- Laura! Laura!! - futott utánam egy fiatal srác.

- Igen? - fordultam vissza, miközben felfedezőútra indultam.

- Ezt elfelejtetted átvenni. - nyújtott át egy Ferraris pólót. Hát persze, tudtam, hogy valami hiányzik!

- Oh, tényleg, köszi.

- Remélem az L-es jó.

- Szerintem egy picit nagy lesz, de sebaj.

- Ha nagyon nagy, akkor tudunk keresni másikat.

- Nem, ez jó lesz, köszi. És hol tudom átvenni?

- Arra vannak a mosdók.

- És Kimi szobáját is meg tudod mutatni? - próbáltam nagyon szépen mosolyogni.

- A folyosó végén jobbra. Az az övé, de ki van írva.

- Nagyon köszönöm. A pólót is, és a segítséget is.

- Nincs mit. Egyébként Rico vagyok.

- Én meg Laura, de ezt már tudod.

- Igen, és nagyon szép név. De ha nem haragszol, nekem most mennem kell, csak a pólót akartam átadni.

- Persze, nekem is dolgom van.

- Ja, és ha bármi kell, csak nyugodtan szólj, segítünk. Szia.

- Köszönöm. Szia. - hát itt tényleg mindenki valóban nagyon kedves, mint egy nagycsalád. De nekem igyekeznem kell, mert még Kimit is össze kell halásznom, és persze megtalálni a központi sajtószobát. Gyorsan átvettem a piros rövid ujjút, aminek egy pici dekoltázsa is volt, és meg kellett állapítanom, hogy nem is olyan nagy. Lehet, hogy egy picit meghíztam?? Na, de most megyek, ha nem akarom, hogy kapásból az első napomon miattam késsen Kimi. Mire észbekaptam, már a szobája előtt álltam, és bekopogtam.

- Tessék. - kiabált ki Kimi. Oké, Laura, nyugalom, elvégre munkaügyben jöttél, nem bájcsevegni. Vettem egy mély levegőt, próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, és benyitottam. Kimi az ágyon feküdt, így néz ki, mint aki most kelt fel.

- Szia. Ne haragudj a zavarásért, de lassan menni kéne az interjúra.

- Oké, kérek 2 percet, és megyek.

- Az ajtó előtt megvárlak. - azzal ki is mentem. Valóban nem telt bele 2 perc, már jött is ki, de nagyjából ugyanolyan álmosan.

- Egyébként mit keresel itt? - kérdezte, miközben becsukta az ajtót.

- Téged várlak, mondtam, hogy kint leszek. - de pontosan tudom, hogy értette. 

- Tudod jól, hogy nem erre gondolok. Egyáltalán hogy kerülsz ide? Hogy lettél a csapat tagja?

- Olyan 2 héttel ezelőtt keresett meg Luca Colajani, hogy lenne egy ajánlata számomra, és elfogadtam.

- És miért?

- Mit miért?

- Miért fogadtad el?

- Ezt úgy kérdezed, mintha nem ismernél. Elfogadtam, mert ez az életem, tudod jól.

- De ugye nem miattam? Nem miattam mondtál igent, hogy mellettem lehess?

- Hogy miii?? - toppantam meg a paddock kellős közepén. - Ugye ezt most nem kérdezted komolyan?? - néztem nagyon mérgesen a szemébe.

- De, nagyon is komolyan. - szórt szikrákat az ő szeme is.

- Nem, és ha tudni akarod, nem is repestem az örömtől, hogy veled kell együtt dolgoznom, de azért az álmomat csak nem fogom feladni miattad!! És ha most nem akarsz elkésni a sajtótájékoztatóról, és egy rakat pénzt fizetni, akkor sürgősen indulj, és mutasd meg, hova kell menni! - nem szoktam ideges lenni, nagyon nehezen tudnak felhúzni, de ez most sok volt.

- Te nem is tudod, hova kell mennünk? Pedig tudtommal te vagy a sajtósom, neked kéne tudnod. - hányta a szememre.

- Valóban, csak mivel most vagyok itt először, gőzöm nincs, hol találok meg bármit is ebben az átkozott paddockban! De te úgyis nagyon okos vagy, és minden körülötted forog, ezért te tudod, hova kell mennünk!

