Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 2. történet 12. fejezet

2. történet 12. fejezet

  2010.04.28. 19:31


Miután rácsuktuk Kimire az ajtót, kimerülten dőltünk egymásnak. Kissé kikészített minket a finn szőkeség. Nem tudom miért jött ide, pont most. Ráadásul részegen.

-         Azt hiszem meglesz a programunk a következő pár napra. – morgott még mindig Fer. – De igazad van, ő a barátunk és segítenünk kell neki. De mindenképpen kellene Betti is ehhez. Két lökött vakegér! – erre elröhögtem magam.

-         Vakegér? Ez, hogy jön most ide? – nevettem.

-         Nem tudom, csak úgy eszembe jutott. – nevetett most már ő is. – Kimi most ki lesz dőlve pár órára, a kicsik is alszanak…. Szóval… - egy imádnivaló kaján mosolyra húzódott a szája.

-         Szóval? – bújtam oda hozzá és megcsókoltam.

Megfordított és nekidöntött a falnak. Szenvedélyesen csókolóztunk, majd a melleimet kezdte el simogatnii a felsőm alatt. Közben az alfelét is hozzám nyomta, éreztem a merev farkát.

-         Úgy érzem, hogy Apuci nagyon kanos! – nyögtem bele a fülébe.

Egy mordulás volt a válasz. Lerántotta rólam a felsőmet és a melltartómat elkezdte kikapcsolni. De annyira fel volt már ajzva, hogy nem bírt el a kapoccsal. Eltoltam a kezeit és levettem a nem kívánt ruhadarabot. Amikor a melleim teljes egészében feltárultak előtte, halkan felnyögött és nyalogatni kezdte őket, miközben a mellbimbóimat morzsolgatta.

Én sem bírtam már tovább, hogy ne érezzem a meztelen felsőtestét az enyémnek feszülni, így letéptem róla a pólóját és nekiestem a mellkasának. Csókolgattam és karmolásztam, apró nyögéseket csalva ki Fernandoból. Ismét fordult a kocka, Fer támaszkodott a falnak és élvezte a kényeztetésemet. Lassan lehúztam róla a nadrágját róla, mivel megoldottam az övét. A merev férfiassága már majd átszúrta a boxerét, így gondoltam játszom kicsit vele.

Az alsónadrágot nem húztam le róla, hanem rajta hagytam és azon keresztül kezdtem el izgatni őt. Megmarkoltam a farkát és elkezdtem simogatni, illetve fel-le húzogatni rajta a kezem. Elkezdtem lassan verni. Közben Nando arcát néztem: láttam rajta az élvezetet, próbált a falon találni valamilyen kapaszkodott, de csak a falat tudta karmolászni. Halkan nyögött egyet, így boxerestül bekaptam a farkát.

-         Aaahhhhhh – nyögött fel.

Ekkor a számmal lassan lehúztam róla a boxert és a zacskóitól felfelé kezdtem el nyalogatni a férfiasságát, majd immár „pucéran”, bekaptam. Lassan szívogattam és szopogattam, miközben Nando azokat a mozdulatokat imitálta, amivel engem szokott magáévá tenni. Így sikerült teljes egészében elnyelnem őt.

Nem bírta tovább. Óvatosan felállított és a fal felé fordított. Élveztem, ahogy a melleim nekinyomódnak a falnak, míg Fernando hátulról belémhatol. Vad és mély lökéseket éreztem magamban, miközben Nano az ujjaival a csiklómat izgatta. Majd megőrültem tőle.

Hirtelen ismét maga felé fordított és most háttal támasztott neki a falnak. A lábaimmal átkulcsoltam a derekát majd egy csókban forrtunk össze és egy ritmusra kezdtünk el mozogni. Gyorsak voltunk és vadak, már semmi finomság nem volt bennünk. Gyorsan eljutottunk az orgazmusig és mindketten felkiáltottunk a gyönyörtől. A lábaink már nem bírták tovább, így lecsúsztunk a földre.

-         Végre vége. – hallottuk Kimi dörmögését. – Remélem most már alhatok?! – kiabált ki nekünk. Végülis megérdemelte… :D  Ekkor csöngettek. – Hát még ez is?? – bosszankodott, majd hallottuk ahogy felpattan az ágyról és egy szál boxerben kivágtat a szobából. Ránk ügyet sem vetve levágtat a lépcsőn és kinyitja az ajtót.

-         Aludni akarok, miért csöngetsz? – kiabált az újonnan érkezettre. Ezután egy pár perces csönd következett. Ezalatt mi kissé rendbeszedtük magunkat. Majd meghallottuk Kimi kicsit meghunyászkodott hangját. – Szia Betti! – Ferrel egymásra néztünk. Tudtuk, hogy itt most kitörőben van a harmadik világháború. Gyorsan mi is lesiettünk.

 

Nem várt látvány fogadott minket. Bene vasvilla szemekkel meredt a Jégemberre, aki a karjait keresztbe vonta a felsőtestén.

-         Betti! – szaladtam oda hozzá. – Végre! Már nagyon hiányoztál! Azt sem tudtuk mi van veled! Jól vagy?

-         Igen, köszi. – felelte kissé kimérten. – De már megyek is. Úgy látom zavarok. – nézett egy ellenséges pillantással Kimire.

-         Miattam ugyan ne zavartasd magadat. Nyugodtan kibeszélhetsz a hátam mögött. – felelte Kimster jegesen, majd felvonult a szobájába. Azért a seggét rázta közben.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!