Másnap reggelt arra keltem, hogy Kimi fészkelődik mellettem. Úgy éreztem magam, mint aki semmit nem aludt egész éjjel, és még az oldalam is fáj.

- Hova mész? - kérdeztem felé fordulva egy szemdörzsölés alatt.  

- Valaki kopog, de te csak maradj nyugodtan. - húzta vissza a takarót a vállamra. Próbáltam visszaaludni, de mivel a háló pont a bejárati ajtó mellett van, ez elég nehézkes, és még az ajtót is résnyire nyitva hagyta, így fullra mindent hallottam.

-  Jó reggelt, édesem. - édesem?? Ki az, aki így szólítja, bár nem kell nagyon erőltetnem az agyam, hogy kitaláljam.

- Riitta? Már ne is haragudj, de te mit keresel itt? - hallottam, hogy Kimi is kb. annyira meglepődött, mint én.

- Megleptelek. Nem is örülsz?

- Hát, mit ne mondjak, valóban megleptél, de ez nem épp a legjobb időpont. Nem vagyok egyedül.

- Oh, te kis bolondos. Persze, hogy nem vagy egyedül, mert mostmár én is itt vagyok veled. - de azért hallottam, hogy valaki nagyon kezd közelíteni a háló felé, és ahogy hallom, magas sarkú van rajta, szóval mérget vennék rá, hogy nem Kimi kíváncsi arra, hogy mit alakítok itt. - Te meg ki vagy? És mit csinálsz itt? Ti lefeküdtetek?? Kimi, megcsaltál??? - jártatta a szeme köztem és Kimi között.

- Szerinted így kell fel valaki egy átszexelt éjszaka után? Ruhában és vérben? - emeltem fel a takarót, csak hogy én is beszálljak a buliba. - Bár Kimi is tud vad lenni sex alatt, de nem karmolva véresre. - ugyan még nem tapasztaltam a vad énjét, de biztos olyan is van neki. Kimi meg nem tudta hova folytani a nevetését Riitta háta mögött.

- És nem is értem, miért vagy úgy oda. - próbált megszólalni Kimi. - Semmi nem volt köztünk, szóval nem csaltalak meg.

- De, én azt hittem, hogy újra kezdhetjük.

- Én próbáltam sokszor a tudtodra adni az ellenkezőjét, de az, hogy ezt nem fogtad fel, nem az én hibám.

- Akkor most kidobsz?

- Úgy is mondhatjuk, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy örökre szétválnak útjaink. 

- Jól van, Kimi Räikkönen, ezt még megkeserülöd!!

- Igen, és mégis mit tudsz csinálni?

- Azt majd megtudod. - azzal sértődötten kivonult a szobából, és becsapta maga után az ajtót.

- Na, rá sem lesz több gondunk. - bújt vissza mellém Kimi.

- De nem félsz? Elég komolyan mondta a fenyegetést.

- Ugyan, mégis mit tudna tenni?

- Nem tudom, mondjuk, rád küldi a haverjait.

- Akkor én meg hívom az enyéimet. Bár ők még egy legyet sem mernek leütni, de félemlítésnek jó. - mosolyodott el. Örülök, hogy ő ilyen könnyen veszi ezt, én azért aggódom. - De ha már haverok. Áll még az a buli, amit még a síelésünk alatt kérdeztem? - mászott közelebb.

- Igen, de az nem 2 héttel ezelőtt volt?

- De, csak elhalasztották. Szóval jövő kedden lesz.

- Azt hiszem, nincs programom, de most van. - dobtam le magamról a takarót.

- Most meg hova mész? - fogta meg a kezem, mikor fel akartam kelni.

- Hát, jól esne egy forró fürdő, meg át is kéne öltöznöm.

- De ugye tudod, hogy ma nincs semmilyen rendezvény, szóval, az egész nap a miénk.

- Tudom, és jövök is vissza, de szegény Noori, mégis csak együtt jöttünk, és erre meg ennyire magára hagyom. És ahogy te mondtad, van még 70 évünk egymásra. - mosolyogtam még az ajtóból, majd Kimit magára hagyva, a saját szobám felé indultam. Még ki sem nyitottam az ajtót Noori máris letámadt.

- Na? Mi van veletek? Újra összejöttetek?? Mindent hallani akarok!! - húzott be a szobába, bevágta az ajtót, majd leültünk a kanapéra.

- Héhéhé, lassabban. - nevettem az izgatottságán. - Azt hiszem, igen. Együtt vagyunk.

- Oh, hála Istennek. De mi az, hogy csak azt hiszed?

- Oké, akkor biztos.

- Ez állati!! Nem tudtam már elviselni Kallét. De akkor mit keresel itt? Mért nem vele vagy?

- Mert veled jöttem el, és ez a békülés nem volt bekalkulálva, és rosszul érzem magam, hogy elhanyagollak. És rendbe is kéne tennem magam. - mutattam a véres felsőmre, ami ugye mellesleg még el is szakadt, pedig ez volt az egyik kedvencem.

