(Kimi)

Teltek a hetek és a hónapok. Zsófia végül elvállalta az állást. Az én legnagyobb örömömre. Próbáltam minél jobban a közelébe kerülni. Nem sok sikerrel.

Kérdezgettem tőle, hogy mi történt Fernando és közte, hogy miért szakítottak. Ő csak mindig annyit mondott, hogy semmi közöm hozzá és csak azért vállalta a munkát, mert így biztos távol lesz Nandotól. Ez nagyon bíztató volt rám nézve. és erről senkivel sem tudtam beszélni. Ki is mehettem volna a temetőbe Rikához, de olyan hülyén éreztem volna magam, ha egy sírkőhöz beszélek. Így nem mentem. Pedig lehet, hogy megkönnyebbültem volna.

Haza fele sétáltam, amikor valaki nekem vágódott.

- Rika? Mi a baj?- kérdeztem legjobb barátomat.

- Semmi- akart elmenni.

- Gyere! Mond el! Megkönnyebbülsz- mondtam neki.

Ő csak könnyes szemmel nézett rám, de bólintott. Elmentünk egy közeli parkba és kiöntötte nekem a szívét.

Az emlék, mint kés úgy hasított a szívembe, de adott egy jó ötletet. Talán ezt kéne mondanom Zsófinak is.  Talán akkor kiöntené nekem a szívét. Legalábbis, ha annyira hasonlít Rikára, akkor biztos, hogy elmond nekem néhány dolgot. Vagyis remélem, hogy elmond nekem néhány dolgot. De valahogy meg is kéne ezt kérdezni.

Elindultam Zsófia megkeresésére. Végig jártam az egész pályát, de végül a szállodában találtam rá. A szobájában volt.

Bekopogtam és, amikor kinyitotta az ajtót egy kisírt szemű lányt láttam magam előtt.

- Mit keresel itt?- kérdezte és a hangja meg- meg csuklott.

- Gondoltam jól esne a társaság- néztem rá aggódva.

- Hát… rosszul gondoltad- nem valami kedves.

- Szerintem jobb lenne, ha elmondanád. Megkönnyebbülnél, tőle- csak váljon le.

Ő csak nézett engem a kék szemével és én teljesen elvesztem benne.

- Rendben- mondta ki és én úgy éreztem nincs, nálam boldogabb ember- Gyere be- állt félre az ajtóból.

Beléptem az egyhangú szállodai szobába. A ruhái szanaszét voltak. Valószínűleg kisebb gondja is nagyobb, hogy a rendrakással törődjön. Leült a kanapéra és én mellé ültem.

- Mit akarsz tudni- nézett rám.

- Mindent- mondtam ki mire kikerekedett a szeme-, de csak annyit mondasz el amennyit akarsz.

- Gondolom, tudod, hogy Fernando megkérte a kezem.

- Igen! Tudom.

- Szerintem erről szeretnél velem beszélni- nézett bele a szemembe.

- Is- engem nem csak az érdekel, hogy miért mondott nemet.

- Mit akarsz tudni a leánykéréssel kapcsolatban?

- Miért mondtál nemet?- remek ezt nem így kellet volna felvezetni. Gratulálok Kimi!

Ő csak egy pici mosollyal az arcán. Milyen szép ezzel a pici mosollyal!

- Szóval arra lennél kíváncsi, hogy miért mondtam nemet?

- Igen!

- Fernando olyan nekem, mint egy bátyus. Csak annyira tudtam szeretni, mint bármelyik bátyám.

- És ezt el is mondtad neki?

- El- nézett le az összekulcsolt kezére.

- Mit szólt hozzá?- néztem kíváncsian rá. Ő viszont nem nézett fel rám.

- Nem szólt hozzá semmit- mondta megvetően és most már a falat fürkészte- Illetve szólt csak nem azt, amit vártam.

- Miért? Mit szólt?- ilyen kíváncsi még soha az életben nem voltam.

- Féltékeny lett!- kezdett dühös lenni. Gondolom az emlék hatására.

- Kire?- csak remélni tudom, hogy elmondja.

Rám nézett. Olyan mindent tudó tekintettel. Vagy éppen olyan arccal, mint aki abban reménykedik, hogy…

- Rám?- teljes agyhalál. Hogy lehet rám féltékeny.

Zsó csak bólogatni tudott és újra eleredtek a könnyei. Én átkaroltak és megrohamoztak az emlékek. Megint!

Legutóbb, amikor így voltunk olyan történt, amire nem számítottam.

Lassan haladtunk be a házba… Na jó ez nem igaz. Lazán az ölembe vettem és szinte befutottam a szobába. Csak annyi időre váltak el ajkaink, hogy megkérdezzem, merre van a szobája. Két levegő vétel között megmondta. Gyorsan bevittem majd innentől kezdve tényleg lassan haladtunk.

Úgy tűnt, mintha azt akarnánk, hogy ezek a pillanatok sose érjenek véget. Ezért minden percet élveztünk, amit egymással tölthettünk. A ruháink lassan kerültek le rólunk. És lassan is váltunk eggyé. Az viszont biztos, hogy életem legjobb éjszakája volt és csak remélni tudom, hogy neki is. És hogy neki is olyan sokat jelenthet.

(Zsófia)

Láttam rajta, hogy ő is visszaemlékezik a közös együtt létünkre. Kivételesen az arcára volt írva az érzelmei. Tudtam, hogy mikor mire emlékszik vissza. Vajon neki is olyan jó volt, mint nekem? Még akkor is ha csak egyszeri alkalom volt és nem is jelentett sokat.