Másnap reggelt kialvadtan, jó kedvűen dobott ki az ágy. Mivel elvégeztem a rám szabott feladatot, a hétvége további részében nincs semmi dolgom, de az tuti, hogy haza nem megyek. Végre testközelből tudok megnézni egy futamot, ráadásul VIP-jeggyel, úgyhogy bevetem magam a paddockba, és legfeljebb még több interjút készítek majd az időmérő és a futam után, meg persze élvezem az autók dübörgését. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, ami egy farmert és egy lila felsőt jelentett, majd bekaptam néhány falatot, és már is a paddockban találtam magam. Mivel reggel fél 9 volt még csak, a pilóták lassan szállingóztak befele a főbejáraton. Először Heidfeld ment el mellettem, majd Heikki és Lewis léptek be beszélgetve, így szép lassan a 20 fős mezőny is megérkezett. Mivel úgyis mindjárt kezdődik a show, fogtam magam és elindultam a sajtósoknak fenntartott motorhome-ba.

- Ssszia. - csikizte meg valaki a derekam.

- Ah, Kimi, normális vagy? - próbáltam kiszabadulni a karjai közül nevetve.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok?

- Mivel te vagy az egyetlen ember a paddockban, aki ismer, és tudja, hogy csikis vagyok, nem fogom feltételezni, hogy Flavio Briattore fog nekitámadni a hasamnak. De te már megint késében vagy. - jegyeztem meg kuncogva, miután ránéztem az órámra, ami fél 10-et mutatott.

- A fene… igazad van. Találkozunk ma még?

- Ha más nem, az interjúknál.

- Anyám, tényleg! - vágott szenvedő arcot.

- Nyugi, nem fogok idióta kérdést feltenni. - mosolyogtam a reakcióján.

- Rendben. Na de most tényleg rohanok, még a végén lekésem a saját szabadedzésemet.

- Sok sikert.

- Kösz. - kiabált még vissza, én meg folytattam az utam a motorhome felé.

Miután elhelyezkedtem egy ablak melletti fotelben a narancslevemmel, megint elkaptak a gondolataim. Az előbbi kis jelenetünkre gondoltam Kimivel. Igazából semmit nem változott azóta, hogy nem találkoztunk. Ugyanolyan bolond, mint volt, csak ezt persze nem mutatja a kamerák felé, de ha a barátaival van, akkor ott kő kövön nem marad, tuti, hogy mindneki sírva fogja a hasát a nevetéstől. De kezdek egyre jobban félni ettől a barátkozósditól. Ahogy ismerem magam, egy idő után bele fogok szeretni, ha eddig ez nem történt volna meg. De ha ő nem szeretne viszont, akkor erre rámehet a barátságunk is, azt viszont nem akarom, ahhoz túl fontos nekem. De mi van, ha ő is… Nem, az ki van zárva. És tessék, megint sikerült az elméleteimet gyártanom. Nem igaz, hogy nem tudom féken tartani magam!! Hála, kezdődik az edzés, legalább az leköt.

Hát ez valami hihetetlen, azt tudtam, hogy élmény egy Forma-1-es hétvége, na de ez, minden képzeletem felülmúlta, és még csak péntek van, mi lesz vasárnap? Mivel mind a 2 edzés véget érte, átbattyogtam az interjúknak helyet adó kis részhez. Hú, apám, mennyien vannak! Valahogy előre kéne verekednem magam, még jó, hogy picike vagyok. Mire sikerült átjutnom a tömegen, a pilóták is megérkeztek. Egész sok interjút sikerült készítenem, így mikor visszaértem a szállodába, rendbe szedtem őket, majd ágyba is bújtam.

Az elkövetkező 2 nap is hasonlóan jól telt. Kimivel sokat beszélgettünk, már amikor volt ideje. Az első nagydíja a Ferrarival nem is sikerült rosszul, kapásból mind az időmérőt, mind a futamot megnyerte, így nem csoda, hogy hatalmas vigyorral találtam szembe magam, mikor ajtót nyitottam.

- Szia. Gratulálok.

- Szia és kösz. Nem akarok zavarni, látom te is pakolsz, - nézett körül a szobámban. - de arra gondoltam… nincs kedved… szóval, Ramiék bulit csinálnak kedd este, lenne kedved jönni? - kérdezte félénken.

- De engem nem hívott meg.

- Most egy emberrel több vagy kevesebb, mit számít? És biztos, hogy örülne neked. Na, gyere!! - könyörgött a szemeivel.

- Rendben, megyek. - nevettem.

- Király! De mivel Rami rendezi, így gondolom Kirkkonummiban lesz. Tudod, hol van?

- Asszem igen.

- Ha nem, akkor érted is mehetek.