- Áh, igen, ezt még mindig nem mesélted el, hogy hogy szerezted.

- Kalle volt. Megütött, és a földön kötöttem ki lehorzsolt oldallal.

- Azta! És valaki rendbe rakta?

- Igen, Kimi volt.

- De édes.

- Az, de most megyek, lefürdöm. - és be is mentem, és megnyitottam a csapot. Mire levettem a pólóm, azt hittem, belehalok. Még mindig eléggé fáj a sebem. De hogy lehet valaki ekkora állat?? Élveztem a víz jótékony hatását egy órán át, majd felvette egy bő pulcsit, hogy ne nagyon érjen hozzá a testemhez, majd visszamentem Kimihez, aki időközben ugyanígy lezuhanyozott, és felöltözött. Mellesleg az ő arca sem néz ki jobban, fel van dagadva a szeme körül, és lassan kék színű is lesz. Nagyon vonzó. És ahogy Kimi gondolta, a nap nagy részét együtt töltöttük, de azért néha-néha Noori is felbukkant köztünk. Sétáltunk, együtt ebédeltünk, és persze Kimivel az élen, szakadtunk a nevetéstől, akkora baromságokat tud összehordani. A szakításunk óta nem is nevettem ennyit összesen, mint csak ma. Kimi bánatára éjjel nem aludtam nála, Noorinak mégis csak el kellett mondanom, hogy mi is történt a tetőn tegnap. De megbeszéltünk, hogy másnap együtt megyünk ki a pályára, nem mintha olyan messze lenne, de mégis csak a barátnője vagyok, meg a sajtósa. Szóval a Noorival való beszélgetés eléggé elhúzódott, így csak éjfél felé tudtunk elaludni, és ebből egyenesen következik, hogy másnap alig tudtunk kikeveredni az ágyból. Fél 9-kor keltem fel, és Kimivel a halban 9-kor találkoznánk. De jó vagyok. Most még kapkodhatok is. Próbáltam, vagyis próbáltunk Noorival minél hamarabb elkészülni, de így se értünk le időben.

- Szia. - adtam egy gyors csókot Kiminek, amikor 9 után 3 perccel leértünk.

- Sziasztok. Mehetünk? - kulcsoltuk össze a kezünket, és kiléptünk a napsütötte szálloda elé. Már éppen beléptünk volna a paddock területére, mikor azt hittem, ott helyben összesem.

- Ezt nem hiszem el! EZ NEM LEHET IGAZ!! - torpantam meg egy újságos bódé előtt.

- Mi az? Mi a baj? - nézett rám, majd az újságos felé Kimi is. - Oh, hogy az a…!!! Ebből kérnék egyet. - nyújtotta át a napi lapot az eladónak, és már vissza is ért az újsággal a kezében.

- Még hogy nem tud nekünk ártani. - vettem ki a kezéből a lapot.

- Mintha én tehetnék róla! - nézett Kimi is megsemmisültem.

- Nem akarok veszekedni. Most békültünk ki. 

- Mi az? Nem jöttök? - kiabált nekünk Noori már a paddockból.

- De, megyünk. - majd becsekkolás után én az újságot kezdtem bújni, Noori még mindig nem tudott betelni a látvánnyal, amit a Forma-1 ad, Kimi pedig a gondolataiba merülve lépkedett mellettem.

- Nekem mennem kell. Még megbeszélés van. Az időmérő után elintézzük ezt, ígérem. - adott egy puszit az arcomra, majd a boksz felé indult.

- Mit intéztek el? Már megint összevesztetek?

- Gyere, üljünk be enni valamit a home-ba, ott elmondom.

Rendeltünk 2 kakaót, meg 2 szalámis szendvicset, és amíg vártunk a reggelinkre, beavattam Noorit is a drámába.

- Emlékszem? Mondtam, hogy Riitta csak úgy beállított tegnap reggel, és mielőtt távozott volna, megfenyegetett minket, vagyis pontosabban Kimit. Tessék, meg is tette! - dobtam elé a magazint, amin Kimi és én díszelegtünk egy ilyen főcímmel: Nem lehet gyereke a párnak!

- Anyám, borogass!

- Hát, igen, nekem is kb. ennyi volt a reakcióm.

- És biztos, hogy Riitta volt?

- Olvass bele!

- Itt azt írják, hogy egy magát megnevezni nem kívánó személytől van az infó.

- Igen, de ha utána tovább mész, az is benne van, hogy egy közeli ismerős, és a tegnapi nap folyamán jutott el hozzájuk az infó. Még a hülye is összerakja a képet, hogy csak Riitta lehetett, mivel csak ő meg Kalle volt az, aki tudta ezt az infót, és vannak olyan görények, hogy ki is használják, főleg bosszúból.

- Meghoztam a reggeliteket. - állt meg mellettünk Rachele, és lerakta a tálcát. - Ja, és Laura. Nagyon sajnálom. - és már vissza is ment a pulthoz.

