Másnap hazautaztunk Svájcba, én is haza. Hannes átjött „látogatóba” Fernando-hoz…

-          Üdvözlet itt Svájcban.- nyitott ajtót Nando öcsikém.

-          Kösz. Hoztam virágot.- és anyának, illetve nekem adta át. Amikor nekem adta, mutatta, hogy van egy kis cetli az enyémen, de csak úgy titokban.

-          Köszönjük.- mondta anya.

-          Vízbe rakom.- vettem át anyától, és kerestem vázát. Raktam vizet bele, majd hamar elolvastam a cetlit…

Vanessa…

Már hiányoztál te is, és a csókjaid… Veled álmodtam. Remélem te is gondoltál a te kis „Rayo Vetteled” Puszika… Hannes.

U.I: Ma is csinos vagy…

-          Mit olvasol?- jött apa a konyhába.

-          Semmit.- raktam zsebre, majd a virágokat megszagoltam, és vidáman mentem vissza Hannes-ékhez.

…

-          Nem hiszem el!!! Apa, most miért csinálod? Én, Szeretem!

-          Mióta ismered?

-          Apa. A GP2-ben nagyon jóban voltunk! Hannes a legrendesebb srác, és te nem szabod meg, kivel járhatok, vagy sem, mivel ÉN már 20 vagyok! Ezt nehéz megérteni? Nem lehetek mindig a kicsike kis lányod!!!

-          De…

-          Semmi de! Megyek utána!!!

-          Vanessa! Állj meg! Vanessa!!!

Beültem a kocsiba, és elhajtottam idegesen. A reptérre vettem az irányt! Nem hiszem el…-kezdtem közben a könnyeim törölgetni. Szörnyű volt… Apa mindent elrontott! Hannes és én, épp a szobámban voltunk, és romantikusan megcsókolt, mikor benyitott apa, és elkezdett kioktatni, meg hasonlók. Hannes-t elküldte. Én vitatkoztam vele, majd elrohantam. Utol kell érnem Hannes-t! Utol kell érnem!

Megérkeztem a reptérre, és megtaláltam a Németországba tartó gépet. Hannes ott volt!

-          Hannes! Ne menj el!- kiáltottam. Ő hozzám jött, majd megfogta a kezem.

-          Nem akarom, hogy miattam az apáddal…

-          Apa nem tud semmit. Nincs joga beleszólni.

-          De nem akarom, hogy miattam haragudjatok egymásra.

-          De, hisz tudod jól, hogy nem így van. Apa senkit nem lát szívesen mellettem, de ez nem az ő döntése.

-          Apád engem nem akar melletted.

-          De, ez… Butaság. Ne figyelj rá. Külön élek. Menjünk hozzám. Jó? Gyere.- nyújtottam a kezem. Egy ideig nézte, majd nyújtotta a kezét, de hirtelen visszahúzta.

-          Sajnálom. Bocsáss meg… Át kell gondolnom…

-          Mit?

-          Hát…

-          Tudod mit! Gondolkozz! Adok időt! De csak úgy tudd, nem kell többet hozzám szólnod!

-          Én…

-          Semmi én! Viszlát Malajziában…