Feladó: <abigail.vettel@hotmail.com>

Címzett: <anabelle.klum@thepanoramajournal.ch>

Tárgy: Finnországi kiruccanás... = A halál kezdete

A halál kezdete, vagy inkább maga a halál... pontosan!

De most nincs sok időm. Vagyis miért ne lenne? Lényegében senkinek sem hiányzok, az ég egy adta világon (Finnországban)!

Már tudhattam volna, hogy ez lesz, mikor Paula felhívott minket! De én naiv nem sejtettem. A repülőút volt a második jel, miszerint ki kéne hagyni ezt az utazást. Persze, ha megemlítettem volna Kiminek (nem mintha beszéltünk volna valamit is a repülőút alatt), akkor megkaptam volna, hogy a szülei ennyit megérdemelnek, és minek sopánkodom, ő sem panaszkodik az én szüleim miatt. És kialakult volna a vita, miszerint neki teher a szüleimmel találkozni? Meg, hogy akkor költözzön vissza Finnországba, akkor többet látná a sajátját, stb.

Tehát a csodálatosnak igazán nem nevezhető repülőút után a csodálatosnak szintén nem mondható egy órás autós út következett. Rami jött ki elénk, és mikor őt meglátta Kimi, rögtön vigyorogni kezdett. Én meg magamban puffogtam, hogy velem meg bunkózik. A semmiért... mert ugye, hogy nem volt semmi tegnap este a konyhában? Ugye? Elmeséltem neked telefonon, és ott te nem ítéltél el! Nem mintha én tettem volna bármit is!

Rami rám mosolygott egyet-kettőt, miután úgy megölelt, hogy kettétört a bordám és a gerincem is. Majd Kiminek szentelte a további figyelmét. Én meg maradtam a hátsó ülésen a csomagokkal. Elneveztem őket. Bizony! Az enyémet Kittynek, Kimiét meg Paulnak. Ja, mert a csomagtartójuk meghalt. Pontosabban belehányt a kutyájuk, és még nem vitték el kitisztítani. Ennek fényében jó lett volna, ha egy gázmaszkkal is megdobott volna Rami.

A szülők csak akkor vettek észre jóformán, amikor a Nap fénye megcsillant a gyűrűmön. Nap? Nem tudom, hogy hogyan lehetséges igazából, ugyanis az ég borult egész nap... mindegy. Kelletlenül megölelgettek, majd betessékeltek a házba minket. Ahol már ott volt mindenki. Azért nem ötvenen, hanem mondjuk úgy tízen, tizenöten.

Felcsillant a szemem, mikor megláttam az egyik sarokban Erját és Kristiinát. De sajnos csak fél óra múlva tudtam visszakapni a kezemet. A lényeg, hogy a lányok csak röhögtek rajtam. Mondván, hogy nekik is ki kellett ezt állni. Kristiinának ugye Ramival, Erjának pedig Tonival. Lényeg a lényeg, hogy fellélegeztem, mikor melléjük kerültem. Könyörögtem nekik, hogy mentsenek meg, ha még valaki elkéri a kezemet. De csak nevettek. Majd Toni beállított, hogy "Bocs a késésért, de a cukrász szarakodott. Ja, hogy már itt vannak? Mégis ki beszélt itt cukrászról? Kimi amúgy sem ehet több édességet, mert ha így folytatja, elhízik, aztán pitizhet állásért a Télapónál." Persze mindenki nevetésben tört ki. Még én is. Aztán ő is egy csonttörő ölelésben részesített, és jó pár cuppanós pusziban. Majd a fülembe suttogta, hogy "Bocs a késésért, remélem kibírtad nélkülem." Erja csak mosolyogva rázta a fejét. Én meg még jobban Tonira csimpaszkodtam, és mély szexi hangon mondtam, hogy "Ó, megmentőm!" De úgy látszik csak négyen értettük a viccet: Erja, Kristiina, Toni és én. Megbotránkozva nézett ránk Paula, majd odament egy igazán csinos lányhoz, és Kimihez vezette. Aki meglepődve fogadta, majd puszi-puszi, ölelés, stb. Paula elégedettnek tűnt mikor otthagyta. Toni látta, hogy megrökönyödve bámulom őket. Majd közölte, hogy ő Kimi első szerelme, és a szomszédban lakott, majd elköltözött, és most megint a szomszédban lakik. Vagy úgy! Gondoltam. Tehát ő az, aki nem tudja elképzelni, hogy Kimi eljegyezhet valakit. A féltékeny kis....! Próbáltam nem őket figyelni, ahogy meghitten beszélgetnek, hanem a lányokra koncentrálni, de nehezen ment.

Rami is mellénk állt, és a falnak dőltünk mind az öten, és őket néztük. Ahogy nevetnek, ahogy a csaj a szőke hajával játszik, ahogy megsimogatja Kimi karját, ahogy szemez vele, ahogy flörtöl vele!! A szemem előtt!

Rami: Ne aggódj, nem is ismerik egymást. - próbált nyugtatgatni, mire én egy ugyan-menj-már pillantást vetettem rá.

Rami: Toni, te elmondtad neki?

Toni: Azt hittem, tudja!

Rami: Nem, nem tudja! Ráadásul anya még mellé is terített meg Kiminek. Abbyt meg az asztal másik végére ültette! (miután rám nézett hozzátette) Hoppá...

Erja: Abby, nyugi, nem gáz. A csaj csak irigy.

Kristiina: Pontosan! És Kimi amúgy is neked kérte meg a kezedet! Nalát meg csak eszi a fene, hogy neki nem sikerült megfognia 3 év alatt.

Rami: Khm...

Kristiina: Nem azért mondtam! Ne aggódj, egy cseppet sem!

Én: Nem vagyok ideges, nem kell nyugtatgatni! (rivalltam rájuk, és feljöttem az emeletre...)

Már alig várom a folytatást...:/

Most közölte Paula, hogy lenn már csak rám várnak, és jó lenne, ha volnék szíves lefáradni... Magyarán húzzak innen a picsába...

Abby

Ui.: Ments meg!