Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 52. fejezet

52. fejezet

  2009.12.28. 16:42


Mondanom sem kell, hogy azalatt a 3 nap alatt, amit otthon töltöttünk, nem sok időnk jutott a babaszoba berendezésére. A három testőr és a kis hölgy egészen felforgatták a házat és ebbe minket is bevontak. Mindent egybevetve jól szórakoztunk és elhatároztuk, hogy együtt megyünk tovább, az Olasz Nagydíjra. Mégpedig Fer magángépén. Az indulás napján Kimiék is csatlakoztak hozzánk, így a Csipet Csapat létszáma teljes lett.

Mit ne mondjak elég érdekes utunk volt. Ugyanis előkerült egy pakli póker Rob jóvoltából. Rob úgy gondolta, hogy a Belga Nagydíjon hagytam őt nyerni, így hát visszavágót követelt: viszont csak velem volt hajlandó játszani. Én egy érdekes ötlettel rukkoltam elő, hogy feldobjam a hangulatot.

-          Rob, mit szólnál, ha lenne valami tétje is a dolognak? – érdeklődtem. Unott pofával válaszolt.

-          Mondjuk csoki?

-          Neeeem…. Nem arra gondoltam. – vigyorogtam magamban. – Mi lenne, ha vetkőzős pókert játszanánk? – mondanom sem kell, a légy zümmögését is meg lehetett hallani.

-          NONCSI!!!! – kitaláljátok, hogy ki volt ez a felhúzott hangtulajdonos? Bizony, a spanyol bika.

-          Fer… - néztem rá vigyorogva. – Tudod, hogy úgyis én fogok győzni. Rólam egyetlen ruhadarab sem volt lekerülni! Megígérem!

-          Hmmm…. – gondolkodott el. – Igaz, hogy eddig egyszer sem tudott igaziból legyőzni…

-          Ha még mindig nem vagy meggyőzve, beszállhatsz te is! – ajánlottam fel lelkesen.

-          Na azt már nem! Ha Fer is beszállna a játékba, tuti valami orgia törne itt ki! – fakadt ki Mark. A többiek helyeseltek. Kimiék legalább tapasztalatból.

-          Okééé, megadom magam. – tettem fel a kezem.

-          Viszont én rátennék még egy lapáttal! – lelkesedett be Rob. – Úgy kell leszállnunk a gépről és elmenni a szállodába, ahogy éppen állunk. Ha te teszem azt bugyiban és melltartóban vagy, akkor úgy…

-          És ha te meg boxerben, akkor neked meg úgy… - vigyorogtam. Tetszett az ötlet, de láttam, hogy Nando megfeszül. Küldtem felé egy magabiztos pillantást, de nem mondhatni, hogy megnyugodott. – Kíváncsi vagyok, hogy neked milyen cikis boxered van… :D – vigyorogtam Robra. Elkezdtük a partit.

Talán mondanom sem kell, hogy Robról egyre több ruhadarab került le, míg rólam egy sem. Ez kissé frusztrálta a lengyelt. Nem erre számított. Bár már megtanulhatta volna a leckét: engem nem tud legyőzni. Most is már csak farmer és a boxere volt rajta. ÓÓÓ, kissé megrándult a szája sarka. Tuti blöfföl. Hmmm.

-          All in. – mondta úgy, nagyon magabiztosnak szánt hangon. Legbelül hangosan röhögtem rajta. Nekem egy drillem volt. Lássuk a medvét.

-          Tartom. - feleltem neki nyugodtan. Azt hiszem kissé lesápadt. – Lássuk mid van.

-          Hagyjuk, úgyis te győztél. – vágta az asztalra a lapjait és levette a farmert. Felharsant a nevetés.

-          Jól van már, nem kell túlreagálni a dolgot! – dohogott Rob.

-          Nem is tudtuk, hogy szereted Spongyabobot! – kacagott rajta Sebi.

-          Az unokahúgomtól kaptam… Még csak 12 éves… - motyogta válaszul Rob.

-          Neked az unokahúgod vásárol boxert?? – tört ki a nevetés Markból is.

-          És ő is csodálkozik, hogy nincsen barátnője. – dörmögte Kimi olyan kimisen, a fejét csóválva.

-          Mert a te bocis boxered annyival jobb volt! – replikázott Rob.

-          Nyugi az is röhejes volt. – nyugtattam meg, majd folytattam. – Viszont Kiminek még az is jól állt, mert egyrészről tudtuk, hogy nem normális – itt Kimi forgatta a szemeit. – másrészről ő a szép, szőke herceg….

