25. rész

  2010.01.26. 14:40

Alejandra idegesen tördelte a kezeit holnap után már a Nagy-Britanniai futamra kell utaznia, a bőröndje bepakolva, minden készen volt a bőröndök a papírok a sisakja rajtengedély csak magát nem érezte készen. Fel alá járkált a házba és eléggé rosszul érezte magát, persze hogy így érezte magát hiszem még Walltrippnek is be kellett számolnia arról hogy fel kell adnia a nem rég vissza szerzett állását. És még ehhez is össze kellet szednie a bátorságát. Kezébe vette a telefonját majd végig görgette a telefonkönyvét, majd megállt a "M. Walltrp." rövidítésnél amit talán túl hamar talált meg.
- Halló? - szólt bele Michael Walltripp a maga komoly és határozott hangja.
- Itt Cravanosa. Rossz hírem van. - szorult meg Alejandra torka.
- Ne ijessz meg! Ki vele. - mondta határozottan
- Az az igazság hogy be kell állnom Danica helyett és nem tudom teljesíteni a a .. - akadt el a hangja
- Semmi gond.
- Tessék? - kiabált bele Alejandra a telefonba
- Kiszámoltam, mikor hallottam hogy Patrick balesetet szenvedett hogy hogy jutnak majd a versenyek egymás után. És minden Sprint Cup versenyen részt vehetsz. Ha bírod a két kategóriát egyszerre akkor aláírom hogy masszív lány vagy.
- Hogy? Tessék? Mi csoda? Oké benne vagyok. Végül is ha eddig bírtam ezután is bírni fogom.
- Ez a beszéd kicsi kincsem!
- Michael te részeg vagy? - tette fel Alejandra egy kicsit szemtelenül a kérdést.
- Nem. Csak tudod miután beszéltél Darrellel ő megemlítette nekem hogy talán túl korán búcsúztam el a versenyzéstől. így te fogsz versenyezni a Sprint Cup-on de én fogok vezetni a Nationwiden, és a Craftsman Truck szériákban.
- Hát Michael gratulálok kéz és lábtörést!
- Ugyan azt! - köszönt el boldogan majd Alejandra lecsapta a telefont.
- Je! - szakadt fel a tüdejéből a hatalmas öröm kiáltás és eldobta a telefonját az éppen a a nappaliba lépő Sophie kezébe.
- Mi ez a nagy öröm újongás? Jó végre boldognak látni. Ráadásul ma szülinapod van. - bólogatott elismerően Sophie - Ritka boldog vagy te ma! De nem is kérdezem, még elmerülnék a sok jó hírben. - mondta mosolyogva és a hűtőben kezdett kotorászni.
- Megeszed a sütim?! - kérdezte Alejandra vérben forgó szemekkel.
- Dehogy is nem akarok halott lenni.. hova gondolsz? - kiáltott fel fura arckifejezéssel.
- Azért! - kacsintott Sophiera
- Csöngettek. - mondta Sophie félig elmerülve a hűtőben.
- Nem mondod észlény, - mondta barátnőjének majd az ajtóhoz indult. - Pillanat! - kiabálta majd szokásos módon felszakította az ajtót és legnagyobb meglepetésére ott állt Fernando egy ajándékdobozzal a kezében.
- Hát ez meg? - kérdezte meglepetten
- Ajándék neked. Szülinapod van vagy nem?
- De. Őszintén szólva én is elfelejtettem. De nagyon köszi. - mondta Alejandra és elvette az ajándékot majd átölelte Fernandot.
- Nincs mit. Danicától tudom, és azt is hogy az új barátom lesz az új csapattársam.
- Így van valahogy. - eresztett meg egy halvány mosolyt épp csak akkorát hogy mikroszkóppal lehetett látni. - Fura hogy pont te néztél utána és pont tőled kapok ajándékot.
- Izgulsz a hétvége miatt?
- Hát hogyne izgulnék. - mondta Alejandra majd hirtelen hatalmas ötlete támadt. - Szeretnék neked mutatni valamit. Mond csak ezt a farmert és pólót össze akarod maszatolni?
- Nem akarom de szívesen megteszem! - mondta készségesen majd felpattant és Alejandra után szaladt. .
