Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 18. fejezet

18. fejezet

  2009.11.26. 19:26


Szép napot töltöttünk együtt. A taxit megkértük, hogy egész nap ő fuvarozzon minket, készséggel vállalta is. Először a Miniatürk Parkba vitettük magunkat. Itt egy kis történelmi sétát tettünk, én nagyon élveztem, imádom a történelmet. Itt különböző török és a régebbi oszmán emlékeknek a kicsinyített másai voltak kiállítva, 1:25- os kicsinyítésben. Imádtam kalandozni különböző kultúrák és korok között, képletesen és szó szerint is. Mikor itt végeztünk a látnivalókkal a Kék Mecsethez tettük át a pillanatnyi székhelyünket.

Ez is nagyon szép volt, elképesztő, hogy egyetlen épületbe 30 kupolát építenek be! És a belső tér, a kék színű izmit csempékkel! Igazán hangulatos és igazán „török”! Egyébként ide pont jókor érkeztünk, mivel a Kék Mecsetben még tartanak szertartásokat és ilyenkor a turisták előtt zárva a templom. Szóval szerencsénk volt.

Miután elég kultúrát szívtunk magunkba, megkértük Hasszánt, a sofőrünket, hogy vigyen el minket egy jó kis török étterembe, mert megéheztünk.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Te mit eszel? –érdeklődött a legjobb barátnőm.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Szerintem kebabot. És Te?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Éééén… még nem tudom.. – tudtam mi a baja.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Ne legyél már ilyen finnyás. – kértem.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Oké, akkor egy muszakát kérek! – zárta le a dolgot, majd a pincér távozott. – Ééés? Milyen volt Nandonál? Mit csináltatok?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->A szerda délelőttöt leszámítva minden szuper volt.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Megtennéd, hogy nem rébuszokban beszélsz? – érdeklődött finoman célozgatva.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Nos, ugye szerdán 11 körül érkeztem meg Nando házához. Volt valami találkozója a menedzserével, de kaptam tőle kulcsot, így be tudtam menni. De nem sokat voltam egyedül, mert egy fél óra múlva megérkeztek a szülei is.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Micsoda?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Így volt, ahogy mondom. – bólogattam hozzá a szavaimat nyomatékosítva.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->És milyenek? – érdeklődött tovább a Sötét Lyuk.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Az apukája nagyon rendes, rögtön megkedveltem és azt hiszem ő is engem.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Szóval az anyukája a probléma. – állapította meg éleslátóan.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Igen. Hogy jöttél rá? – nyújtottam rá a nyelvem, majd folytattam. – 30 perc után közölte velem, hogy nem vagyok a fiához való, túl felelőtlen vagyok és nem nézi ki belőlem, hogy fel tudnék nevelni egy gyereket.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Aztakurva! Remélem nem hagytad szó nélkül! – háborgott.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Nem, megmondtam eki, hogy csak az számít, amit Ferrel érzünk egymás iránt. De Fer is kiállt értem, mert a drága Ana Maria neki is előadta ezt. Nano viszont az értésére adta, hogyha nem tetszik neki amit lát, nem muszáj itt lennie.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Örülök, hogy ilyen férfit találtál magadnak. Ahogy rátok néz az ember, ragyogtok mind a ketten. – fogta meg a kezem és melegen rám mosolygott.- Most folytasd kérlek.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Rendben. Ezután a kis közjáték után a szülei leléptek. De megpuhítottam Nandot, mert nem akartam, hogy miattam összevesszen az anyukájával.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Mondtam már neked, hogy túl jó szíved van?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->HAHAHA. Szóval a futamra jön majd Nano papája Jose Luis, utána pedig elmegyünk hozzájuk Oviedoba. Kíváncsi vagyok mi lesz.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Arra én is! Majd meséld el mi volt! És a genfi tóba hogy kerültél bele? – kuncogott ott mellettem.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->A szokás hatalma. Ha meglátok egy pocsolyát, nem bírom ki, hogy ne essek bele. – fanyalogtam. – De történt más is… - pirultam el.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Nocsak! Mi ez a pirulás? Csak nem?? – tátotta el a száját.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->De igen! Megtörtént! Olyan boldog vagyok! – újságoltam.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->És milyen volt? – kérdezte mohón.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Szerinted ragyognék így, ha nem lett volna frenetikus? Minden egyes alkalom…. Khmmm… hááát, izé… - vigyorogtam.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Minden egyes alkalom? – vigyorgott vissza. – Na ez már nekem is sok, nem akarom tudni a részleteket.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Okés, de most te mesélj! – kértem.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Vasárnap, mikor megérkeztünk hozzá, már csak ahhoz volt erőnk, hogy bedőljünk az ágyba és aludjunk. Hétfőn megmutatta a környéket, olyan csodálatos a táj! Egyszer gyertek majd el Nanoval Finnországba, muszáj nektek is látnotok! Nagyon szép a vidék, hatalmas fák és ott a fű tényleg zöld! Egészen hangulatos kis városkák vannak és a tenger is gyönyörű! Előre várom, hogy milyen lesz majd télen, hóval borítottan! – lelkendezett.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Biztos nagyon szép lehet! Megkérem majd Fert, hogy menjünk el egyszer. Télen tényleg jó lenne, mert tudod, hogy utálom a Fekete Karácsonyt, jó régen láttunk már havat!- komorodtam el egy csöppet. – Sőt, ha tetszik a környék, veszek ott egy kisebb házat!