-          Héééééé! – fenyegetett meg a mutatóujjával Fer.

-          Ne héééééé-zél drágám! – adtam neki egy puszit. – Nálam csakis a spanyol bikák rúghatnak labdába! – vigyorogtam rá.

-          Ajánlom is! – csókolta meg a nyakszirtemet. Beleborzongtam.

-          Legalább a szállodáig bírjátok ki! – kérte Szabus nevetve.

-          Na ja, uncsi állandóan ezt nézni! – szőtte tovább a Mély Torok.

-          Ne rajtunk verd le a port, inkább adj egy csókot Kiminek! – védte meg a becsületünket Fer.

-          Úgy látszik hallgat a jó szóra. – jegyeztem meg kajánul.

-          Én viszont nem! – nyújtotta rám a nyelvét Szabus.

-          Pedig te is követhetnéd a példánkat… - hallgattam el sejtelmesen vigyorogva. Szabusnak sem kellett több bíztatás. Lesmárolta Sebit.

-          Khmmm-khmmm. – már mindenki a torkát köszörülte, egy jó 4 perc után. Fülig vörösödve váltak el egymás ajkairól. Aranyosak voltak, ahogy zavartan pislogtak egymásra, meg ránk.

 

A leszállás egész érdekes művelet volt. Már nem technikailag. Inkább a rekeszizmainkat vette igénybe. Merthogy egész sok rajongó várt már ránk az olasz reptéren, valamint a paparazzik, újságírók, tv-stábok is megérkeztek.

Rob meg kisétál egy szál boxerben. Hatalmas napszemüveg takarta az arcát, viszont ami mégis látszott belőle, az pipacspiros volt. No meg a teste többi része is. Mi mindannyian feltűnően jókedvűek voltunk, csak ő volt egy kicsit mufurc hangulatban. Autogrammot sem állt meg osztani.

Azt hiszem ez volt az oka annak, hogy a hét további részében feltűnően hallgatag volt, csak a szombat esti pókerpartin láttuk egy kicsit jobb kedvűnek. Mondjuk nem értem miért, hiszen általában a póker okozza a vesztét. :D Ez aznap este sem volt másként. Sorban ejtettük ki Nicot, Fisit, Jarnot, Schumit és immár a szokásosnak mondható hármasfogat maradt csak az asztalnál.

Rob már ezért is nagyon ideges volt, hogy megint ő lesz a harmadik. Egy pirinyót megsajnáltam, de ha most megint elkezdenék feltűnően gyengén játszani, tuti kiszúrná. Ferrel egymásra néztünk és néma pillantásokat váltottunk. Eldőlt, hogy ma ő a soros.

Így a lengyel szépen kiejtette a játékból. Roppant büszke volt magára! Fer ott vigyorgott a háttérben, de nem állt szándékában elrontani a barátja örömét. Viszont a parti eredménye ugyanaz lett mint eddig: én nyertem. Kezdtem unni.

A pókermeccs után Ferrel egyből a szobánkba vettük az irányt, eléggé elfáradtam.

-          Mostanában egyre fáradékonyabb vagyok. – mondtam neki panaszosan, pancsi után az ágyban. Megint odahajtottam a buksim a mellkasára, ő pedig az egyik karjával átölelt, a másikat pedig a pocakomra rakta.

-          Ez természetes. – éreztem a hangján, ahogy mosolyog. – És egyébként is az lesz a dolgod, hogy minél többet pihenj és egyre kevesebbet idegeskedj.

-          Értettem Kapitány! – nevettem rá. Majd egy kicsit elkomolyodtam. – Akkor holnap megpróbálunk beszélni a többiekkel? Lesz még rá időnk délelőtt?

-          Szerintem Michaelt te is el tudod kapni, neki tuti lesz ideje. – gondolkodott el. Azt terveztük, holnap megkeressük Berniet, Michaelt, Nicot, Lewist és Jensont, de Jarno, Fisi és Rubens sem maradhat ki a sorból. Minél többen állunk a tábor kezdeményezése mellé annál jobb. – Jarnoval, Fisivel és Rubensszel pedig én tudok majd beszélni, mert lesz egy közös sajtótájékoztatónk.

