Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 38. fejezet

38. fejezet

  2009.12.19. 10:03


Már a Magyar Nagydíj hetében járunk. Ez a pár nap Spanyolországban nagyon gyorsan eltelt, szinte észre sem vettük, hogy ott vagyunk, máris indulnunk kellett Magyarországra. A kistesóim alaposan összebarátkoztak Lorena fiacskáival, úgyhogy sikerült a sarkából is kifordítaniuk a családi fészket.

Ami érdekes volt, hogy Ana Mariaék emiatt egyáltalán nem dühöngtek. Élmény volt egy olyan család részese lenni, ahol nem bűn gyereknek lenni. Ezt a kicsik is észrevették és egyik este ezt Balika meg is említette nekem…

Viszont, hogy az örömünk ne legyen teljes, anyám közölte, hogy keddre már ott kellene lennünk nálunk, mert másnap utaznának el Olaszországba… Nehogy már még egy versenyen ott legyenek velünk a gyerkőcök. Így kedd délután könnyes búcsút vettünk egymástól és elindultunk a szállodába.

Be kell valljam, hogy Nando nem volt olyan béketűrő állapotban, hogy anyámat akár csak egy estére is elviselje. Mivel az a drága lélek hozta a formáját és egyre többet gorombáskodott velem. Ezt pedig az én spanyol bikám nem viselte el egykönnyen.

Éppen jöttünk kifelé a házból, amikor megcsörrent a mobilom. Egy rég nem látott barátnőm hívott, akivel mostanában csak emailen és sms-ben tartottuk a kapcsolatot.

-          Szijja! – kiabáltam bele a telefonba. – Mi újság? Hogy vagy? Jobban mondva hol vagy éppen? – tudni kell a lányról, hogy idegenvezetőként dolgozik egy utazási irodánál, ezért teljesen helyénvaló volt a kérdésem.

-          Szia Noncsiiii! Te kérdezed, hogy mi újság? Én kérdezhetném ezt tőled és a Sötét Lyuktól! Összejöttök a három leghelyesebb f1-es pilóta közül 2-vel??? Hmmm?? És nekem még csak nem is szóltok? – vigyorogtam a szemrehányásán.

-          Miért? Te kire pályázol? – kérdeztem kuncogva.

-          Természetesen Vettelre! Olyan kis szerencsétlennek tűnik, hogy az ember lánya szívesen megtanítaná az alapokra!  - nevetett bele a telefonba.

-          Hmmm… Nem is rossz ötlet! Itthon vagy ugye? – kérdeztem reménykedve és egy terv kezdett körvonalazódni a fejemben…

-          Igen. De miért kérded? – kérdezte izgalomtól visszafojtott hangon.

-          Hááát… Mi lenne ha megajándékoználak egy Paddock VIP belépővel az egész hétvégére és bemutatnálak a célszemélynek? Ráfér már egy rendes nő… Főleg aki nem felpumpálható. – kacagtam.

-          ÚRISTEN!! EZT EL SEM TUDOM HINNI!

-          Drágaság, ha megsüketülök, nem állok jót magamért. – vigyorogtam.

-          Oké-oké, bocsi! Három óra múlva landol a gépem Ferihegyen. Mikor akciózunk? – kérdezte egy izgatott hang a vonal túlsó végéről.

-          Holnap dél körül megfelel? Addigra már kinyitja a kiscsákó is a csipáit. De előre közlöm, nem a legkönnyebb eset. – figyelmeztettem.

-          De akkor is Ő a leghelyesebb, a legszexisebb, a legellenállhatatlanabb pilóta!! ÁÁÁÁ, elolvadok!

-          Inkább nyugodj meg és kanalazd össze magadat holnapra! – ajánlottam.

-          Okés! Akkor most le is teszem a telót, nemsokára indul a gépem. Jó Éjt! És dolgoztasd meg a spanyol csődört az este! – majdnem kiestem a cipőmből ennek hallatán.

-          Azt hiszem jobb, ha most már tényleg letesszük. – prüszköltem bele a telefonba. – Szijja, Puszi!