- Csak ezt ne! - temettem a kezeim közé az arcom. Már megbirkóztam a gondolattal, hogy nem lehet gyerekem, mivel már vagy 10 éve tudom ezt, szóval volt időm felfogni, dehogy most sajnáljanak, és az egész világ megtudja, ezt nagyon nem akartam. Persze mondanom sem kell, hogy egész áldott nap kaptam a telefonokat, és minden régi, távoli, soha nem látott rokon, ismerős, barát sajnálatát fejezte ki az ügyben, így az időmérőből semmit nem láttam, csak épp a végeredményre sikerült egy pillantást vetnem, és sajnálattal vettem tudomásul, hogy Kimi csak a 16. helyről indul. És hogy még rózsásabb legyen a hangulat, még ugye egy „közös” sajtótájékoztatót kellett tartanunk Kimivel. Vagyis neki el kell mesélnie, miért ment ilyen rosszul, és én meg ott fogok állni mellette. Többet nem is kívánhatnánk az újságírók.

- Kimi, igaz az, hogy nem lehetsz apuka? - oké, ezek nem kertelnek, rögtön bele a közepébe.

- Nem. - válaszolt rezzenéstelen arccal. NEEEM?? Oké, ezzel azt mondom, hogy nem csak a firkászokat lepte meg.

- De akkor mégis, kitől terjed ez a hír?

- Ahogy olvasták, egy ismerősömtől.

- És tudja, hogy ki az?

- Nem. De ennek mi köze az időmérőn nyújtott teljesítményemhez? Kérdezzék inkább, hogy mi volt az oka a 16. rajthelynek, de ne ilyen sületlenségeket. - ajjaj, kezd Kimi is bepöcceni. Az interjú végeztével, ahol még vagy ötször visszatértek a baba-témára, én visszamentem a szállodába Noorival megírni a szokásos cikket, Kimi pedig próbált a csapattal holnapra egy használható taktikát kiokoskodni. Pont úgy, mint tegnap, felvonultam a tetőre, ott valahogy nyugalmat találok, és akkor is sikerül összeszednem a gondolataim, amikor millióegy dolog jár a fejemben egyszerre. Már rég befejeztem, és el is küldtem Lucának a kész dokumentumot, de valahogy nem volt kedvem lemászni. De nem is kellett sokáig várnom, jött a társaság.

- Tudtam, hogy itt foglak megtalálni. - telepedett le mellém Kimi. - Hoztam fel vacsit. Gondoltam, éhes vagy. - tette le a padra a tálcát.

- Köszi. De honnan tudtad, hogy itt leszek?

- Mert gyerekként is a tetőn voltál, ha valami bántott, és valószínűleg most is bánt valami.

- Most csak feljöttem ide, mert itt nyugodtabban tudtam írni.

- Laura! - nézett rám gyanakvóan.

- Jó, igazad van. Ismersz.

- Tudtam. - karolta át, és magához húzott, én meg a fejem a vállán pihentettem. - Na, mesélj! Mi a baj?

- Csak a cikk. Ezzel inkább nekem tett keresztbe, nem neked.

- Nem, ezzel mind a kettőnknek. De ne aggódj, nem hagyom annyiban.

- Ne! Épp elég volt belőlük. Elégtételt vettek, mostmár hagyjanak minket békén. Soha többé nem akarom látni őket.

- Ahogy akarod. De próbáltalak hívni, de nem vetted fel.

- Igen, kikapcsoltam, mert egyfolytában csörgött. Régi ismerősök, soha nem látott rokonok hívogattak, és fejezték ki sajnálataikat. Épp ezért tudja csak a nagyon szűk család. De mostmár a fél világ tudja, hogy a híres Kimi Räikkönen nem tudja tovább adni a tehetségét. És gondolom anyudéktól is kapok majd egy adag együtt érzést, ha hozzájuk is eljut a hír.

- Emiatt ne aggódj. Meg fogják érteni, és ugyanúgy fognak szeretni. És majd leállítom őket.

Még a tetőn megvacsoráztunk, ha már Kimi felcipelte, ne keljen visszaegyensúlyozni vele a szobánkig. Komolyan, már csak egy gyertya hiányzik, és totál romantikus lenne az este. Tető, kivilágított város a látkép, kettesben. Nem mintha így nem lenne elég romantikus. Még beszélgettünk egy kicsit, és néztük a csillagokat, majd olyan 11 körül a hűvösségre való tekintettel visszamentünk a szállodába. Pontosabban csak Kimi fázott, és tudtam volna még kint üldögélni. Ma nem aludtam vele, Noorival megnéztünk volna még egy filmet, ha nem aludtunk volna be a közepén. De hát így jártunk. A másnap hál Istennek nem volt olyan traumákkal teli, mint az előző. Kimi egy viszonylag nyugis versenyt futott, és az 1 pontot érő 8. helyen ért célba. Ez is több mint a semmi. A szokásos interjúk után nem volt sok ok az ünneplésre, így visszamentünk a szállodába, összecsomagoltunk, és az első géppel utaztunk haza Finnországba. Remélem, hogy ide még nem jutott el a hír, hogy nem lehetnek kis Kimik.