-          Akkor rám marad még Bernie, Nico, Lewis és Jenson. – hallgattam egy sort. – Michael egész normálisnak tűnik és Bernivel és Lewisszal sem lesz probléma, velük szerintem közös nevezőre lehet jutni. Viszont Nicoval és Jensonnel még 1-2 szón kívül nem is beszéltem.

-          Meg tudod oldani, ügyes kislány vagy! – bíztatott a szerelmem. Majd kimászott alólam és a hasamhoz oldalazott. Elkezdte simogatni, majd csillogó szemmel kérdezte, a pocakom mellől kukkolva rám.

-          Szerinted kisfiú lesz vagy kislány? Minek örülnél jobban?

-          Van egy olyan megérzésem, hogy kislány lesz. – mosolyogtam rá. – De nem fontos, hogy milyen nemű… A lényeg, hogy… - elcsuklott a hangom.

-          Egészséges legyen. – komolyan bólintott és az ujjaival tovább becézgetett minket.

-          És amúgy is, még sok-sok kicsi csöppségre lesz időnk… - vigyorogtam rá. Nevetve nyomott egy cuppanósat a pocimra. Majd beszélni kezdett hozzá.

-          Szia Pocaklakó! – kezdte aranyosan. – Remélem jól érzed magad odabent. Nem vagy szomjas? Vagy éhes?

-          Most komolyan azt várod, hogy válaszoljon? – kuncogtam a haját simogatva.

-          Cssssss…… - szólt rám. – Látod, hogy a mami néha milyen bolondos tud lenni? De így szeretjük, nem igaz? Mit szólnál egy kis estimeséhez? Tudok egy szép történetet egy spanyol bikáról és egy szépségesen szép királylányról!

-          A spanyol bikás rész 18 éven felülieknek szól… - szóltam rá komolykodva. Egy megrovó pillantást kaptam.

-          Hát most már se herceg nem lehet, se bika? – kérdezte tettetett felháborodással. – Nos picúr, ott tartottam, hogy élt egyszer…

-          Egy messzi-messzi galaxisban… - kotyogtam bele.

-          Látom veled a mesemondás is egy élmény lesz. – röhögött Nando. Majd zavartalanul folytatta. – Szóval, élt egyszer egy távoli országban egy gyönyööööörűű széééép királykisasszony. Szegényke sajnos nagyon magányos volt, bár a két kisöccse sok mindenért kárpótolta. Mégis, az az átok, ami a szüleit sújtotta, rá is hatással volt. Volt olyan időszak, amikor a királyi kincstár kongott az ürességtől. Ekkor határozta el a gyönyöööööörűűű szééééép királykisasszony, hogy ő is megpróbálkozik a kincstár feltöltésével. Ez egy idő után sikerült is neki, mert nagyon jól tudott kártyázni! A legnagyobb, a legjobb lovagokat győzte le egymás után! Sikerült csurig töltenie a kincstárat, de annyira, hogy egy másikat, egy sokkal nagyobbat is kellett építtetnie! Amikor híre ment a tehetségének, különböző lovagi tornákra hívták el a Királykisasszonyt, így eljutott egy mesebeli tájra, Monacoba. Ott is lenyűgözött mindenkit a tehetsége, bár ez kivételesen nem a kártyában nyilvánult meg: egy gyönyörű vízibalettet adtak elő az első udvarhölgyével. Őt is biztosan kedvelni fogod ám! Rögtön az ujjuk köré csavarták néhány lovag fejét. És a legsármosabb, a legjóképűbb és a legügyesebb lovag szívét el is rabolta!

-          Kis egoista… - dörmögtem félhangosan.

