nemesebbik testrészét, hogy majdnem ő is megsajnálta.

- Te szemét ribanc!- Morogta Erick.

- Egyszer mindenkit lehet hülyének nézni. De utána már nem célszerű, mert előfordulhat, hogy a sértett egyszer bosszút áll. – Veregette meg a vállát a lány.

- Erőset tudsz ugyan rúgni, de ha részedről ez bosszúállásnak számít, elég gyenge vagy.

- Nekem épp elég bosszú, ha innentől impotens leszel! –Szólt ekképp, majd elviharzott a parkból, még mielőtt odacsődült volna az egész német sajtó. Miután hazaiszkolt a hotelbe, gyorsan megebédelt, majd folytatta a könyvet, amit még reggel olvasott, később pedig laptopján válaszolt a beérkezett e-mailekre. Örömmel látta, hogy Heikkiéktől és Felipétől is kapott üzeneteket. Emellett az is vidámmá tette, hogy a szokásos rossz kedvű, fanyar humorú gépelések helyett örömteli dolgokat is írhatott. Meredt gondolataiból zárkattanás hozta vissza…