A pénteki napunk olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettük. Lementek a szabadedzések, utána még Fernek és Kiminek is bent kellett maradnia egy csapatmegbeszélésen, onnan pedig valami PR rendezvényre mentek mind a ketten.

Így minket Sebi fuvarozott haza. Szerencsére épségben a hotelbe értünk, mert a kis tejfölösszájú az utcán is F1-es stílusban vezetett. És ezt valamiért nem mindig értékelik. Van, hogy a nyomába erednek és Sebi meg élvezi, ha lerázhatja őket. Az egyik lelkes „versenyzőtárs”-at például maga mellé engedte, kinyújtotta rá a nyelvét, pá-t intett neki, majd beletaposott a gázba. Szóval kellemes utunk volt.

Benével megbeszéltük, hogy lemegyünk a szálloda wellness részlegébe szaunázni egyet. Így is tettünk. Kedd óta először voltunk kettesben, szóval csak most tudtam elmesélni neki a lánykérést és nagy vonalakban a Raquel- sztorit. Leesett állal hallgatta meg.

-          Szerintem jól tetted, hogy most még nemet mondtál neki. Tényleg túl korai lett volna. – mondta végül.

-          Tudom. De akkor is úgy érzem, hogy megbántottam. Nem érezteti velem, viszont azt sem szeretném, ha később kibukna belőle.

-          Már megint olyanért van bűntudatod, amiért nem kellene. Én nem látom rajta, hogy másképpen bánna veled. Csak azt venni észre rajta, hogy fülig szerelmes. – mosolygott rám a Mély Torok.

-          Az jó, mert én is az vagyok. – mosolyogtam vissza. – Lehet, hogy ez nálam már kényszeres, hogy valamiért mindig büntetni akarom magam? – tettem fel a költői kérdést.

-          Biztos vagyok benne. Bár inkább Fer „büntessen” téged, mint te saját magad. – mosolygott kajánul.

-          Hülye, azt még élvezném. Mi lenne benne a büntetés? – vigyorogtam.

-          Végülis ez lenne a lényeg. :D

-          Sziasztok, nem zavarok? – lépett be Nicole mosolyogva, de vörös szemekkel.

-          Nem, gyere csak be nyugodtan. – válaszoltam. – Ez a hölgyemény itt a legjobb barátnőm, Betti, Betti, ő pedig Nicole. – mutattam be őket egymásnak egyszerűen.

-          Kimi barátnője vagy? – érdeklődött Nic.

-          Igen, bár nem régóta.

-          Attól még látszik, hogy boldog veled. És Fernando pedig veled. – fordult hozzám és szomorkásan elmosolyodott.

-          Mi a baj? – kérdeztük egyszerre Bettivel.

-          Semmi, nem szeretnélek ezzel terhelni titeket.

-          Egyáltalán nem terhelsz vele minket. Ha tudunk bármiben segíteni… - kezdtem.

-          … vagy ha csak beszélgetni szeretnél valakivel. – folytatta a Sötét Lyuk. – mi itt vagyunk.

-          Ez már beteges, hogy befejezzük egymás mondatait. - jegyeztem meg fanyarul, amire mind a hárman elmosolyodtunk. – De a lényeg, hogy itt vagyunk és meghallgatunk.

-          Lewisszal van valamilyen probléma? – kérdezte Nictől Betti.

-          Mondhatjuk így is. – felelte letörten, mire összenéztünk Benével. Egyre gondoltunk, de… - Nem csalt meg, ha erre gondoltok. Terhes vagyok.

-          Gratulálok! – kiáltotta Betti és megölelte Nicolet, akinek egyre sápadtabb lett az arca. Ezt mi is észrevettük.

-          Vagy… Inkább ne gratuláljunk? – érdeklődtem.

-          Nem tudom. Szeretem ezt a babát, de …

-          Igen? Lewis nem fogadta jól? – kérdezte Betti.

