Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 37. fejezet

37. fejezet

  2009.12.18. 16:35


A következő egy hétben felforgattuk Fer házát. Jobban mondva a most már közös otthonunkat. Egy szobát teljesen berendeztünk a két kis törpének, Nano felajánlottak nekik, hogy azt választhatnak a „kis” zugukba, amit csak szeretnének. Igyekeztem őket visszafogni, mert kezdtek elszállni… Amikor például Balika a szám szerint 24. Verdás mütyűrt szerette volna megvetetni, vagy Bencus a 32. számítógépes játékot, hát egy kicsit már besokalltam. Nando pedig egy csomó kis modellautót akart a polcra nekik… Természetesen ezt is leállítottam a 33. után. Arra hivatkoztam, hogy nem is lesz annyi polc a szobájukban, ahová ezt mind ki tudnák tenni.. Nem nagyon vették be, de hát végülis én voltam a parancsnok. :D

A hálószobánkat is átalakítottuk, a fehér színek helyett inkább a mediterránosabbak felé fordultunk, az mindkettőnknek jobban tetszett. A melegebb sárgák és a pasztell-színek játszották a főszerepet. A bútorokat is kényelmesebbre cseréltük, amik mentek a szoba színeihez. Cseppet sem meglepő módon vettünk egy nagyobb ágyat. :D Fel is avattuk.

Amikor az én cuccaim is megérkeztek, hát azokat elpakolni sem volt könnyű. Nem is a ruhákkal volt a probléma, hanem a könyveimmel. Kellett nekik egy külön szoba. Bár oda ki tudtam tenni a saját kis kacatkáimat, amiket az évek alatt összegyűjtöttem. Fer csak nevetett rajtam. :D

A ház többi részébe is vittünk egy kis színt. Be kell valljam, néhány helyiségnek elég rideg volt a hangulata, nem volt benne semmi élet. Ugyanúgy használtuk a sárga rengeteg árnyalatát, mint a narancssárgát, a pirosat.. Beszereztünk Rattan bútorokat és a leghajmeresztőbb módon kombináltuk a kovácsoltvas, vagy részben kovácsoltvas bútorokkal. És vettünk rengeteg növényt is, pálmákat, majomkenyérfákat, mini citrusokat, orchideákat, begóniákat… Szóval kifosztottunk egy kertészetet.

Mondjuk legjobban a konyha átalakítása tetszett… Kicsit kibővítettük, mert mostantól nem az lesz a ház legelhanyagoltabb része. :D

Voltak olyan terveink, amihez pár nagyobb átalakítás szükséges, ezért  felkerestünk egy belső építészt, aki ezt meg tudja csinálni az alatt az idő alatt, amíg mi elutazunk a Német Nagydíjra. Mert ennek az ideje is eljött… Július 6-án érkeztünk meg Németországba, de nem a verseny helyszínére. Volt 2 teljesen szabad napunk, így fel szerettük volna deríteni „Bajorországot”.. Ellátogattunk Münchenbe, megnéztük a nevezetességeket, a kicsik főleg az Állatkertért voltak oda. Mondjuk, nem csodálom, rokonlátogatás. ..

Szerdán mentünk a verseny helyszínére Nurburgba. Ki hitte volna, hogy már aznap szembe találkozunk az ellenszenvesebbnél ellenszenvesebb Piquet-párossal. Éppen a hotel recepciójánál jelentkeztünk be, amikor…

-          Nahát, most már a kis szuka egész pereputtyát te pátyolgatod Fernando? – érdeklődött az idősebbik.

-          Úgy látszik tényleg tudhat valamit az ágyban ez a kis kurva. – folytatta a fiatalabbik.

-          Mit mondanak? – kérdezte súgva Balika Bencustól. Aki készséggel felvilágosította a történtekről. Eléggé feldúlták őket a hallottak, így már csak azt vettük észre, hogy mind a ketten elindulnak a két P felé és Bencus az idősebbik lábára tapos, Balika pedig a fiatalabbat rúgja sípcsonton. De kíméletlenül.

-          Nem bánthatod a nővérünket! – kiáltott Nelsinhora a kis fogatlan. A 2 P meglepetten pislogott. Nem értették, hogy mit szólott magyarul a kis minitornádó.

-          Látjátok, nálunk ilyen a családi összetartás. – mosolyogtam a pórul jártakra.

