Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 24. fejezet

24. fejezet

  2009.12.07. 16:02


A szabadedzést és az időmérőt is a Renault boxból néztem végig, közben Bettivel smseztem. Megbeszéltünk egy közös vacsit, így este vele, Kimivel, és Jose Luisszal fogunk enni.

A szabadedzés a szokásos hullámzó teljesítményt hozta, sok mindent nem lehetett leszűrni belőle. Az időmérőn már más volt a helyzet, az egész csapat számára az volt a cél, hogy bekerüljenek a Q3-ba. Egyszercsak egy hatalmas csattanást hallottam, odakaptam a fejem, mint szinte mindenki a boxban. Az ifjabbik Piquet vágta a földhöz a bukósisakját.

-          Mit bámulsz? – rivallt rám emelt hangon.

-          Ó, semmit. – feleltem vigyorogva. – Csak azt állapítottam meg magamban, hogy fejben kissé gyenge vagy. – többen felkuncogtak körülöttünk.

-          Hagyjál már! Fáj tőled a fejem! – sápítozta.

-          Mondom én! Mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb. – erre mindenkiből kitört a röhögés. Nelsonka duzzogva elvonult fürödni. Az apja viszont itt maradt.

-          Megmondtam már, szállj le a fiamról! – tajtékzott. Éreztem.

-          Én?? – kérdeztem ártatlanul.- Hiszen rá sem másztam! És megnyugtathatom, ez a veszély nem fenyegeti! – mosolyogtam rá bájosan. Végre ő is elviharzott.

-          Van egy olyan sanda gyanúm, hogy te élvezed ezeket a kis „összecsapásokat”. – nevetett Fer a fülesbe, amíg a Q3-ra vártunk.

-          Neked véletlenül nem az időmérőre kellene koncentrálnod? – érdeklődtem kuncogva.

-          De igen. Csak előtte hallani akartam a hangod. Úgyhogy bekapcsoltak hozzád. Mit ne mondjak, tényleg nem unatkozol. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-          Még jó, hogy csak a pályán kívül vannak villanyoszlopok, ilyen állapotban nem tudnád elkerülni őket. – húztam kicsit az agyát.

-          Fiatalok, 5 perc múlva kezdődik a Q3! – nevetett Flavio is az „éterben”.

-          Ügyes legyél Bajnok! – mondtam Fernek.

-          Oké. Szeretlek. – válaszolta, majd abbahagytuk a csevelyt.

 

Kaptam egy sms-t Bettitől:

 

„Jól kiosztottad Piquet-éket. Mindenki röhögött rajta! :D:D”

 

Géppuska ujjakkal írtam a választ:

 

„Honnan tudsz meg mindig ilyen gyorsan mindent???”

 

Csipogott a telóm:

 

„Az egész beszélgetésetek publikus volt és mivel a két Nelson sem éppen halkan beszélt, őket is lehetett hallani. :D A publikuson pedig azt értem, hogy a tv-ben, a többi boxban, autóban és a pályán a nézők is hallották. :D:D:D Nandoval nagyon aranyosak voltatok. ;)”

 

Csak ennyit válaszoltam:

 

„Basszus!! J

 

Végre elkezdődött az időmérő harmadik etapja. Volt ami elvonja a figyelmem. A mi srácaink közül Sebi teljesített a legjobban, ő indul a pole pozícióból. Utána sorrendben Mark a 4., Kimi a 6., Fer a 8., Kubi 10. lett. Nem a legjobb eredmény, de örültünk neki.

 

Az időmérő után voltak az interjúk, amin ugye Fernek is kötelező volt megjelennie. Kapott is pár kérdést a Piquet - incidens kapcsán.

-          Fernando, Őn egy szerelmi háromszögben él? – kérdezte az első próbálkozó.

-          Következő kérdés. – mondta Nano nyugodtan.

-          Igaz, hogy a barátnője az ifjabbik Piquet után is érdeklődik? – érdeklődött a második. Itt már Fer sem bírta tovább:

-          Ön ezt szűrte le a beszélgetésünkből? – röhögte el magát. – Most mondom el először és utoljára, utána erről a témáról nem vagyok hajlandó többet beszélni. Noncsi a barátnőm. Szeretjük egymást, ezt hallhatták Önök is. Viszont van 2 ember a csapatban, akik ezt nem nézik jó szemmel. Mindezt azért, mert Noncsi nem volt hajlandó bebújni Piquet Jr ágyába. És a véleményét is megmondta neki. Azóta folyamatosan piszkálják, de amint Önök is hallhatták, válaszol nekik, nem hagyja magát. Ennyi a történet, semmi mást nem kell beleképzelniük.

-          Miatta vált el a feleségétől?

-          Nem. – itt egy gyilkos pillantást vetett a riporterre. – Noncsival a monacoi verseny alatt ismerkedtem meg. Innentől kezdve ezt a témát lezártnak tekintem.

-          Mit vár a hétvégétől? Mire számít? – kérdezte egy normálisabb újságíró.