-          Igazság szerint sehogy sem fogadta. Sokkolta őt a dolog. De engem is. Az én életem is megváltozik a baba miatt, nem csak az övé. Nekem is van karrierem, amiről most egy időre le kell mondanom.

-          Szóval karrierje fontosabb neki, mint a leendő gyereke? – kissé felháborodtam.

-          Nem-nem, egyáltalán nem. Azt mondta, hogyha meg szeretném tartani a babát, akkor tegyem azt, mellettem lesz. Csak, ő még tényleg nagyon fiatal és nem tudom, mennyire mondta vagy gondolta ezt szívből. Nekem fontos, hogy ne csak én várjam ezt a csöppséget, hanem a párom is.

-          Tényleg nehéz helyzetben vagy. De szerintem adj neki egy kis időt, hagyd, hogy felfogja és feldolgozza a történteket. – javasoltam. - Igen, hagyd egy kicsit. És tudod, az előbb azt mondtad, hogy látszik a párjainkon, hogy mennyire szeretnek minket. Viszont Lewis arca is felragyogott tegnap este, amikor megérkeztél…

-          Köszönöm lányok! Sokat segítettetek már azzal is, hogy meghallgattatok. És a tanácsaitokat is megfogadom. – pityeredett el egy kicsit az újdonsült kismama.

Ezután megadtuk neki a telefonszámunkat, hogy bármikor hívhasson minket, ha segítségre lenne szüksége. Viszont mivel alaposan elbeszélgettük az időt, elindultunk a szobáinkba. Útközben az újsütetű kispapával is találkoztunk.

-          Sziasztok! – köszönt barátságosan Lewis és Nicolet fürkészte. – Mi újság?

-          Semmi különös, csak szaunáztunk egyet és beszélgettünk. – válaszolta Betti.

-          Lányok, én megyek, kicsit megszédültem. – mondta és megpuszilt minket.

-          Nagyon rosszul vagy? – kérdezte Lewis ijedten.

-          Nem, ez csak a szokásos. – adta meg a választ Nic. – minél előbb kerülök ágyba, annál jobb lesz.

-          Gyere kicsim, felkísérlek. – és ezzel átkarolta Nicolet. – És rendelünk valami finom vacsit.

-          De hal ne legyen benne, attól most kidobnám a taccsot. – mosolyodott el végre a kismama.

-          Okés. Sziasztok lányok. – köszönt el Lewis is.

-          Ahogy nézem, nem lesz itt semmi baj. – súgtam oda Bettinek.

-          Szerintem sem. Lewis úgy bánt Nicolelal, mint a hímes tojással. Csak idő kérdése és nem csak elfogadja a babát, hanem meg is szereti.

-          Igen, szerencsére. – mosolyodtam el.

Amikor beértem a szobánkba, sötét volt. Fer az ágyon feküdt, de nem kapcsolt lámpát.

-          Kicsim! – bújtam oda mellé és adtam neki egy puszit. – Mi a baj, mi bánt?

-          Ki mondta, hogy baj van? – mosolygott rám szomorkásan és szorosan magához ölelt.

-          Senki. Csak érzem, hogy bánt valami. Elmondod mi történt?

Igazából nem történt semmi. Csak egyre jobban belefáradok, hogy rossz a kocsim. Hogy nem tudok versenyeket nyerni. Volt két sikeres évem, amikor minden összejött, éreztem, hogy milyen győzni és tudtam, hogy képes vagyok rá. Hogy meg vannak bennem a győzelemhez szükséges képességek. De most és az elmúlt évben…?  Most örülök, ha elcsípek 1-2 pontot. Tudod, hogy ez mennyire fáj? A Forma1 az … pár hónapja azt mondtam volna, hogy az F1 az életem, de most már itt vagy te. Így most már csak az életem egy része, de fontos része. És alig tudok valamit kezdeni a kocsival. Ráadásul, ha mindenfelől azt hallod, hogy kívülről úgy tűnik, belefásultál az egészbe, nem jönnek az eredmények, hajlamos leszel kételkedni magadban. Azon gondolkodom, hogy abbahagyom a versenyzést.