Azt hiszem el sem tudom mesélni nektek, hogy mit éreztem abban a pillanatban. Azt eddig is tudtam Ferről, hogy szeret meglepetést okozni a párjának, de hogy ennyire leleményes legyen… Nos, ez őszíntén szólva meg sem fordult a fejemben.

Egy esküvőt, hiába „csak” polgári, így megszervezni az orrom előtt… Szép teljesítmény mit ne mondjak. Mindenki földbe gyökerezett lábbal várt a válaszomra, úgy látszik kicsit sokat gondolkoztam. Nando egyre sápadtabb lett, úgyhogy a nyakába ugrottam a füléhez hajoltam és csak ennyit suttogtam neki:

-          Tú eres mi vida! Sigue siendo muy agradable, que vaya! Yo siempre te amo mi amor! /Te vagy az életem! Még szép, hogy hozzád megyek! Örökké szeretni foglak kedvesem!/ - mire Fer boldogan – és igencsak megkönnyebülten felsóhajtott- elmosolyodott.

-          Akkor lesz lagzi? – nézett rám immár vigyorogva.

-          Naná! – feleltem boldogan.

Erre bekísértek minket egy nagyobb terembe, ahol meglepetésemre ott volt még Flavio és Elisabetta, a felesége, valamint egy kivetítő vászon. Amin nem mások, mint Sebi és Szabus vigyorgó feje volt látható, videókonferenciás összeköttetéssel. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most jó, vagy rossz ómennek vegyem…. A drága Tyúkanyó… :D

-          Nahát, látom ti aztán jól érzitek magatokat! – köszöntöttem a két drágát.

-          Azért te sem panaszkodhatsz! – nevetett rám Szabus.

-          Na jó, ebben egyetértek. – mosolyogtam rá. Bevallom, a szívem a torkomban dobogott.

-          Noncsi, gyönyörű vagy. – bókolt Sebi.

-          Hoppá, kezdesz úriemberesedni. – vontam fel a szemöldököm. A többiek kinevették, majd egyre hangosabb lett a hahota, ahogy megláttuk a Donald Kacsás henna mintát a mellkasán. Az egészet betöltötte a kacsafej. – Azt hiszem az előbbit, visszavonom.

Miután mindenkit köszöntöttünk, alkalmam volt szétnézni a teremben is. Gyönyörű virágokkal volt feldíszítve. Hiába csak egy kisebb terem volt a Városházán, a virágoktól úgy tűnt, mintha egy szentélyben lennék. Illatozott ott rózsaszín, fehér, vörös, narancssára és sárgarózsa, írisz, nárcisz, kankalin, mindez kedves összevisszaságban. Pont, ahogy én szeretem. Ahogy pedig közelebb mentem a pulpitushoz, láttam, hogy ott pedig Ferrel közös fotóink vannak kitéve. Mégpedig olyanok, amiket nem mi csináltunk, hanem a barátaink készítettek rólunk sutyiban, vagy nyíltan.. De mind nagyon jól sikerült és roppant megható volt. Valaki átölelte a vállamat.

-          Minden rendben van? – suttogta Nano a kérdést.

-          Persze, épp csak elérzékenyültem egy csöppet. Nagyon aranyosak ezek a képek. – vigyorodtam el, amikor a kezembe vettem egy fényképet. Kimi monacoi jachtpartiján készülhetett, amikor Nano beugrott mellém a vízbe…

-          Na igen, egész jó rajta a fenekem. – vigyorgott ő is.

-          Kis egoista. – gyengéden megpusziltam.

-          Biztos készen állsz rá? – fordított maga felé és kérdezte roppant komolyan.

-          Igen. Ennél biztosabb már csak abban voltam, hogy babát szeretnék tőled. – gyengéden elmosolyodott. – És lám, valóra vált a két legfontosabb álmom. – megsimítottam az arcát.

-          Héééééé, Fiatalok! – üvöltött Sebi a képernyőről vigyorogva. – Szerintem nélkületek nem tudják elkezdeni az esketést, pedig nekünk lassan lépnünk kellene.

-          Mégis mi olyan sürgős, heh? – puffogtam. Véleményem szerint teljesen jogosan.

-          Beiratkoztunk egy gyorstalpaló thai-masszázs tanfolyamra. – nevetett fel Szabus. Ezt már nem tudtam én sem megállni röhögés nélkül.

-          Esetleg majd átadhatjátok a tapasztalatokat. – bíztattam őket.

-          Még meggondoljuk. – biccentett Sebi.

-          Azt hiszem, most már tényleg kezdhetnénk. – jött oda Rob. – Noncsi, neked ki lesz a tanúd?

-          Betti! – vágtam rá egyből.

-          Meg is sértődtem volna, ha nem engem választasz! – vigyorgott rám.

