Este mielőtt nyugovóra tértünk, még megbeszéltük a csajokkal, hogy korán felkelünk, reggelit készíteni. A fiúknak kicsit másképp…

Be is tartottuk ezt az ígéretet egymásnak, már reggel 7-kor a konyhában sürgölődtünk. Csináltunk egy kis rántottát – persze a bors egy kicsit megszaladt a tojásba, palacsintát is alkottunk, ha valakinek édesre támadna kedve. Persze a lekváros palacsintába volt egy kis erős paprika krém keverve, a túrósat foghagymával nyomtuk tele, a mézes-diósat pedig gyömbérrel és szerecsendióval.. Reméltük, hogy a srácoknak is ízleni fog.

Amíg a konyhában tevékenykedtünk, néha-néha egymásra röhögtünk, vártuk, a filctollak hatását. Nagyon jó kedvünk volt, de sejtettük, hogy a srácoknak kicsit húzós lesz a reggel.

-          Jó reggelt lányok! – köszönt nekünk a konyhába belépve Ana Maria.

-          Jó reggelt! – válaszoltuk kórusban.

-          Micsoda ínycsiklandó reggeli! – nézett szét a rengeteg ételen az asztalon. El akart venni egy foghagymás-túrós palacsintát…

-          Inkább a másik kupacból vegyél anya! – mondta vigyorogva az anyukájának Lore. – Az a fiúké!

-          Oké. – egyezett bele szerencsére semmit sem firtatva. Ekkor egy hatalmas „ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ”- t hallottunk a srácok szobája felől. Elnevettük magunkat.

-          Azt hiszem, ti tudjátok mi volt az oka ennek a kiáltásnak. – jegyezte meg az arcunkat fürkészve Ana Maria.

-          Igen, sejtjük. – mosolyogtam rá. – De tessék megnyugodni, megérdemlik, amit kaptak.

-          Efelől semmi kétségem sincs. – vigyorgott ránk Fer anyukája. Ekkor újabb és újabb „ÁÁÁÁÁÁÁÁ”- k és „Basszus”- ok, no meg „A francba”- szövegek hangzottak fel, lábdobogások és ajtócsapkodások kíséretében. Hallottuk ahogy szép sorban felkelnek a srácok. Mindegyikük. Letrappoltak a konyhába.

-          NORMÁLISAK VAGYTOK??? – kérdezték kórusban. Nagyobb sikerük lehetett volna mint a veresegyházi asszonykórusnak. Mi csak röhögtünk rajtuk. Elképesztően vicces volt, ahogy ott álltak mindannyian boxerben, trikóban vagy meztelen felsőtesttel. De mindannyiukban közös volt, hogy vörös volt a fejük az idegtől. Legalábbis az, ami látszott belőlük. :D

-          Megmondaná valaki, hogy mi ez a hangzavar? – trappolt be a képbe Jose Luis. Amikor meglátta a srácok fejét, ő is csak nevetni tudott. – Most már értem. Erről csinálok pár képet!

-          Apaaaaa! – mondta kiáltott utána Fer, ahogy az apukája elvonult a fényképezőgépért. Szerencsére nem kellett érte messzire mennie.

-          Mi az? – kérdezte visszaérkezőben.

-          Ezt nem teheted velünk!! – toporzékolt a szerelmem.

-          Már miért ne? Ez egy tipikusan olyan helyzet, amin még az unokáid is röhögni fognak! – anyukája sem érzett együtt velük valami nagyon.

-          Főleg, ha meglátják Sebi nyuszi mintás boxerét! – nevettem ki a legfiatalabbat. Rázta felém az öklét.

-          Nem csoda, ha nem tudott eddig egy lányt sem felszedni! – fűzte tovább Betti.

-          Gondoljátok, hogy még menthető? – aggódott Lore.

-          Ezt neked kell tudni, te vagy az orvos. – emlékeztettem őt vigyorogva.

-          Végülis ismerek egy jó szexuálpszichológust, beajánlhatom. – vigyorgott vissza.

-          Le lehet szállni rólam!! – toppant elém és lehajolt, hogy az arcunk egy vonalban legyen, szemtől szemben. Mikor közelről is megláttam a művemet, nem tehettem, újra kiröhögtem. Észrevétlenül előhúztam a zsebemből a filcet és nekiálltam, hogy kiigazítsam a művemet.

-          Csukd be a szemed és maradj mozdulatlan! – kértem közben. Engedelmeskedett, mert azt hitte meg akarom szabadítani a tyúkóltól és a tyúkoktól. Hát tévedett. – Na, így már mindjárt jobb. Este azért elég sötét volt, de így már tökéletes. Nem gondoljátok? – fordultam a két csajszi felé. Vigyorogva bólogattak.