-          Amikor a tornának vége lett, a Királykisasszony egy kis időre hazautazott a birodalmába és szembenézett a Házi Sárkánnyal és a Kis Királyfikat is üdvözölte. De mivel nem bírta sokáig a Lovagja nélkül utána utazott hamar. Viszont a lovag otthonában meglepetés érte: ott volt egy Keresztes Lovag és annak naaaagyon, naaaagyon szomorú felesége. Vele a Királykisasszony nem nagyon jött ki, így ők idő előtt távoztak. A lovag és a Királykisasszony a napok-hetek folyamán egyre jobban és jobban megszerették egymást és tudták, hogy együtt fogják leélni az életüket. Időközben a lovag megismerkedett a Kis Királyfikat, a Királykisasszony kibékült a Keresztes Lovag feleségével és igencsak jóban lettek. Amúgy a Lovag is megszerette a Kis Királyfikat és sok időt töltöttek együtt velük, miközben egyik lovagi tornáról jártak a másikra. De az egyiken a lovag megsebesült és elvesztette az emlékeit… Csak így kerülhetett sor rá, hogy nem ismerte fel a Királykisasszonyt, bár már akkor is első látásra beleszeretett… Azonban sajnos visszahívatott egy másik Királykisasszonyt, akit régebben szeretett, de róla kiderült, hogy Ő egy Gonosz Boszorkány! Naaagyon sok gonoszságot követett el a Királykisasszony ellen, aki ezt nem tudta tovább elviselni és elmenekült a Boszorkány fondorlatai elől. Amikor a Lovag próbálta visszatartani, megbotlott egy kőben és elesett. Beverte a fejét és visszatértek az emlékei. De a Királykisasszonyt sehol sem találta, ettől nagyon szomorú lett. Azt hitte örökre elvesztette, de szerencsére egy másik Lovag, egy Szőke Herceg – itt Nano hamiskásan vigyorgott rám.-  tájékoztatta a Királykisasszony hollétéről. A lovag felnyergeltette a leggyorsabb paripát és odavágtatott! Nem sokkal a Királykisasszony előtt érkezett és amikor találkoztak, tisztáztak mindent. Örültek is egymásnak, de nagyon szomorúak is voltak! Tudom-.tudom, most azon gondolkodsz, hogy ez hogyan lehetséges… Tudod, nagyon szerették egymást, ezért, hogy átölelhették a másikat, roppant boldogak voltak! – olyan melegséget sugárzott a szeme, ahogy ezt mondta, a hangja egészen ellágyult. – De a Királykisasszony járt egy kedves vajákos néninél, akitől tudomást szerzett rólad! Azonban ahogy a gyógyító asszony megpróbálta kiolvasni a jeleket, nem mindent tudott megállapítani. Ezért egy másik vajákos nénihez fordult segítségért. Az pedig rossz választ küldött a postagalambjával, így a Királykisasszonynak azt mondták, hogy te picikém, nagyon, de nagyon beteg vagy! – itt mindkettőnk könnyekig meghatódott. – Szerencsére később tisztázták ezt a félreértést és kiderült, hogy nincs ok a pánikra, a szomorúságra, mert egészséges vagy! Így inkább az örömre, a barátokra és az ünneplésre van ok, nem pedig sírásra-rívásra! Innentől kezdve pedig a Királykisasszony és a Lovag egy pillanatra sem válik el egymástól, mert együtt lesznek Örökkön-Örökké! – itt Nando elhallgatott egy kicsit. Rendezte a gondolatait. – Nos Picúr? Hogy tetszett a mese? Sikerült elaludni? Fél füllel azért még hallgass ide egy kicsit: az Anyukád is és én is – én az Apukád vagyok – húzta ki magát büszkén. – nagyon szeretünk! Nagyon várjuk már, hogy előbújj a pocakból! – simogatta meg az említett testrészt.

Én is leoldalaztam hozzá. Nem zavart, hogy félig lelógunk az ágyról. Csak Nano szemeibe néztem, ami az örömtől, a meghatottságtól, a szenvedélytől és a gyengédségtől csillogott, mégis egyfajta komolyságot sugárzott. Lehetséges ez?

Csak bele kellett néznem abba a szempárba és máris tudtam, hogy igen, lehetséges. Soha nem láttam még ennyi érzelmet tükröződni a szemében, ez igazán megdöbbentett. Ahogy néztük egymást, megszűnt a külvilág. El-elmosolyodva és a mesétől meghatódva néztem Őt. Megint felfedeztem egy új oldalát, a gyengéd, humoros apát, aki foglalkozik a gyerekével. És ez roppantul tetszett nekem! Élveztem, hogy erre is képes, ezzel a rögtönzött mesével, levett a lábamról, egészen elmerülve hallgattam én is. És mondanom sem kell, hogy roppantul meghatódtam rajta. De azt is észrevettem, hogy ő is meglepődött magán… Hogy ő is el tud ennyire lágyulni és ilyen fesztelenül beszélgetni a Pocaklakóval.

Csodálatos egy pillanat volt ez! Azt hiszem ebben a pillanatban váltunk igazán családdá. Egy családdá. Benne is most tudatosodott igazán, hogy tényleg együtt fogjuk leélni az életünket, történjen bármilyen rossz dolog a jövöben.

Simogatni kezdtük egymást, de egy szót sem szóltunk közben. Majd roppant gyengéden megcsókolt…

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!