-          És Neked ki lesz? – fordultam a vőlegényem felé.

-          Lore. – mosolygott rám. – Most már tényleg kezdhetjük. Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha együtt mennénk az anyakönyvvezető elé.

-          Igen, az tökéletes lenne. – itt egy pillanatra elszomorodtam.

Mindig úgy képzeltem, hogy az apukám fog az oltárhoz vagy a közjegyző elé kísérni és most, hogy eljött ez a nap… Nincs itt egyik szülőm sem. Az egyik kedvenc filmemből jutott eszembe egy részlet… Nem tudom láttátok-e A hegedűs a háztetőn-t. Egy zsidó családról-közösségről szól és roppant megható az egész történet, egy musical az egész, rengeteg gyönyörű zenével. Érdemes megnézni! Akárhányszor látom, mindig elbőgőm magam rajta. Abban van egy házassági jelenet, amikor a szülők férjhez adják a legidősebb lányukat. Akkor az anyuka és az apuka visszagondolnak, a lányuk születésére és „elbúcsúztatják”, elengedik őt egy dalban / http://www.youtube.com/watch?v=nLLEBAQLZ3Q/  a szülői házból… Reméltem, hogy az én életem egyik legfontosabb napján is olyan szeretetteljes családi légkör fog körülvenni, mint azt a lányt a filmben. Ez a dal csengett vissza a fülemben, az emlékeimben, kicsit elpityeredtem. Minden rossz ellenére, hiányoztak a szüleim.

-          Kincsem, mi a baj? – kérdezte Nano átölelve.

-          Semmi, igazán semmi. Csak rossz, hogy egy ilyen napról hiányoznak a szüleim. – feleltem a könnyeimet törölgetve.

Erre Fer csak magához húzott és úgy tartott, amíg rendbe nem jöttem. Sokat jelentett nekem, hogy ott van velem. – Mehetünk. – mondtam végül.

Valaki elindította a bevonulós zenét.( http://www.youtube.com/watch?v=f2h5duqiEKg ) Odasétáltunk a közjegyző elé, aki elkezdte mondani az ilyenkor szokásos szöveget. Igazából nem is figyeltem arra, hogy mit mond, csak a mellettem álló emberre tudtam gondolni. Arra, hogy mennyire szeretem őt. Teljes szívből. Arra, hogy mennyire nem tudnék egy mosolya, ölelése, érintése nélkül élni. Arra, hogy mennyire szeretném őt boldoggá tenni, mert én is csak akkor lehet boldog és élhetek teljes életet, ha Fernando is az. Élveztem, ahogy átölelve tart és közben fogja a kezem… Nagyon meghitt volt az egész szertartás: a gondolataimat tökéletesen kiegészítette a virágok illata, a gyertyák pislákoló fénye, a családunk és a barátaink jelenléte. A kezdeti szomorúságom-hiányérzetem ellenére mégis, annyira teljes lett ez az egész nap, amennyire csak teljes lehet valami az életben. Ehhez persze kellett ez a gyönyörű zene is, ami a háttérből még mindig szólt. Végül arra „eszméltem”, hogy a tanúk írják alá az okmányokat.

A közjegyző pedig felénk fordul:

-          Fernando Alonso Diaz! Szeretné őn az itt megjelent Kovács Noémit feleségéül fogadni?

-          Igen. – adta meg a választ Fer ellágyulva.

-          Kovács Noémi! – folytatta a közjegyző. – Szeretné ön az itt megjelent Fernando Alonso Diazt férjéül fogadni?

-          Igen. – feleltem magabiztosan, mosolyogva.

-          Akkor a Svájci Köztársaság által rám ruházott hatalomnál fogva, önöket hivatalosan is férjnek és feleségnek nyilvánítom! Megcsókolhatják egymást. – tette hozzá mosolyogva a közjegyző, mert mi eléggé megilletődötten álltunk ott.

Majd belenéztünk egymás szemébe. Újra és újra elvesztem Fer tekintetében, amely most a boldogságtól csillogott. Hihetetlen, hogy 4 hónap alatt milyen irányban megváltozhat az élet. Itt van előttem életem szerelme, a gyermekünkkel vagyok várandós és boldog vagyok. És Fernando is az. Az a barna szempár belefúrta tekintetét az enyémbe és nem eresztette… Kiélveztük a pillanatot, megadtuk a módját az első hitvesi csókunknak. Lassan közeledett egymáshoz arcunk és mindvégig egymás szemébe néztünk. Majd amikor már nem tudtuk tovább húzni a helyzetet, lehunytuk a szemünket és gyengéden megcsókoltuk egymást. Immár férjként és feleségként. http://www.youtube.com/watch?v=AMD2TwRvuoU