Aznap este szorosan bújtam Nando mellé az ágyba. Milyen furcsa az élet… Amíg egy ilyen baleset nem történik, eszedbe sem jut, hogy a párodnak bármi baja lehet, hiszen már SZINTE tökélyre van fejlesztve a biztonság. És akkor tessék… Azt hiszem, többet már nem fogom tudni úgy nézni a futamokat, hogy ne féltsem őt.

-          Ne aggódj, velünk ez nem fog előfordulni! – súgta a fülembe Nano.

-          Micsoda? – kérdeztem vissza.

-          Tudom mire gondolsz. Féltesz. – mosolygott rám. Azt hiszem elpirultam a sötétben. – Hidd el, nem kell. Ez az utcán jártunkban is megtörténhet, bármikor elüthet egy autó, a fejemre eshet egy tégla. Ennél pedig az F1 ezerszer biztonságosabb. – húzott magához és ölelt meg. Így próbált nyugtatgatni, de előttem újra és újra lejátszódott az a szörnyű baleset. Nem ment ki a fejemből.

Másnap reggel egy nagy kapkodás volt. Elaludtunk, kb 10 óra volt, amikor kimásztunk az ágyból. A futamra és előtte a pilótaparádéra sikeresen kiértünk, viszont pár interjú saaajnos elmaradt. Amikor a boxban leültem a büfénél feltűnt, hogy a két Piquet igencsak magába van fordulva. Amikor Fer csatlakozott hozzám, megosztotta velem a legfrissebb híreket.

-          Képzeld, mi történt! – kezdte súgva, de fülig érő szájjal. – Ha Nelsinho ma sem teljesít jól, akkor ez az utolsó versenye.

-          Hoppá! Ezt nem gondoltam volna! – esett le az állam. – Szerinted mi lesz?

-          Remélem a legjobbakat! – vigyorgott gonoszul. Majd felállt, váltottunk egy hosszú csókot és elindult a dolgára. Nelsonék rondán méregettek.

-          Most örülsz mi? – fröcsögte az idősebbik. – Sikerült kigolyóznotok innen Nelsont!

-          Nem mi golyóztuk, elég volt hozzá a saját teljesítménye. – felálltam és ott hagytam őket, elindultam Nano után. Éppen telemetriai adatokat elemeztek, úgyhogy leültem a sarokban és kukkoltam.

-          Nagyon uncsi? – kérdezte tőlem, miután végzett. Olyan jól esett, hogy átölelt, éreztem az illatát…

-          Nem. Jó nézni téged munka közben! Igazán szexisen áll rajtad ez az overall… - vigyorogtam rá.

-          Te kis perverz! – vigyorgott vissza, majd megcsókolta a nyakamat. Beleborzongtam.

-          Nano, lassan rajt! – szólt oda neki Flavio.

-          Oké, megyek! – válaszolta Fer. – Ezt este befejezzük! – nézett rám ellenállhatatlanul.

-          Én benne vagyok… - vigyorogtam rá. Kaptam még egy csókot, majd elment.

Húúú, a verseny rajtja nagyon feszült pillanat volt! Izgultam, hogy Alo meg tudja-e tartani az első helyet! Tisztában voltunk vele, hogy a kocsija nagyon könnyű és hogy sajnos az első helyet nem fogja tudni, megtartani, de azért a dobogóra még esélye volt.

Szerencsére az első körben sikerült ellépnie a többiek elől, a háta mögött kisebb dulakodás alakult ki. Fokozatosan növelte a távolságot, viszont a gumikat nagyon elkoptatta! A tervezettnél korábban, a 11. körben jött ki új gumikért.

Amire viszont egyikünk sem számított, látszott, hogy nem rögzítették rendesen a jobb első kerekét.  A torkomban dobogott a szívem, hogy mi fog történni! Nano azonnal lelassított és elengedte maga mellett a teljes mezőnyt. Csigatempóval kezdett visszaaraszolni a boxba. De mielőtt odaért volna… Valaki beleszállt hátulról, teljes sebességgel. Mégpedig Nelson Piquet Jr! Nem hittem a szememnek! A legrosszabb álmom vált valóra! Flaviohoz rohantam, közben Fer a gumifalnak csapódott. De nem szállt ki a kocsiból.

-          Flavio! MI TÖRTÉNT FERREL? – kérdeztem kiabálva. – MAGÁHOZ TÉRT MÁR??? – kissé hisztérikus lettem.

-          Noncsi, én sem tudok semmit! – válaszolt Flav idegesen. – Fernando, légy szíves válaszolj, ha tudsz! Fer, kérlek! Nando, légyszi válaszolj! – rimánkodott a fülesbe. Előttem elsötétült a világ.

Éreztem valami nedveset az arcomon. Azt hittem a könnyeim azok, de ahhoz túl sok volt a nedvesség. Valamit rám öntöttek.

-          Noncsi! – ez Bene volt.

-          Ébren vagyok már, elég volt a vízből. – suttogtam, majd egyből felültem. – Hogy van Fer? És hol van most? Én hol vagyok? – kérdeztem Flaviot.

-          A mellettünk lévő szobában. Ez az egészségügyi központ. És még.. nem tért magához, de az orvos szerint minden rendben van, egy kisebb fejsérülést szerzett, de egyébként kutya baja. Inkább miattad aggódtam.

-          Akkor miért nem tért még magához? – kérdeztem félve.

-          Azt nem tudom. – ismerte be Flav. – De ha jobban vagy, akkor menjünk át hozzá! – javasolta.

-          Oké, menjünk! – pattantam fel. Betti belém karolt és átvezetett a másik szobába.

-          Úristen! – sóhajtottam fel.

Nem volt valami felemelő látvány, az biztos. Ott feküdt egy kórházi ágyban, egy csomó gépre rákötve. Még mindig aludt, azt hiszem. Az arcán volt pár karcolás, de más sérülést tényleg nem láttam. Kicsit megnyugodtam. Ekkor észrevettem, hogy elkezdett mocorogni. Megfogtam a kezét és leültem mellé. Kinyitotta a szemét és körül nézett a szobában, de mintha csak Flaviot ismerte volna fel.

- Hol vagyok Flav? Hol van Raquel? – kérdezte tőlünk és felhúzta a szemöldökét, amikor az egybefonódó kezünkre esett a pillantása. Ijedten elrántotta. – Hol van Raquel? RAQUEL-t akarom!- kiáltotta.