Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 70. fejezet

70. fejezet

  2010.01.12. 13:10


Azon a kellemes kis szerda éjszakán nagyon sokat nevettünk. Én nem igazán szálltam be a játékba, mert nem akartam, hogy erősebben eltalálják a hasamat. Féltettem a babákat. De azért a többieket vicces volt látni, ahogy fedezékbe vonulnak, settenkednek a másik mögött, vagy éppen lelövik egymást a kis festékgolyókkal.

Néha-néha Nando odasettenkedett mellém és nyomott a fejemre egy-egy puszit, majd visszament harcolni. Amennyire a srácok beleélték magukat az egész háborúsdiba, hát azt nem lehet leírni! Mint a kisgyerekek!

Ez a jó hangulat egész héten-hétvégén kitartott. Rami, Toni és Atte velünk maradtak a hét további részében is, amikor a srácainknak dolguk volt, ők szórakoztattak minket.

Szombat este a póker után a többiek elmentek bulizni. Én a szállodában maradtam és pihiztem. Aznap sem éreztem magam valami jól… Kíváncsi voltam, hogy Nando milyen állapotban fog hazatérni, tartottam egy kicsit a finnek hatásától. Nem is csalódtam bennük, mert Nanonak még vasárnap reggel 9-kor sem volt se híre, se hamva. Átbaktattam Kimiékhez és bekopogtam.

-         Szia! – köszöntem Bettinek, amikor ajtót nyitott. Elég kómás volt, mit ne mondjak. – Nem láttátok Fert? Még nem ért vissza.

-         Öööö, nem, nem láttuk. – zavarodott meg a Sötét Lyuk. – Amikor mi eljöttünk a klubból, Fer már nem volt ott. – sütötte le a szemét. Valami nem stimmelt.

-         Mit titkolsz előttem? – kérdeztem tőle nyugodtan.

-         Semmit. – villant meg a szeme. – Vagyis az a kérdés, hogy TE mit titkolsz Nano elől?

-         Mi van? – hökkentem meg.

-         Majd megtudod. – csapta rám az ajtót. Hmm.. A legjobb barátnőm. Köszi, ez igazán jól esett. Puffogva levonultam reggelizni, úgy döntöttem, hogyha valaki akar valamit, keressen meg. Levágtam magam egy asztalhoz és megrendeltem a kaját. Kicsit később Sebi és Szabus csatlakozott hozzám.

-         Jéééé, ti még szóba álltok velem? – kérdeztem fanyarul.

-         Miért ne állnánk szóba veled?? – hökkent meg Szabina. – Azért, mert Fer mérges rád, mi még nem vagyunk azok!

-         Bizony! Nem hiszünk annak a kis cafkának! – tette hozzá Sebi.

-         Na! Most mondjátok el, hogy miről van szó! Eddig csak annyit tudok, hogy Fer nem jött haza, Betti rám vágta az ajtót, most meg azt mondjátok, hogy Nano mérges rám. Ja, és valami cafkát is említettetek. – néztem rájuk kérdőn és eléggé felpaprikázva.

-         Oké. – kezdte Sebi. – Először is nyugodj meg, ezzel csak ártasz a babáknak. Nos, tegnap este a klubban megjelent Jenni Kessler, Fer egy régebbi barátnője. Mutatott pár képet, állítólag rólad, ahol más pasikkal vagy együtt egy tengerparton. A képeken akkoriak a dátumok, amikor éppen külön voltatok. Persze csak hátulról voltál lefotózva, de teljesen úgy néz ki mégis, mintha te lennél rajta. Ezen húzta fel magát. Azt hiszi, hogy a gyerekek nem is tőle vannak, csak rá akarod tukmálni magad és a tesóidat.

-         EZ HÜLYE!!!!! És hol van most??? – háborodtam fel.

-         Itt, mögötted. – felelte egy jeges hang. Megfordultam. Fernando dühtől villogó szemekkel nézett rám. Mellette pedig ott van az a kis kurva, aki már 2005-ben sem volt valami szimpatikus nekem. Önelégülten vigyorgott. Robert és Kimiék is megérkeztek velük együtt.

-         Láthatnám azokat a képeket? – kérdeztem a kiscsajt. Készségesen átnyújtotta a paksamétát. Belenéztem a mappába és megnéztem őket. Ferről tudomást sem vettem. Gúnyos vigyorra húzodott a szám.

-         Drága egyetlen férjecském. Mondd csak, amikor a fenekemet kényeztetted, láttál rajta egy három darabból álló anyajegy-csoportot?? – érdeklődtem dühtől visszafojtott mosollyal az arcomon.

-         Nem. – felelte meghökkenve, hogy ez hogy jön ide. Éppen ettől volt teljesen őszínte a reakciója.

-         Köszönöm. – mosolyogtam még mindig hűvösen.

-         Mégis mit? – paprikázódott fel újra és megragadta a karomat.

-         Gondolom nem nézted meg jobban a képeket… A csajt, akinek engem állítottak be, mindegyik képen van egy kis szépséghibája: mégpedig három, egymáshoz közel álló anyajegy a fenekén. Nesze. – dobtam oda neki a képeket. Álmélkodva nézett és elég zavarodott lett.

-         Feeeeer, ugyan mááár… Ne engedd, hogy ez megzavarjon. A kis feleséged biztos, hogy megcsalt. Ki tudja, hogy előtted már hány pasival feküdt össze?? Mégis hogy bízhatsz benne? – nyávogta Jenni, de rossz lóra tett.

-         Tudod mit, drága? – szóltam hozzá a lehető legnézőbben. – Csakhogy tudd, nekem Fernando volt az első férfi az életemben. – a férfiblokknak leesett az álla. – Amikorra pedig a képek dátumozva vannak, nem a tengerparton süttettem a hasamat, hanem orvosi vizsgálaton voltam a nőgyógyászomnál. Tessék, itt a terhességi kiskönyvem – vettem elő a tatyómból a darabot és azt is levágtam az asztalra. – meg lehet benne nézni.

-         JENNI!! – fordult immár a kis ribanc felé Fernando dühösen. – TAKARODJ INNEN!! – ordított rá. A kis cafka első szóra elvonult.

-         Csodás. – mosolyogtam, miközben az ereimben megfagyott a vér. – Tudod Fernando, tőled azért többet vártam volna. Nem hittem, hogy ennyire féltékeny vagy. Bár az még mellékes dolog. Nem hittem volna, hogy ennyire nem bízol bennem és ha valami bajod van velem, nem hozzám fordulsz először. – lesütötte a szemét. – Én még az életben nem hazudtam neked, mégis annak a kis kurvának első szóra MINDENT ELHITTÉL!!! – ordítottam már én is a végét. Azzal felálltam és otthagytam az egész társaságot.

-         Noooncsi! – sietett utánam és próbálta megfogni a karomat, de leráztam magamról.

-         Hagyjál békén! – fújtattam és mentem tovább sietősen, mígnem összejött, amit hétfőn megúsztam: elájultam.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!