Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Két lány egy csapat - by: Hantres
Két lány egy csapat - by: Hantres : 17. rész

17. rész

  2010.01.16. 10:18


- Akasztják a hóhért. Aki rosszat tesz rosszul jár. - harapdálta mérgesen a körmeit Alejandra miközben bőröndjét maga után vonszolva az elmúlt napokon merengett. - Mindenesetre jól megszívtam! - gondolta, miközben arca minden lépésénél összerándult a fájdalomtól ahogy próbált egyenesen menni, és a lehető legkevesebbet sántítani. - Ó mit fogok csinálni! Mi a francot csináljak most? Lépni alig bírok nem hogy még vezetni. - mérgelődött tovább. Mióta kiszállt a gépből csak ezen gondolkozott és ette a méreg mindenkivel így saját magával is szemben. Elővadászott egy cetlit a nadrágzsebéből, amire a szálloda neve és címe volt felfirkantva. Ahol ezt a "szörnyen-borzalmasnak" ígérkező négy napot kell eltöltenie a Renault többi pilótájával. Éppen egy újságos stand előtt lépkedett el majd meglátta a sportújságok tömegét, az egyik stóc első lapján a következő állt: "Cravanosa nem adja alább most is mindent megtesz hogy még jobban megutálják! A botrányhősnő újra támad." Alejandrát még jobban elöntötte a méreg, fogta a bódét és felborította, a vas szerkezet hatalmas robajjal a földre csapódott az újságok pedig szana-széjjel repkedtek belőle.
- Azt ki kell fizetnie. - mondta félhangosan az újságos akit minden bizonnyal egy tetoválószalonban lehetett volna a legjobban elképzelni, haja punk-stílusú volt és neon zöldre festett, szemöldökében én ajkában egy-egy piercing.
- Ó tényleg? Tudja mit? Pereljen be! - majd elővette pénztárcáját és az árúshoz vágta. - Keress egy jobb melót mint azt hogy szennylapokat árulsz. - mondta higgadtan és magabiztosan elsétált.
Szerencsére a hotel nem volt túl messze így csak két utcát kellet legyalogolnia. A szálloda amit Flavio választott pilótái elszállásolására a város legelegánsabb részén állt. Hatalmas fehér falaira narancsszínű csíkokat festettek, és előtte legalább száz autó parkolt. Alejandra óvatosan belépett a forgóajtón majd bejelentkezett és elkérte a szobája kulcsát, majd néhány perc kóválygás után megtalálta a liftet. Egy idősödő hölggyel utazott egy kabinban akinek nyakában több sor gyöngynyaklánc lógott.
- Hányadikra, kisasszony? - kérdezte a nő Alejandrától.
- Ó tessék? A hetedikre. - mondta néhány pillanatnyi zavar után. A hölgy megnyomta a gombot majd végig mérte Alejandrát aki furcsán pihentette jobb lábát. Nem nézett ki valami fényesen, az eredetileg szigorú lófarokba kötött haja tincsekben lógott el arca mellett, korall vörös újatlan felsőt és laza kantáros nadrágot viselt ami eltakarta a lábán lévő kötést és kantárjai a combjánál lógtak. Magában fohászkodott hogy minél hamarabb felérjen és megszabaduljon a nő fürkésző tekintetétől. Éppen ekkor csilingelt a lift és kinyílt az ajtó és Alejandra hatalmasat sóhajtott. Köszönt majd sietve kiugrott a liftből. Szaporán szedte a lábát a folyosón és szemét az ajtókra függesztve magában sorolta a számokat. - Háromszáz öt, háromszáz hét, háromsz... - vágta el a gondolatát mert beleütközött valakibe.
- Ó elnézést sajnálom! - kiáltott fel hirtelen. Majd felnézett és meglátta a férfit és azonnal flegmább hangnemre váltott. - Miért üközök én beléd mindig? - forgatta a szemét majd közelebb lépett a háromszáz kilences szobához.
- Pedig most el akartalak kerülni azzal hogy előbb jövök, reméltem hogy nem jössz. - válaszolta Alonso ugyan abban a lekezelő hangnemben. - Tényleg miért vagy itt?
- Azért amiért te észlénykém! Bár elég nehéz lehet felfognod. - mondta Alejandra