-          A futamgyőzelemre nincs esélyünk, a cél, hogy szerezzünk pár pontot. – Nando ismét nyugodt hangra váltott.

-          Nagyon elszántnak tűnik.. Ez mostanában nem volt jellemző Önre. – folytatta az előbbi.

-          Lehet. De az utóbbi pár napban pozitív irányban változott az életem. Visszatért a versenykedvem. Megtanultam a kicsit is becsülni és nem kételkedem többet a képességeimben. Idén már lemondhatunk a világbajnoki címről. Viszont jövőre a győzelem lesz a cél. Ilyen támogatás mellett és ha jó lesz a kocsim, meg is szerzem a trófeát. Viszont látásra.

 

Este a vacsin jó volt a hangulat. Nem mentünk messzire, a szálloda éttermében voltunk. Egész finomak voltak a kaják, csak a sárgadinnyével akadt egy kis problémám a gyümölcssalátámban. Azt ugyanis kiskorom óta úúúúútálom, egyszerűen hányingert kapok az illatától is. Így amikor véletlenül lenyeltem egy falatot…

-          Rosszul vagy? – kérdezte Jose Luis. – Egészen elsápadtál.

-          Azt hiszem ki kell mennem a mosdóba. – feleltem kissé remegő hangon.

-          Kikísérlek! – pattant fel azonnal Betti. Kint a mosdóban megmostam hideg vízzel az arcom és kiöblögettem kicsit a szám, hogy elmossam a dinnye-ízt.

-          Jobban vagy? – érdeklődött a Sötét Lyuk.

-          Igen, már jobb. Csak lenyeltem egy falat sárgadinnyét.

-          A francba! Még jó, hogy nem dobtad ki a taccsot az asztalnál! Emlékszem, múltkor is milyen rosszul lettél tőle!

-          Ne is emlékeztess rá! – sápadtam még egy sort.

-          Oké. De ha jobban vagy, menjünk vissza az asztalhoz, ott le tudsz ülni. – javasolta átkarolva. Bólintottam neki, hogy rendben, úgyhogy visszamentünk az asztalunkhoz.

-          Hogy vagy Kicsim? – kérdezte Nanditho / :D:D:D/, miközben felállt és segített leülni.

-          Most, hogy már ülök, egész jól. – mosolyogtam rá.

-          Mitől lettél rosszul? – kérdezte Kimi az arcomat fürkészve.

-          A gyümölcssalátától. Túl egészséges nekem. – próbálkoztam meg egy gyenge poénnal. Rövid mosolyra húzódott a szája, Jose Luis felkuncogott.

-          De tényleg, mitől lettél rosszul? – aggodalmaskodott még mindig Fer.

-          A sárgadinnyétől. – felelte Bene. – Hátulgombolós kora óta rosszul van tőle, legyen az fagyi, rágó, innivaló, vagy maga a gyümölcs. Vagy ha csak az illatát is megérzi valahol… Kampec neki. Most meg véletlenül lenyelt egy falatot. – méltatlankodott a Mély Torok. – Egyszer annyira rosszul lett tőle, hogy.. – lendült bele a mesélésbe. Ideje volt félbeszakítanom.

-          Ezt most inkább ne!

-          Van még valami, amitől ilyen rosszul vagy? – kérdezte Kimi.

-          Csak a hal. – válaszoltam. Most Nano nézett elgondolkodva. Majd megszólalt:

-          Menjünk aludni? Talán ha ágyban leszel, jobban leszel. – ajánlotta fel mosolyogva. Elvigyorodtam, asszem rosszra gondoltam.

-          Lehet tényleg jobb lenne, ha mennénk. – elköszöntünk a többiektől és már indulunk is a lakosztályunkhoz.

-          Min gondolkozol annyira? – kérdeztem Nandot miközben hozzábújtam.

-          Azt majd a szobánkban megbeszéljük. – elég komoly volt a hangja, nem tudom mit forgatott a fejében.

-          Valami baj van? – torpantam meg megrémülve.

-          Dehogyis! Nincs semmi baj, csak nem szeretném, ha mások is hallanák a mondandómat. – mondta és megcsókolt. Kicsit megnyugodva mentünk tovább. De amikor becsukódott mögöttünk az ajtó, már nagyon kíváncsi voltam, úgyhogy a tekintetemmel faggatni kezdtem Fert. Lehúzott maga mellé az ágyra és pár percig csak csöndben feküdtünk egymás karjaiban. Amikor már nem bírtam tovább, megszólaltam:

-          Szóval? – kezdtem. – Elmondod min rágódsz?

-          Hát, nehéz belekezdeni, mert nem tudom, téged hogyan érint a téma. – az arca kifürkészhetetlen volt.

Az jutott az eszembe, hogy nem csak a sárgadinnye miatt lehettél rosszul. Eddig akárhányszor szeretkeztünk, egyszer sem védekeztünk. Lehet, hogy terhes vagy. – fejezte be faarccal.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!