Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 2. történet 9. fejezet

2. történet 9. fejezet

  2010.04.24. 10:11


Két héttel később

 

Halk suttogásra ébredtem fel. Álmosan pillogtam ki a fejemből, de az elém táruló látvány nagyon kedvemre való volt. A hálónkban lévő kanapén Fernando meztelen felsőtesttel feküdt, rajta pedig ott szuszogott álmosan Clara és Ange. Nando biztonságosan tartotta őket és halkan dudorászott nekik egy spanyol altatódalt.

Mondjuk a kicsik nem nagyon akartak elaludni, inkább mosolygtak az apukájukra és gügyögtek neki. Apuci pedig olvadozott tőlük. Én meg hármójuktól.

Odasétáltam hozzájuk és ledőltem a kanapé másik végére. Ange kiszúrt engem és átkéreckedett hozzám, így Fer mosolyogva a karjaimba adta. Hol a kicsiket néztük mosolyogva, hol egymásra vetettünk egy-egy cinkos pillantást. Lassan a babák elszundítottak, így visszavittük őket a szobájukba. Pár percig ott álltunk még és csak néztük őket, majd lefeküdtünk a saját ágyunkba.

Nano a karjaiba vont és simogatott.

-          Bettiről nincs semmi híred? – kérdezte egy kis idő múlva.

-          Nincs. 1 hete írt egy sms-t, hogy végre talált magának egy élvezhető munkát, úgyhogy belevág a dologba. De az elérhetőségét nem adta meg. – komorodtam el. – Pedig Szabussal az összes létező helyen megnéztük, ahol számítani lehetett a felbukkanására.

-          Nem hiszem, hogy amíg Kimi meg nem változik, előbújik a csigaházából. – sóhajtott egyet Fer. – Csak nehogy addigra késő legyen és Betti találjon magának valaki mást.

-          Ettől nem kell félned. Kimi gyakrabban az eszébe jut, mint azt te hinnéd. – mondtam Nandithonak és átkulcsoltam közben a kezét.

-          Ezt meg hogy érted? – lepődött meg.

-          Nem mondhatok semmit. Megígértem neki. – tettem az ujjam a számra jelezve, hogy ez a hallgatás szentségének megtörése lenne.

-          Csak nem… Bassza meg Kimi! Betti terhes, ugye? – ült fel hirtelen Nano. Hát kitalálta. Bólintottam egyet. – És Kimi tud a babáról?

-          Nem. Te és én vagyunk az egyedüliek, akik ismerik a titkot. Maradjon is így. Ha Kimi úgy menne vissza a Sötét Lyukhoz, hogy tudja, apuka lesz…. Bene tuti azt hinné, hogy csak a gyerek miatt ment vissza.

-          Nehéz ügy… - feküdt vissza mellém Nano. – Ez a barom állat meg csak leissza magát a sárga földig és közben hülyeségeket nyilatkozik… - emlékeztett Fer az egyik újság címlapjára, melynek címlapján öles betűkkel virított, hogy : „Végre teljesen szabad vagyok” exklúzív interjú Mr Raikönnenel egy igencsak vodkagőzös estén.  – Képzelem, hogy esett ez szegénynek.

-          De legalább amíg tajtrészegre issza magát, nem fekszik le más csajokkal. – jegyeztem meg.

-          Azt különben sem hagynánk. – villant fel egy sunyi mosoly Fernando arcán. „Rosszat” sejtettem.

-          Mi a tervetek? – vigyorodtam el.

-          Az hétpecsétes titok. – tette ő is az ujját a szájára. Majd elmosolyodott. – De, hogy nekem mi a tervem azt mindjárt megmutatom.

-          Állok elébe… - villantottam én is egy kaján vigyort.

-          Tévedés. Én állok és te fekszel. – mondta, majd fölém hajolt és megcsókolt.

Gyengéden lehúzta rólam a hálóingem, és a kezeivel elkezdte bebarangolni testem minden porcikáját. A fogaival közben gyengéden harapdálta a fülcimpámat, majd lágy csókokkal borította be a nyakamat. Ujjaival a combom belső részét simogatta-izgatta-kényeztette. Éreztem, ahogy egyre jobban hatalmába kerít a vágy, ezért az én kezeim is az alsóbb régiók felé tévedtek..

Az alhasán kezdtem el simogatni, majd egyre lejjebb nyúlkáltam. Végül már a kezemben tartottam merev férfiasságát és lassan elkezdtem rajta az ujjaimat fel-le húzogatni. Nando halkan felnyögött, majd ajkával a melleimre vetette magát. Csókolgatta őket, miközben az ujjai immár bennem dolgoztak.

Ekkor felhúztam a lábaimat, hogy azzal szedjem le Nandoról a boxerét, de így az ujjait is jobban éreztem magamban. Felnyögtem az élvezettől, erre Fer is felmordult és egy csöppet jobban megszívta a mellbimbómat, míg a szabad kezével a másikat morzsolgatta közben. Belemarkoltam a fenekébe, a körmeimmel végigszántottam a hátát, miközben már a másik kezemmel a zacskóit szorítottam meg egy csöppet.

Mindketten elvesztettük a fejünket, így éreztük, hogy ideje egyesülnünk. Egy ügyes mozdulattal a hátára fordítottam Nandot és lovaglóülésben ráhelyezkedtem. Csodálatos érzés volt újra magamban érezni, élvezni ahogy teljesen kitölt a farkával. A kezeivel megmarkolta a fenekemet és élvezte, ahogy meglovagolom. Hirtelen felült, de ezalatt én egy percre sem hagytam abba a mozgást. Elkezdte csókolgatni a melleimet, majd egy kis idő után az ajkaink is egymásra találtak. Egyszerre nyögtünk fel a gyönyörtől, amely beborította mindkettőnk testét és kimerülten hanyatlottunk egymásra.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!