Az út további részét csöndben, de belül fortyogva tettük meg, és úgy mentünk egymás mellett, mint aki mindjárt kikaparja a másik szemét. Az interjú zavartalanul folyt le, nem kellett beavatkoznom, és leállítanom a riportereket, de azért Kimit se féltem, meg tudja ő védeni magát. Persze az

„műsor” végeztével Kimi csak felpattant, és hátra se pillantva hagyott ott, és viharzott el. Még jó, hogy csak ez az egy interjú volt mára. Én meg a saját tempómban battyogtam vissza a motorhome-ba, és az első emberke, aki az utamba került, Luca volt, és pont őt is kerestem.

- Luca. Szia. Pont téged kereslek.

- Milyen volt?

- Zavartalan, és pont ezért is kereslek, hogy végeztünk mára, és mit kell ezzel csinálnom? - emeltem fel a diktafont, ami tartalmazta a természetesen a teljes szöveget.

- Ma még ebből kéne egy összefoglalód írnod, mármint csak Kimi mondataiból, és ezt kéne még a mai nap folyamán elküldened nekem erre az email címre. - nyújtott át egy cetlit.

- És mekkora terjedelmű legyen?

- A/4-esnek kéne lennie, de ismerve Kimi, a fele sem lesz. - nevetett, majd én is vele.

- Akkor megyek, és meg is csinálom.

- Rendben. Szia.

- Szia.

Így fogtam magam, és vissza is mentem a szállodába, és Noorival épp egyszerre léptünk be az ajtón.

- Szia. Na, milyen volt?

- Majd elmesélem, de most inkább menjünk, és kajáljunk valamit, mert éhen halok. - vetettem fel az ötletet. Ugyan ma még dolgoznom kell, de egy gyors vacsi belefér. Leültünk egy csendesebb zugba, és én egy hatalmas rántott csirkét rendeltem. - Szóval, Kimivel dolgozom ugye együtt. Hát mit ne mondjak, rózsás a hangulat.

- Mi történt?

- Semmi, csupán… - és elmeséltem töviről-hegyire, hogy miken is mentünk ma keresztül. - De te mesélj, találkoztál Sebbel?

- Nem, sajna.

- De ami késik, nem múlik. És ehhez segítséget is kapsz. - kezdtem el keresgélni a táskámban a kártyájáért. 

- Laura!! Ez igaz?

- Amint látod! - mosolyogtam. - De nekem mostmár kerítsd elő.

Amikor felértünk a szobánkba, bevetettem magam az ágyba a laptopommal, és a diktafonnal, majd nekiálltam valami érthető, olvasható formát önteni Kimi mondataiból. Este 10 előtt járt pár perccel, mikor kopogtak.

- Hagyd, nyitom. - mászott ki a fürdőből még vizes hajjal Noori. - De ki a fene lehet az ilyen későn?

- Szia. Ne haragudj a zavarásért, Laura itt van? - ajjaj, nagyon ismerős ez a hang… KIMIII?? Anyám! De mi a fenét akarhat? Ha megint beszólogatni… bár a hanghordozásából nem ezt szűröm le.

- Öhm, igen, de nem hiszem, hogy most szeretne veled beszélni…

- Megyek! - szálltam ki az ágyból, majd az ajtóhoz ballagtam. - Szia.

- Szia. - nem álltam el az ajtóból, hogy bejöhessen, a mai nap után. - Ha csak ezért jöttél…

- Nem… én csak… bocsánatot szeretnék kérni. Szóval, ne haragudj. Elég rossz napjaim vannak mostanában, nem akartalak megbántani.

- Rendben, felejtsük el. De azért az zavar, hogy mindig te kérsz bocsánatot, én meg megbocsájtok, mindig, te viszont nem tudtál szemet hunyni az én hibám felett. De, ami a legjobban zavar az tudod, mi? Hogy még így is szeretlek. - majd becsuktam az ajtót, és csak nekidőltem. - Ugye az utsó mondatot nem mondtam ki hangosan? - kérdeztem rémülten, mikor kezdett derengeni, hogy mit is mondhattam.

- De, anyukám, nagyon is. - mondta mosolyogva Noori. - De legalább mostmár magadnak is sikerült bevallani, hogy még mindig szereted.

- Ja, csak ezzel az a baj, hogy mostmár Kimi is tisztában van vele.

