Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Két lány egy csapat - by: Hantres
Két lány egy csapat - by: Hantres : 26. rész

26. rész

  2010.02.03. 15:27


- Túl vagyok rajta el sem hiszem! - mondta Alejandra miután véget ért az első futama amin versenyzőkét részt vett. - Ekkora, - húzta szét a kezét - kő esett le a szívemről! - dramatizálta túl a terheket még mindig overallban és leizzadva.
- Örülök. - mondta Danica akinek az egyik keze be volt gipszelve - Jobb voltál mint én. Sokkal, végig Fernando mögött voltál, ügyes.
- Persze olyan idegbajos voltam. - fogta meg a fejét - Azt hittem mikor kialszanak a lámpák hogy ott kapok szívrohamot, de végül minden jól sült el, sőt még egészen hozzá tudnék szokni.
- No nézzünk oda, először elúsztatja az állást aztán még el is venné! Hú de sajnálom majd a férjed! - mondta poénkodva Danica
- Tehetek én róla hogy majdnem kinyírt egy esze veszett japán?
- Nem Alejandra te egy ártatlan kis apáca vagy aki soha az életében nem tett semmi rosszat.
- Ez most fájt tudod? - mondta sunyítva.
- Ó tényleg! - mondta Danica majd bal kezével megrántotta Alejandra székét és a lány a földre borult.
- Ezt most nem érdemeltem meg! - szitkozódott a földön felküdve Alejandra
- Tudom te szörnyike! - nevetett Danica aki rendkívül mulatságosnak találta ahogy Alejandra a földön feküdt. Alejandra belekapaszkodott az asztalba hogy felhúzza magát de amikor ránehezedett az asztal is felborult és ráesett majd hatalmas csörrenéssel landolt a földön. Néhány paparazzó azonnal lefotózta a jelenetet.
- Aj! A francba. - feküdt vissza egy sóhajtással a földre - Ezt most viszont fogom látni a holnapi újságban. - majd feltápászkodott és Danica mellé lépett aki fél kezével felemelte a leborult széket Alejandra pedig felállította az asztalt majd megnézte a hátát amire felragadt a földön lévő por.
- Jól nézel ki! - dicsérte meg Danica az igen idióta külsejű barátnőjét, aki poénból tarkón vágta.
- Kösz, gyere kísérj el hogy átöltözzek. - ölelte át barátnője vállát és eltűntek a hosszú folyosós motorhomeba.
Fernando sietve pakolta össze a ruháit, még időben haza akart érni, mivel régen nem volt otthon, mire nagyjából bepakolt és össze pakolta a szobáját az ajtó nyílására lett figyelmes.
- Meglepetés! - kiabálta valaki az ajtóból.
- Szia Raquel. Mit keresel te itt?
- Gondoltam meglepem az én kis szívem. - rohant a férje karjaiba mintha az lmult hónapok történései nem is zavarnák, a sok veszekedés és tányértörés.
- Hát ez sikerült is. - mondta Fernando és lerogyott az ágyra.
- Na. Tudod mire gondoltam? - mondta mézes mázos hangon. - Ebbe a szállodába ugye van wellness részleg, gyere kényeztessük egy kicsit magunkat. - mondta majd körbe lejtett a szobába és turkálni kezdett a bikinije után a táskájában.
- Felőllem. - adta meg magát Fernando, bár semmi kedve nem volt ehhez a kis wellness élményhez, nem tudta elfelejteni az elmúlt hónapok szörnyűségeit, sőt már Raquelt sem szerette úgy mint régen. Hirtelen gondolatai Danica és Alejandra körül kezdtek szállongani, mennyire más volt a véleménye a két lányról, mennyire utálta Alejandrát és mennyire szereti most? Egyátalán szereti úgy mint egy barátját? Még akkor is Alejandrán gondolkodott mikor valami szörnyen szagló barna dolgot kentek rá "nyugtató pakolás" néven. Fernando jobb dolga révén mást nem tudott tenni mint a tenger kék csempés medencét nézni és számolgatni hogy hány sötét és hány világos csempe van az alján.
- Miért hoztál ide? - hallották a fürdőzők a medence vízhangjában a kiáltást, természetesen mindenki a bejáratra nézett ahol Danica próbálta berángatni Alejandrát a luxus fürdőzőbe.
- Jaj ugyan már lazíts! Higgadás...- fogta nyugtatóan Alejandra kezét és várta hogy a lány megnyugodjon majd lazán belelökte a mély vízbe. Néhány pillanat múlva Alejandra megjelent a felszínen és a klóros vizet Danica lábára köpte.