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Ez a beszéd! – vigyorgott Betti. – Akkor biztos többet látnánk egymást, mert van egy olyan érzésem, hogy ezek mellett a pasik mellett nem sok szabadidőnk lesz.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Igaz. De attól még nem fogunk elszakadni egymástól! Ezt nem fogjuk megengedni!! – s megöleltem. – De most mesélj tovább. Kedden voltatok az ügyvédnél?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Igen, és találkoztam Jennivel is.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Iiigen? És mi volt? Nagyon ki volt akadva? – elég kíváncsi voltam.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Meglepődtem rajta, mert nem. Rendes volt, de tényleg. Rajta is és Kimin is látszik, hogy azért megviseli őket a válás, de tartják magukat. – merengett el Bene.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Nem is hisztizett, semmi ilyesmi nem volt? – kérdeztem. – Nem ilyen képet festettek le róla sem a lapokban.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Nem. Beszélgettünk és ami a legfurcsább, nem hibáztatott engem a történtek miatt. Ugyanazt mondta, amit Kimi, hogy ennek a házasságnak már régen vége volt.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Nem gondoltam volna, hogy ilyen normális lesz. – jegyeztem meg.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Én sem. De tudod, azért ott van bennem a kétely, hogy mi van, ha Kiminek Jenni volt a nagy Ő? És én csak valami pótlék vagyok? – egészen magába zuhant.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Drága Egyetlen Mély Torok! – kezdtem. – Éreztette ezt veled valaha is?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Nem, de nem régóta vagyunk együtt…

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Ez igaz, de ha nem bízol benne, magatokban, akkor az egész kapcsolat már az elején halálra van ítélve. Bemutatott a szüleinek?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Igen.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Akkor meg? Egy pasi szerintem ha nem gondolná komolyan a kapcsolatot, nem mutatna be a szüleinek. Főleg nem 5 nap után! Mit szoktál nekem mindig mondani? – kérdeztem mosolyogva.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Hogy bízz jobban magadban. – felelte.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->És kivételesen nem akarod megfogadni a saját tanácsod? – Mindketten elgondolkodtunk kicsit. Aztán megszólalt a mobilom.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Fernando az. Mit gondolsz, ne leckéztessük meg kicsit a fiúkat? – csillant fel a szemem.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->A régi, jól bevált módszer szerint? – kérdezett vissza vigyorogva. Bólintottam, majd felvettem a telefont.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Hallo. Ön az Isztambuli Elmegyógyintézetet hívta. Sajnos minden vonalunk foglalt, kérjük várjon a kezelő jelentkezéséig. – nagy kuss volt a vonal túlvégén, majd lehetett hallani, hogy kihangosítjátok a telót. A két fiú sustorgott a vonal túlsó végén. Elismételtem még egyszer a szöveget, majd még egyszer. Végül lerakták. Csörrent Betti  mobilja.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Üdvözlöm, Ön a Fővárosi Detoxikáló Intézetet hívta. – szólt bele a Sötét Lyuk. – Amennyiben beteget keres, kérem nyomja meg az 1-es gombot. A kezelés után járó számla kiegyenlítésével kapcsolatban kérjük, hogy a 2-es gombot válassza. Ha munkaügyben jelentkezett, a 3-as gombot nyomja meg. Egyéb ügyben a 4-es gombot válassza. Amennyiben újra meg szeretné hallgatni a menüket, nyomja meg a csillag gombot. – mi már majd megpukkadtunk a nevetéstől, a túlsó végről pedig ezt hallottuk:

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Biztos, hogy Bettit hívtad? – kérdezte suttogva Nando.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Miért, te biztos, hogy Noncsit hívtad? – válaszolta szintén suttogva Kimi.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Oké, akkor most én hívom Bettit, te pedig Noncsit. – vetette fel Nando.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Rendben. De ha nem érjük el őket, szólunk a rendőrségnek, katonaságnak, hadseregnek vagy mit tudom én még kinek! – Kimi kicsit aggódott. – Azért hallgassuk meg még 1x a menüket. – Betti elismételte, majd a srácok lerakták.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Hát ez jó volt! – röhögtünk. – Máris hív Kimi. Rendezzük sorainkat.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Üdvözlöm, ön a Lovers Szexboltot hívta. Amennyiben vibrátor rendelésről van szó, vagy a vásárolt áru visszaküldéséről, kérem válassza az 1-es gombot. Gésagolyó használatával kapcsolatban a 2-es gombot nyomja meg. Síkosítóval, masszázsolajjal kapcsolatban a 3-as gombot válassza. – egyből letették a telefont. Betti mobilja kapást jelzett.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Szerintem a végén könyörüljünk meg rajtuk, Kimi képes és izzítja a kapcsolatait. – javasoltam a könnyeimet törölgetve.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Okés. – mondta Betti, majd felvette. – Üdvözlöm. Ön a londoni Harrods áruház központját hívta. Az alábbi menüpontokból választhat: 1-es gomb: kereskedelmi és beszállítói partnerek. 2-es gomb: marketing osztály. 3-as gomb: az áruházban található üzletek mellékei. Amennyiben önök gyerekesen viselkedő férfiak és a barátnőiket keresik, várják meg, amíg visszamennek a szállodába. Biztosíthatom Önöket, hogy most és az elmúlt fél órában is remekül szórakoztak. A hadsereg és a rendőrség értesítésére nincs szükség. Ja, és szeretjük a csokoládét. – röhögte el magát Betti és letette.

Mit fogunk mi ezért kapni? – röhögtem én is vele együtt és nekiláttunk az ebédnek.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!