- Szerintem ez egyáltalán nem baj, ha ő is szeret még. És szerintem igen.

- Jó neked. - azzal visszaültem a gépem fölé, átolvastam mégegyszer a cikket, és küldtem is Lucának, majd egy gyors zuhanyzás után aludni mentünk.

Reggel Noori szöszmötölésére ébredtem.

- Szia. Mennyi az idő?

- Fél 9. Bocs, ha felébresztettelek.

- Semmi gond, úgyis kelnem kell.

A szokásos reggeli elkészülés után lementünk Noorival gyorsan reggelizni, hogy ne haljunk éhen. Már végeztünk, és kifelé indultunk az étteremből, mikor is Kimivel találkoztunk az ajtóban. Persze, úriemberhez méltóan félreállt, és megvárta még kimegyünk.

- Sziasztok. - köszönt halkan közben.

- Szia. - köszöntünk mi is, bár egy picit meglepetten.

- Laura! - szólt utánam Kimi, amire csak megfordultam. - Ma ugye csak délután, a szabadedzés végeztével kell interjúra menni?

- Azt hiszem, igen, nincs más.

- Akkor jó, kösz. - és ment is be az étterembe.

- Ez meg mi volt? - nézett Kimi után Noori.

- Fogalmam sincs. De menjünk.

A pályára kiérve, ami nagyjából 2 percet vett igénybe, én a Ferrari motorhome-ja felé vettem az irányt, Noori pedig úgy döntött, hogy egy picit körbenéz, ha már itt van. Ha elveszne vagy kellenék, telefonál. A szabadedzést Noorival a motorhome-ban néztük végig, elég morbid lett volna, ha Kimi boxából követjük végig az eseményeket. A 2 órás szünetben nekem volt egy kis megbeszélni valóm Lucával a tegnapi cikkemmel kapcsolatban, így megbeszéltük Noorival, hogy addig kint megvár a home előtt. Mikor végeztem, és kiléptem volna az ajtón, nem akármin akadt meg a szemem, Noora beszélgetett ugyanis Sebastiannal. Na, úgy látszik, összejött neki. Tudtam én, hogy nem szívbajos. De egy harmadik személy is ott nevetgélt köztük. Igen, Kimi.

- Sziasztok. - mentem én is oda mosolyogva.

- Szia. Hello.

- Akkor én megyek is. Seb, majd dumálunk. Sziasztok. - viharzott el Kimi. Úgy érzem, mintha mostanában kerülne. Oké, az a mostanában az egész pontosan ma lenne.

- Biztosan te vagy Laura. - törte meg a csendet Sebastian.

- Hát, valahogy úgy. - próbáltam visszanyerni önmagam. - Ugyan nem ismerjük egymást nagyon jól…

- Tévedsz, én kivételesen sok mindent tudok rólad.

- Oh, valóban?

- Kimi sokat mesélt, pontosabban áradozott rólad.

- Igazából róla szeretnék kérdezni. Nem tudod, hogy mi baja van? Miért kerül engem? - de mikor már megkérdeztem, akkor esett le, hogy talán nem kéne ilyen kérdéseket feltennem.

- Azt nem tudom, de nagyon fura mostanában, az való igaz. De ne haragudjatok, még lenne 1-2 bütykölni való a kocsin, úgyhogy én most megyek is. Noori, örülök, hogy megismerhettelek, és remélem, még összefutunk. Sziasztok.

- Szia. Fú, te aztán nem vesztegeted az időd. - néztem csodálkozva Noorira. - De mesélj, milyen?

- Nagyon jó fej és vicces, szóval, mint a tévében.

- Akkor örülök, hogy nem kellett csalódnod. De megyünk lassan? Kezdődik a 2. felvonás.

Az utolsó negyed órában átmentem a boxba, hogy majd ha leintik az edzést, Kimivel rögtön az interjúkra tudjunk menni. Persze, ugyanúgy nem szóltunk egymáshoz, de éreztem, hogy ez olyan más, kínos csend. Az interjúk megint semlegesen teltek, majd természetesen utána Kimi rögtön rohant a csapathoz megbeszélni az adatokat. Komolyan, lassan kezd zavarni ez a viselkedése. Noori megtalálása után, visszamentünk a szállodába, de sajnos egy nem várt vendég várt minket, pontosabban engem a halban.