-          Vanessa eltávozott…

-          Mi? Nem, nem lehet!!!- kiabáltam.

Teljesen összetörtem. Leültem, és csak zokogtam. Mintha kitéptek volna belőlem valamit. Romokban hevert a szívem.

Az elkövetkezendő idő nem rémlik, mivel a hotelben találtam magam. Felrémlett az első találkozásunk a GP2-ben…

Épp siettem egy megbeszélésre, mikor egymásba botlottunk szó szerint, és én rajta feküdtem. Nevetett, hogy sajnálja, és én felsegítettem, majd megbeszéltünk még egy későbbi találkozást.

Vagy az első foci, vagy épp amikor először harcoltunk a pályán. Csodásan védte az íveket.

Becsuktam a szemem, és felrémlett az első csók…

Odalépett mellém, és a táncparkettre húzott.

-          Már hiányoztál. Figyelj, Tom. Én gondolkodtam, és őszintén úgy gondolom, hogy mi összeillünk… Ne, hadd fejezzem be kérlek. Szóval, érzem, hogy szeretlek. Szerelem, igazi szerelem ez, és, igen…- meg akartam szólalni, de ő megcsókolt. Lágyan csókolt, én átkaroltam a derekát gyengéden. Földöntúli érzés kerített hatalmába. Amikor elváltak ajkaink mélyen a szemembe nézett, majd ismét megcsókolt. A lábam megremegett, és az egész testem. Pillangók szálldostak a gyomromban, és egy bizsergő érzést éreztem. A mellkasom összeszorult. Mintha csak mi ketten lennénk ezen a földön, és nem érdekel semmi, senki, csak érezni akarom, Őt…

Közben a bújócska is eszembe jutott, meg a sok közös emlék, kikor a veszekedés is beugrott…

-          Még mindig mérges vagy?

-          Szerinted?

-          Úgy látom.

-          Jól látod.

-          Ugyan. Nekem te vagy az első, és az egyetlen.

-          Helyedbe én is ezt mondanám. Miért teszed ezt?- kérdeztem könnyes szemekkel.

-          Vanessa…

-          Menj el. Nem alszok veled.- álltam fel. Felkaptam a párnát, és a takarót, és kimentem a kanapéra…

…

Utolsó estét sem tölthettük együtt. Féltékeny volt, pedig nem volt oka rá…

A rommá tört kocsija volt a legrosszabb, mikor megfordítottuk, és nem is mozdult… És, amikor elküldött minket enni… Nem látszott rajta semmi, és még milyen fiatal volt…

Vanessa, nem lehetek már nélküle önmagam, nem, nem…

- Hannes, Hannes…- hallottam a fülemben csengeni, és abban a pillanatban…