- Hát kislány ha nagyon szemét leszel, akkor hidd el hogy nagyon meg fogod bánni. Ezt jegyezd meg! Na viszlát holnap. - mondta tömören majd lefutott a lépcsőn Alejandra csak megvonta a vállát és felmutatta középső úját a lépcső felé. Ez után kinyitotta az ajtót és belépett a hatalmas lakosztályba ami két részre volt osztva, - A fele bizonyára Danicáé - gondolta majd az egyik ágyra ledobta a bőröndjét. A lakosztály egy válaszfallal két részre volt osztva de mindkettőben volt egy egy fürdőszoba és kis konyha az előtérben pedig fekete bőr kanapé állt. Alejandra még merengett egy darabig hogy Fernando mit értett azon hogy megbánja de végül nem nagyon foglalkozott vele, Alejandra besétált a fürdőszobába a és szemügyre vette tépett haját. Utálkozva húzogatta a száját a szeme alatti karikákra. Felhúzta a nadrágját a lábán és finoman elkezdte letekerni a véres kötést a lábáról. Undorodva nézte az összevarrt heget. - Fernandonak valahol igaza van! Hát igen valahol biztosan. Az én lovaim veszélyesek. - gondolta és egy vattapamaccsal elkedzte letörölgetni a heget majd fertőtlenítőszerrel is leöntötte ezután visszakötözte majd elhatározta hogy az egész napot az ágyában fogja tölteni mivel szerfelett nem akart találkozni Fernandoval. Sántikálva elment az ágyáig gyorsan kipakolta a szekrényekbe ruháit majd kényelmesen berendezkedett a fél szobájába, utoljára egy képet rakott az éjjeli szekrényre, a képen Alejandra (felismerhetetlen vörös hajjal), Tom és Walltripp volt amint az első közös győzelmüket ünnepelték. A kép akkortájt készült amikor Alejandra az Arielle becenevet kapta, mivel barátnői puszta véletlenségből befestették a haját tűzvörösre, és mikor Tom meglátta azonnal elnevezte Ariellenek a kis hableánynak. Ezt a képet azóta mindenhová magával cipeli. Hátradőlt az ágyon és a plafont bámulta a telefonját a mellkasára tette és ott szórakozott vele. Mennyi baja volt a világgal és az emberekkel igazán örült volna ha ezt valakivel megoszthatta volna. Annyira ki akarta önteni a lelkét hogy elővett egy papírt és írni kezdett.
" Szörnyen elegem van. " kezdte el írni a mondatot, amikor megcsörrent a telefonja ami a "Bad Day" című számot játszotta.
- Szia Tom! Végre valaki kérlek mondj valami jót! - köszöntötte vidáman régi főmérnökét.
- Oké! Akkor kirúgott Walltripp. - bökte ki nyersen.
- Mondom jót mondj! - fordult a hasára Alejandra
- Jó jó várjál már! Ne légy türelmetlen! Szóval kirúgtak....
- Ezt már hallottam. - szakította félbe Alejandra
- Te jó Isten, hagynád hogy végig mondjam! Hogy lehetsz ennyire degerenált! Tipikus nő! Annyi agyad van mint .. mint.. Na mindegy fárasztó vagy és kész.
- Ezt már tisztáztuk. Annyi agyam van mint neked. Na mond már mer le megy a nap.
- Még csak hat óra van.
- Az lényegtelen! - mondta Alejandra ki már halálosan unta Tom fecsegésést.
- Szóval megyek veled a Forma-1-be. Leszerződtem az egyik istállóhoz box utcai munkára. - mondta Tom örömújjongással.
- Kitalálom sisakot fogsz törölgetni. - mondta Alejandra rosszmájúan.
- Majdnem. Jut eszembe hogy állsz az állással?
- Nem tudom. Esetleg visszamegyek ha nem sikerül.
- Nem Alejandra te nem jössz vissza. - mondta Tom kevés iróniával a hangjában. - Képzeld az a Piquet akinek az állására lobbiztok a Patrickel leszerződött a helyedre! Milyen a sors?
- Tessék? - ült fel hirtelen az ágyán Alejandra és azonnal belehasított a lábába a fájdalom.
- Há! Alejandra nem jössz vissza. Egyszer nem alakult minden úgy ahogy a hősnő szerette volna. - mondta jót kacarászva a dolgon.
- Jól van akkor majd lájuk egymást! - mondta gyorsan majd levágta a telefont. Alejandra hirtelen észre tért. Nincs háttere ha ezt elbukja akkor ott a pont. Nincs tovább. Nem veszíthet. Most nem. Hirtelen fáradságot érzett majd kibotorkált pizsamájával a fürdőszobába és gyorsan lezuhanyozott. Majd nagyon korán lefeküdt aludni. Rémeset álmodott. Lovai egy megterített asztalnál ültek és kiéhezve várték a vacsorájukat majd hirtelen felbukkant egy másik ló pincérruhában és egy hatalmas tálcát cipelt és lerakta a lovak elé majd felemelte a táéca tetejét és ott feküdt Fernando egy almával a szájában. Majd a lovak késsel villával elkezdték szétvágni. Éppen akkor mikor Alonsot megették volna Alejandra felriadt és az órájára nézett,
- Fél kettő. Lassan tényleg bedilizek a sok hülyeségtől. - mormolta félhangosan majd felállt és benézett Danicához aki bizonyára későn érkezett mivel farmerben aludt és a bőröndje sem volt kipakolva. Alejandra visszasétált a szobájába és a hátára feküdt és az éj hátralévő részében nem aludt egy szemhunyásnyit sem nehogy visszatérjenek az emberevő lovak rémképe.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!