-          Na ez már nekem is sok! – csattant fel Kimi. Egyáltalán nem volt már Iceman. – Azonnal szedjétek ezt le rólunk! – kérte csípőre tett kézzel.

-          Biztos azt szeretnétek, ha mi szednénk le rólatok? – kérdeztük gonosz vigyorral.

-          Ha jobban belegondolok, akkor inkább nem. – mondta Rob és Mark egyszerre. Ők tűntek a leghiggadtabbaknak.

-          Ezt nem ússzátok meg! – fenyegetett meg minket Kimi.

-          Miért? – kérdeztem ártatlanul. – Betti mesteri munkát végzett. Olyan az a két üveg, mint a tetoválás..

-          És te sem panaszkodhatsz Fernando… - mondta Bene. – Azok az ászok igazán illenek hozzád! Igazán ügyes munka, nem gondolod? – incselkedett a majd felrobbanó Ferrel.

-          De a legjobb, akkor is Sebié. Igazán szép volt Noncsi! – csapott bele a tenyerembe Lore.

-          NONCSIIIII! Lemosod ezt rólam, vagy vagy vagy…. – hápogott Sebi.

-          Vagy nagyon csúnyán rám dadogsz? – érdeklődtem kajánul. – Nyuszika.

-          Na jó, azt hiszem ideje leülni reggelizni. – javasolta Ana Maria csendesen fuldokolva a nevetéstől.

-          Bizony, már éppen elég képet csináltam. – mondta Jose Luis is.

-          Kint pedig már meg is van terítve. – közölte a többiekkel Lore.

-          Azért ne higgyétek, hogy ennyivel le tudtok venni a lábunkról. – jegyezte meg Rob a terasz felé menet.

-          Ki mondta, hogy le akarunk venni titeket a lábatokról? – kérdezte tőlük nagy lelki nyugalommal Betti. – Egyenlőre úgy áll a dolog, hogy nektek kell bocsánatot kérnetek azért, mert tönkretettétek az esténket!

-          Tényleg, milyen volt a buli? – érdeklődött Ana Maria.

-          Semmilyen, mivel a drágák bezáratták a helyet! – tájékoztattam a fejleményekről.

-          Máshova pedig ezek után már nem volt kedvünk elmenni. – csóválta a fejét Bene.

-          Na igen, eléggé csalódtunk a srácokban. – mondtam komolyan. Erre azért elszégyellték magukat, érezték, hogy tényleg komolyan beszéltünk.

-          Szóval ezért követtétek el a merényletet.. – jött rá a turpisság okára Jose Luis. Közben úgy oldottuk meg az ültetést, hogy a fiúkat a mérgezett kaják felé tereltük, mi pedig az ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbbak felé ültünk. Nekiláttunk az evésnek. Közben vártuk a reakciókat. Amik nem is késtek. Egyikük- másikuk fuldoklott miután ráharaptak a fokhagymára, esetleg a túlzottan gyömbéres palacsintára. Vagy éppen a bors égette a torkukat. Ki tudja? :D

Villámló szemekkel néztek ránk, sejtettem, hogy ezt már nem ússzuk meg büntetlenül. Nem is tévedtem nagyot, mert miután csillapították a háborgó mélységet –vagy 10 liter innivalót pusztítottak el alig 5 per alatt- Fer kiadta a parancsot:

-          Támadáááááááááááás! – kiáltotta, majd felpattant és hozzám rohant. Kimi ugyanígy tett, csak ő Bettihez szaladt oda. A többiek Loret vették célba. Felkaptak minket és úgy ahogy voltunk, beugrottak velünk a medencébe. Semmire nem volt időnk, csak arra, hogy vizet nyeljünk.

-          Na, erre mit lépsz? – harapdálta a fülcimpámat a medencében Fer.

-          Azt majd meglátod. – csókoltam meg szenvedélyesen. – Neked is feltűnt, hogy vízben még nem szeretkeztünk? – fény gyúlt a szemében.

-          De ami késik, nem múlik. – felelte kéjesen hozzám bújva. – Ma este például kilóghatnánk…

-          Majd még meglátjuk. Egyenlőre büntetésben vagy. – öltöttem rá a nyelvem. Erre lefröcskölt. Igazi vízi csata alakult ki: fiúk a lányok ellen stílusban. Persze a végén mindenki, - aki megtehette- begyűjtötte a maga csókjait.

-          Nem csatlakoztok? – kérdeztem Jose Luist és Ana Mariat.

-          Ehhez mi már öregek vagyunk. – mondták vigyorogva. – Nekünk nem állna annyira jól mint, nektek.

-          Nekik sem áll jól. Rémesen nevetségesek. – jegyezte meg egy számomra eddig ismeretlen női hang a szülők mögül. Éreztem Fer megfeszül, amikor felé fordul.

-          Raquel! Te mi a fenét keresel itt? – kérdezte dühösen.