-          Úgy veszem észre, egy ördögi terv kezd kialakulni a buksidban. – mosolygott rám Nano, miközben beléptünk a hotelszobába. Uhh, ilyen sokat csacsogtunk volna??

-          Hááát.. Sebire ráfér már egy rendes nő… Aki kezelésbe veszi. – vigyorogtam rá.

-          Remélem nem fog neki nagyon fájni. – kuncogott a spanyol csődör.

-          Nem… Nem nagyon. – nevettem én is. – De Sebinek egy szót se! – erre a szíve fölé tette a kezét és ünnepélyesen megesküdött. Én még megengedtem magamnak egy gyors telefont Bettinek, hogy készüljön fel a várható eseményekre. Jó kedvünk lett az előre látható eseményektől. Mikor leraktam a telót, ismét Fernandohoz mentem és beleültem az ölébe. – Tudod, azt hiszem megfogadom a barátnőm tanácsát… - kezdtem el csókolgatni a nyakát érzékien.

-          Éspedig? – nyögött fel rekedten.

-          Megdolgoztatom a spanyol csődört ma este…. – suttogtam a fülébe.

-          Állok elébe… - felelte miközben egy csókkal belém fojtotta a továbbiakat… Belekuncogtam a csókba, majd a szenvedély átvette a hatalmat felettünk..

 

Másnap reggel kicsit elaludtunk. Kapkodva zuhanyoztunk, persze pár heves csókcsata belefért a reggeli nyüzsibe. Így sajnos megint nem kápráztathattam el a Michael Jackson dalokkal… Végül délre csak összekaptuk magunkat, így délre a megbeszélt helyen voltunk. Kimi és Betti már vártak ránk és másik lány is csatlakozott hozzájuk.

-          Szabuuuus! – ugrottam a nyakába.

-          Noncsiii! – ugrott ő az én nyakamba.

-          Khmmm… Nem lenne jó, ha kölcsönösen megfojtanátok egymást. – jegyezte meg a maga kis csendes módján Kimi.

-          Így van, még be sem mutattál a párodnak. – korholt kedvesen a hármasfogat harmadik harmada.

-          Szabus, ő itt Fernando, Fernando ő pedig Szabus. – ejtettem meg a bemutatkozást.

-          Szia Fernando! – köszönt Szabus kicsit félénken. – Noncsival szépek vagytok együtt, bár ezt gondolom sokaktól hallottátok már.

-          Szia Szabus. Igen, hallottuk már párszor. De azért jó minél több embertől hallani. És köszi a tegnap esti tanácsodat Noncsinak. – mondta nevetve. Oldalba böktem fülig vörösödve.

-          Jah, hogy dolgoztassa meg a spanyol csődört? – kacagott fel Szabus. – Legalább szereztem nektek egy kellemes estét.

-          Azt inkább mi szereztük magunkat, de a kezdő „löketet” te adtad meg. – vigyorogtam rájuk. Mindannyian felnevettünk.

-          Nocsak, ott jön a célszemély. És nem is egyedül. – mutattam Sebire és az elmaradhatatlan Robra.

-          Wow… - ez volt Szabus elakadó lélegzete. Amire, jobban mondva akire Sebi is felfigyelt. Egyből peckesebb lett a járása. Mint egy kis kakasnak.

-          Sziasztok! – köszönt mosolyogva Rob. Kis késéssel Sebi is csatlakozott hozzá.

-          Sziasztok srácok! – köszönt vissza Betti. Megtörtént itt is a bemutatkozás, bár Sebi kissé felhúzta magát, amikor Tyúkanyóként lett bemutatva. Nem is értem miért?

-          Először jársz Magyarországon? – kérdezte Sebi Szabust.

-          Nem. – nevetett rá a kérdezett. – Magyar vagyok.

-          Ohhh, bocsi. – vörösödött fülig a Tyúkanyó.

-          Én is kérdezhetek valamit? – érdeklődött Szabus egy kaján vigyorral a száján.

-          Persze. – lelkesült be Sebi.

-          Miért rózsaszín pólót vettél fel? – nevetett rá Szabus. – Kicsit lányos nem gondolod? – Sebi erre már felvette egy paradicsom szép piros színét. Kíváncsian vártuk a választ.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!