- Santander... - mondta halkan Sophie Alejandra süteményét kanalazva mint aki nagyon tudja hogy mi fog történni. Alejandra kivitte Fernandot a hátsó ajtón és szívből remélte hogy nem lesz belőle nagy baj.
- Mit akarsz Alejandra?
- Meglátogatjuk a tengert. - mondta sátáni vigyorral, majd tapsolt párat és Fernando hamarosan felfedezte hogy a hátsó ajtó a lovak karámjához vezetett.
- Ó Istenem innen meneküljek meg! - mondta Fernando mikor meglátta a lovakat.
- Na melyiktől félsz a legjobban? - kérdezte Alejandra egy halvány vigyorral.
- Úgysem szabadulok meg innen szóval a fekete. - mondta egy sóhajjal és kezdte legyőzni magában a félelmet.
- Nézd, ez itt Santander az én legnagyobb lovam, és nem olyan szörnyű mint amennyire látszik. - hozta közelebb Fernandohoz a testes lovat.
- És mit akarsz? Hogy simogassam meg?
- Nem.. Ugyan már. Ülj rá!
- Te meg vagy veszve! Ledob, összetöröm magam, megtapos, megöl. - sorolta az érveket a ló ellen.
- Akkor öl meg ha félsz tőle. Na gyere ide mellé. Kérlek. - könyörgött Alejandra a srácnak aki nagy nehezen de odament a feketéhez. - Jó és, most felnyergelem és ráülsz. - mondta Alejandra nyugtató hangon.
- Te kis köcsög! - mondta kedvesen Fernando a lónak és óvatosan hozzáért de már el is kapta a kezét amikor az felcsapta a fejét hogy Alejandra felkantározhassa.
- Becézgesd mondhatsz neki bármit csak mond aranyosan. És most ülj rá.
- Nem ülök! - mondta makacsul.
- De ráülsz! Itt leszek, tőlem fél tehát meg sem fog mozdulni amíg én azt mondom hogy álljon. - mondta Alejandra majd megpaskolta a lovat.
- Rendben - mondta majd be akasztotta a lábát a kengyelbe és Alejandra felnyomta a ló hátára majd elmagyarázta hogyan üljön a lovon. - Én félek. - mondta azután amikor a ló halkan nyihogott egyet.
- Nem gondoltam hogy ilyen nyúlbéla vagy azt hittem simán elmész rajta száz métert, na de vigyázz felülök mögéd. Engedd el a szárat és szorítsd és kapaszkodj a sörényébe. - mondta Alejandra majd átnyúlt a gyeplőért és hozzányomta a lábát a lóhoz. - Kapaszkodj. - mondta Fernandonak és hirtelen megrúgta a lovat és az gyors vágtába ugrott.
- Áljunk meg. Áljunk meg! - kiabált Fernando
- Na hova tűnt a nagy sebesség imádó Fernando. Sehol. - mondta lekezelően és tovább hajtotta a lovát. Majd rájött hogy felesleges tovább rigatnia a kétszees bajnokot és egy nagy körben visszafordította a lovát majd megállította és leszállt. - Élsz még? - kérdezte Alejandra a ló nyakán lógó és szemét beszorító Fernandótól.
- Vége van?
- Vége. - mondta Alejandra és Fernando elengedte a lovat és a puha földre zuhant.
- Azt hittem nem élem túl!
- Azért nem volt olyan szörnyű. - javította ki Alejandr és felsegítette a földről. - Halál szutyok vagy! Menj be és zuhanyozz le és rakd be a mosásba a cuccod, hogy majd tisztán menj haza. - mondta Alejandra és látta ahogy szürke felhők tornyosulnak az égen és villám cikáz. - Menj én beviszem a lovakat mindjárt megyek.
- Köszi. - mondta és bement a házba. Alejandra sietve bevitte a lovakat majd a szakadó esőben és a hatalmas viharban rohant be a házba, egy vastag törülközővel megdörzsölte a haját majd átöltözött, és vacsorát készített. Nem sokkal később Fernando is felbukkant, Alejandra nagy párducmintás köpenyében.
- Ehhez a látványhoz még huszonnégy évesen is kicsi vagyok. - mondta miközben visszatartotta a nevetését.
- Itt maradhatok éjszakára?
- Most mit csináljak? Küldjelek haza ebben? Hát persze hogy maradhatsz. - mondta Alejandra majd hatalmas vigyorral átadta neki a forró teásbögrét.