Két héttel később már március 9-ét írtunk. Fernando aznap indult Bahreinbe, így korán felkeltem, hogy minél több időt tudjunk még együtt tölteni. Este 6-kor ugyanis indultak, Kimivel együtt.

A Jégember már néhány napja nálunk dekkolt, csak akkor tűnt el pár órára, amikor elugrott St. Moritzba, hogy egy-egy meglepetést hagyjon a Sötét Lyuknak.

Én élénk telefon-forgalmat bonyolítottam Bettivel, hogy megtudjam, mikor dolgozik, és mikor van otthon, így kellő infóval el tudtam látni a finnt. Ő pedig kellően hasznosította ezeket az értesüléseket.

Volt, hogy Betti háza előtt felásta a kiskertet és egy csodás oázist varázsolt neki oda, a kedvenc virágait felhasználva és egy kis kerti tavat is odarittyentve. Volt, hogy ajándékokat – egy hiperszuper modern fényképezőgépet, csokit és egzotikus gyümölcsöket, volt, hogy egy ínycsiklandó sajttálat, volt, hogy gyönyörű képkereteket, - hagyott a küszöbjén, de szerintem, ami a leginkább tetszett Benének, az egy kis kutyakölyök volt.

Kimi, hogy le ne bukjon, nem németjuhász kölyköt adott a szerelmének, hanem egy kis kokker spánielt. Hallottam Betti hangján, hogy mennyire örül neki, de azt nem értettem, hogy nem esik le neki, kitől kapja ezeket?!

Fernando is beszélt vele és megkérte, hogy addig, amíg haza nem érnek Bahreinből, legyen itt velem, mert még mindig nem jutottunk dűlőre azügyben, hogy ez egy szándékos támadás volt-e vagy sem. Azóta igaz, hogy nem történt semmi rémisztő, de jobb, ha nem leszek egyedül a gyerekekkel, ugyanis Fer szülei már hazautaztak.

Átosontam a lányokhoz babázni egy kicsit. Ange éppen fent volt mozgolódott egy kicsit, Soffi még alukált, a kis ujjait a fogatlan szájába gyömöszölte. Felvettem Anget és leültem vele a hintaszékünkbe, majd ringatni kezdtem, halkan dudorásztam neki. Lassan elaludt, lecsukódtak a szemei és én még mindig csak néztem, magamba szívtam friss babaillatát. Régebben el sem tudtam képzelni, milyen jó érzés lehet anyának lenni. Minden várakozásomat felülmúlta.

Lassan visszafektettem az ágyikóba a tesója mellé és lementem a konyhába reggelit csinálni. A fiúk még mindig aludtak, azt hiszem eléggé kifáradtak tegnap: Fer és Kimi elvitte Bencust és Balit gokartozni, felavatva az Iceman ajándékát. Elég későn jöttek haza, majd Nano megfertőzte pókerszenvedélyével Kimit. Hajnali háromig játszottak.

A gondolataimból egy halk csengőszó riasztott fel. Az ajtóhoz siettem, hogy kinyissam. A Sötét Lyuk állt előttem teljes életnagyságban. Kicsit meglepődtem, hiszen csak holnapra vártam. Ajjjaj, Kimi is itt van…

-          Szijja! – öleltem meg gyorsan. – Hát te?

-          Ez aztán a kedves fogadtatás! Tudom, hogy holnapra ígértem magam, de úgy gondoltam nem bánod, ha egy nappal előbb jövök. – mosolygott rám.

-          Iiiigenn… Nem baj, persze! – álltam egyik lábamról a másikra és zavartan pislogtam.

-          Miért vagy ilyen zavarban? – kérdezte, miközben bejött a nappaliba.

-          Háááát… Kimi itt van. Ferrel együtt utaznak Bahreinbe. – mondtam meg neki gyorsan.

-          Okés. Végülis nem kell tudomást vennem róla. – felelte egy vállrándítás kíséretében. Majd feltűnt egy mosoly az arcán.

-          Mi ez a hirtelen hangulatváltás? – érdeklődtem. Bár sejtettem a választ.

-          Az a titkos hódolóm.. Tudod, akiről meséltem! – felelte csillogó szemekkel. – Egyre többet gondolok rá! Kíváncsi vagyok, hogy néz ki! Jó lenne megismerni!

-          Kit? – lépett be Fer a konyhába, Kimi kíséretében. Mindkettő elég fáradtnak tűnt még.

-          A titkos hódolóját. – feleltem vigyorogva a srácoknak. Egyből felvették a pókerarcot…