- Hát, az talán mégis csak jobb lenne. Helsinki, Pohjoisranta 4.

- Akkor az jó, ha este 7-re megyek?

- Tökéletes.

- Hát akkor, további jó pakolást.

- Köszi. Szia.

- Szia.

Hú, hát mit ne mondjak… meglepett, de jó lesz végre kimozdulni otthonról, és megismerhetem a biztos nagyon dinka barátait is, meg Ramit is jó lesz látni. Juj, alig várom! De ha így haladok, tuti, hogy nem fogok elkészülni, és lekésem a gépem. Villámsebességgel pakoltam be a bőröndöm, hívtam egy taxit, és nem egész egy óra múlva már a repülőn ültem Helsinki felé. Este 8-kor landolt a gép Finnország fővárosában, és fél óra múlva már a lakásom kulcsait kerestem az ajtó előtt. Mikor sikerült előbányásznom, és bejutnom, Sini, a cicám üdvözölt dorombolva.

- Szia, te szépség. - fogtam ölbe a cicust.

Jaj, anyuékat is fel kéne hívni, ugyan lassan 9 óra, de hátha még nem alszanak. Fogtam a telefont, és már is pötyögtem anyuék számát.

- Hallo.

- Szia, apa, Laura vagyok.

- Szia. Minden rendben, jól vagy?

- Igen, minden tökéletes. Anyu ott van?

- Igen, mindjárt adom. Szeretlek.

- Én is, és vigyázzatok magatokra. Szia.

- Szia.

- Kicsim! Szia. - vette át anyu a telefont.

- Szia, anyu.

- Jaj, minden rendben?

- Igen, mi baj lenne?

- Nem tudom, csak aggódom. És mond, mi van Kimivel.

- Semmi. Megbeszéltük a dolgainkat, és így néz ki, szent a béke.

- Örülök. És most hol vagy?

- Ebben a percben értem haza Ausztráliából.

- Akkor biztos nagyon fáradt lehetsz. És mikor jössz át ebédre?

- Még nem tudom. Lehet, hogy a hétvégén.

- Kimit is várjuk.

- Rendben. - nevettem.

- Most mi van?

- Semmi. Na, de most megyek. És kösz, hogy átjöttél Sinit etetni.

- Szívesen.  Aludj jól. Szeretlek.

- Én is titeket. Puszi.

- Szia.

Noorát is fel kéne hívni, de lehet, hogy már alszik. Mindegy, akkor felébresztem.

- Szia, te világjáró. - vette fel boldogan Noora.

- Szia. Mi újság? Akkor ezek szerint nem ébresztettelek fel.

- De hogy is, még tévét nézek. De inkább veled mi van?

- Hát, elég sok minden történt ebben a 4 napban.

- Na, mesélj.

- Hát Ausztrália csodálatos. Komolyan, ha eljutsz, nézd meg a főváros…

- Laura, engem nem a látványosság érdekel, hanem Kimi.

- Ja, vagy úgy. - nevettem a kíváncsiságán. - Vele nincs semmi különös. Találkoztunk. Megbeszéltük a dolgainkat, és most úgy mond, barátok vagyunk, de nekem fura még ez az egész.

- Ezt hogy érted?

- Nem tudom. Nem beszéltük már 10 éve, és erre meg úgy viselkedek vele, meg ő is velem, mintha semmi nem történt volna, mintha 2 napja beszéltünk volna utoljára, és ez megrémít.

- Bocs, de ezt nem nagyon értem.

- Az a baj, hogy én sem. Fura, hogy ilyen könnyen túlléptem ezen az egész” itt hagyott” dolgon, pedig nagyon mérges voltam rá, és azt hittem, hogy soha többé nem állok szóba vele, erre tessék, bulizni megyünk a héten.

- Mi?? Erről lemaradtam!

- Rami, a bátyja összejövetelt szervez, és Kimi azt mondta, hogy nem baj, ha én is megyek, és szívesen látnának.

- Én nem akarlak elkeseríteni, de szerintem tetszel neki.

- Ezt meg honnan veszed?

- Felkerült a netre az a kis akciótok, mikor Kimi hátulról betámadott, akkor itt tepert, hogy megbocsájts neki, és most ez a buli.

- Áh. Ez baromság.

- Szerintem nem az, majd figyeld meg.

- Jól van. De most megyek, még ki kell csomagolnom, és hulla fáradt vagyok.

- Okés. Vigyázz magadra, és majd beszélünk, vagyis inkább mesélj majd, milyen volt a buli. Jó éjt.

- Neked is. Szia.

- Szia.

Hát ezen a Kimi és köztem lévő dolgokon most neki nem állok agyalni, inkább gyorsan lezuhanyozom, és vágódom be az ágyba, mert mindjárt összeesem.