-          Lehet nekem is őket kéne testőrnek alkalmaznom, ha arról van szó… - vigyorgott Nano is. A recepciós hölgy meg nem tudta mihez kezdjen. Próbálta a feladatát is teljesíteni, de hát ha egyszer nevethetnékje volt…

Ezután a kis összecsapás után ment minden mint a karikacsapás. Több incidens nem történt a Piquet-ék részéről, csak sandán méregették a két kis törpét. A boxutcában természetesen ez a történet is elterjedt, szem nem maradt szárazon. A Csipet Csapatunk elsőként jött gratulálni a nap hőseinek, ők meg büszkén paroláztak velük. De Fer apukája is tisztelgett eme becses teljesítmény előtt, amikor szombat este megérkezett a másnapi versenyre. Egész jól kijött velük, mintha a nagypapájuk lenne, olyan lett a kapcsolatuk. Igaz, hogy Bencus volt a tolmács, de szerencsére Balázs sem érezte magát emiatt kirekesztve. Megállapították, hogy ők lesznek a Három Testőr… Hát… Egyszer José Luisnak is újra kell élnie a gyerekkorát, úgy látszik ez a pillanat is eljött. Felajánlotta, hogy vasárnap a futam után elviszi a csöppségeket magukhoz, hogy mi itt tudjunk maradni a verseny utáni bulin, másnap pedig csatlakozunk hozzájuk.

Maga a verseny sajnos a szokásoknak megfelelően alakult, Fer „csak” hetedik lett, viszont ő futotta a leggyorsabb kört. Kapott érte egy nagy ölelést, első ránézésre rá fért… És másodikra is.

A futamot Mark nyerte, mögötte Sebi végzett. Kimi sajnos kiesett, őt a Mély Torok pátyolgatta, míg Kubi csak a 14. lett. Szóval nem sokunknak volt oka az örömre.

 

Később a bulin már jobb volt a hangulat. Főleg, hogy Kimi gondoskodott arról, hogy ne legyünk szomjasak.

-          Rob, ne lógasd már az orrod! – unszolta egy kis jókedvre a lengyelt Bene. – Lesz még jobb is, hidd el! Viszont az nem segít, ha magadba roskadsz!

-          Igen, keress egy lányt és rajta – vagy benne- vezesd le a feszültséget! – javasolta csapatunk legpofátlanabb tagja.

-          Csak azt ne mondd, hogy tapasztalatból beszélsz.. – vigyorogva oltottam le.

-          NONCSIII! És MINDENKI! Miért hiszitek azt, hogy még nem volt dolgom nővel? – kérdezte felháborodottan.

-          Azt talán nem hisszük… - kezdtem lassan.

-          Hát ha a felpumpálhatókat vesszük, tényleg nem. – dörmögte Mark az orra alatt.

-          Hééé! Erről mi miért nem tudunk? – kérdezte élénken csillogó szemmel Kimi.

-          Mert titoktartási fogadalmat tettem. – mondta Mark szemlesütve.

-          AMIT MOST MEGSZEGTÉL! EZT MÉG VISSZAKAPOD! – emelte fel kissé a hangját. – Egyébként jó lenne ha azt is hozzátennéd, hogy az az elsősegély vizsgára kellett gyakorlásnak!

-          Gyakorlásnak? – prüszkölt a poharába Rob. És mi is vele együtt.

-          Na jó! Én most megyek és felcsípek egy lányt! Ő ott tökéletesen megfelel! – mutatott egy hátulról igencsak mutatós darabra. Fel is állt, és elindult felé. Kíváncsian követtük a tekintetünkkel a párocskát. Amikor úgy fordultak, hogy a csajszit szemből is láthassuk csak egyetlen hibát vettünk észre rajta. De ahogy nézem, azt is csak a Sötét Lyuk és én. Egyébként gyönyörű volt. Elindultak a mosdó felé, Sebi vetett ránk egy kaján és lekicsinylő vigyort.

-          Szerintetek hány perc múlva jön vissza lógó orral? – tette fel Fer a költői kérdést.

-          5. – mondta Rob.

-          Legyen 10.. – ez Mark volt.

-          Szerintem 15… Ennyire béna azért nem lehet… - vette védelmébe barátját Kimi. Ekkor már nem bírtuk tovább Bettivel, elröhögtük magunkat, még a könnyünk is kicsordult.

-          Mit nevettek ennyire? Gyönyörű volt az a lány és Sebi híres… - értetlenkedett Rob.

-          Szerinted hány lánynak van ÁDÁMCSUTKÁJA? – kérdeztük kórusban nevetve. Kis szünet… Döbbenet az arcokon, ahogy derengeni kezdett nekik a dolog.

-          Csak nem azt akarod mondani, hogy egy transzvesztitát szedett fel? – kérdezett vissza röhögve Rob.

De igen. Csak rá kell nézni. – mutattam a zaklatottan visszaérkező páciensre. Sebi kissé méltóságát vesztve ereszkedett vissza az asztalunkhoz. Próbáltunk csendben kuncogni. Nem ment.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!