- Hú te lány én most bosszút állok duplán! - mászott ki a medencéből és kergetni kezdte Danicát mint az elsős gyerekek.
- Ne Alejandra ne lökj bele elázik a gipszem! Alejandra! Ne, ne gyere közelebb. - nyújtotta a ki a kezét Danica védekezően, majd Alejandra arcára sátáni vigyor ült ki. Meglökte Danicaát majd megrántotta a bikini felsőrészét aminek pántjai kioldódtak és Danica a bikini felső nélkül zuhant a vízbe.
- Na elázott a gipszed? - lógatta Danica fölött a bikini felsőrészt.
- Add vissza, kérlek ne szemétkedj! - könyörgött neki.
- Rendben. - mondta Alejandra majd beledobta a felső rész majd hagyta hogy Danica had szenvedjen fél kézzel. Ez után Alonsoék felé vette az irány és leült az egyik bambuszból készült székre.
- Szia! Na a nagy Fernando Alonso meg volt elégedve a teljesítményemmel? - kérdezte óriási vigyorral.
- Meg. És most miért tetted ezt szegény Danicával?
- Szegény Danicával, na azért őt se kell féltened nézd meg a holnapi újságot. De most komolyan olyat borultam a székkel hála Danicának de mindegy vegül is a bosszú megvolt. - mosolygott még mindig szörnyen gonoszul Alejandra
- Tudod én mit fogok megbosszulni? - feküdt elgondolkodva a masszázs ágyon. - A multkori lovaglást!
- Ne mond hogy nem élvezted?
- Iszonyat szörnyű volt de legalább már nem parázok annyira a szörnyeidtől.
- Szörnyek? Azok aranyos pacikák.
- Mi aranyos pacikák? - kérdezte majd sietve leugrott a masszázs ágyról felkapta Alejandrát és beledobta a vízbe. Alejandra feljött a víz felszínre és elkapta Fernando lábát és belehúzta a vízbe, búszkén hallotta ahogy a srác hatalmas csobbanással landolt a vízben.
- Gratulálok Fernando beléptél a "totál idióták vízközelben" című burokba. - mosolygott Alejandra és kiült a medence szélére.
- A többiek hol vannak? - kérdezte Fernando mikor körülnézett és jobb híján magán és Alejandrán kívül nem volt senki a wellness központban.
- Danica szerintem elment aludni hogy holnap frissen utazzon haza.
- Raquel is szerintem.
- Itt volt Raquel? - kérdezte Alejandra meglepődve.
- Igen csak mikor jöttetek elment szuanázni.
- Szerencséjére. - mondta nem túl biztató hangon Alejandra - Amúgy csak nekem tűnik úgy hogy neked sem tetszik annyira a feleséged viselkedése.
- Ez így van. Alejandra most elmagyarázom neked, tulajdonképpen mi Raquellel már majdnem elváltunk, e valami úton módon mégis együtt maradtunk, ő kérte hogy ne vessünk véget a kapcsolatunknak.
- Aha, és miért hallgattál rá? - kérdezte Alejandra bátran.
- Mert én is úgy gondoltam hogy megérdemel ez a négy év még egy esélyt.
- Tudod Fernando ...
- Nando. - szakította félbe Alejandrát
- Igen szóval Nando sokkal jobb fej vagy mint gondoltam. Azt hittem egy érzéketlen tuskó bunkó szemétláda vagy. De most egészen megszerettelek. - mondta mosolyogva Alejandra
- Az érzés kölcsönös. - mondta egy mosollyal Fernando majd gyorsan témát váltott - Szóval nem megyünk fel az emeletre?
- Menjünk de húzz ki a medencéből. - nyújtotta Fernando felé a kezét egy pillanatra átfutott a fején a gondolat hogy vissza rántja a vízbe de aztán meggondolta magát. Együtt mentek el átöltözni majd felmentek a szobájukhoz már régen sötét volt lassan éjfél felé járt az idő.
- A francba. Nem nyílik. - mondta Fernando majd átment Alejandrához - Nem hoztam kulcsot nem nyílik az ajtó
- Na észlény. - de ekkor elakadt a hangja - Az enyém is zárva van.
- Hát akkor kizártak éjszakára.
- Ez durva!
- Alejandra mit szólnál ha eljönnétek mondjuk ha akar Danica is de jöhetsz egyedül is hozzám egy kicsit látogatóba?
- Meg akarsz fürdetni a hóba! - szegezte Alejandra neki a kérdést.
- Jó lelepleződtem. - mondta Fernando majd átölelte Alejandra vállát és kinézett a csillagos egű ékszakába.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!