Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Álomból valóság - by: Noncsi
Álomból valóság - by: Noncsi : 2. történet 25. fejezet

2. történet 25. fejezet

  2010.06.16. 21:54


Nos bevallom, ezután nagyon csúnya dolgot cselekedtünk Nandoval. Hátra lopakodtunk mi is a kertbe, egy nagy bokor takarásába a gyerekekkel egyetemben és hallgatózni kezdtünk. Ne ítéljetek el a szükségesnél jobban, de írtóra kíváncsi voltam a mondanivalójukra.

Leültek a kerti padra, és sokáig csak hallgattak. Majd Kimi szólalt meg nagy sokára.

-          Szóval? Miről szeretnél velem beszélni? – kérdezte nyugodtan, de egy kis félelem is volt a hangjában.

-          Sok mindenről. Kettőnkről elsősorban. – felelte Bene, majd megint hallgatott egy sort.

-          Nos? – érdeklődött újabb pár perc elteltével a Jégember. Betti megint nem felelt. Féltem, hogy Kimi türelmetlen lesz és otthagyja, de nem így történt. – Amíg összeszeded a gondolataidat, én is elmondanék pár dolgot. – a Sötét Lyuk bólintott. – Egy balfék voltam. És hülye is. Sajnálom, hogy nem kérdeztelek meg és egyből a legrosszabbat feltételeztem rólad. Ezt életem végéig bánni fogom. Szeretlek Kincsem. – nézett égő szemekkel Betti szemébe a szép szőke herceg. – Dióhéjban ennyi lenne a mondanivalóm.

-          Hát ezt tényleg jól összesűrítetted. – jegyezte meg Betti szárazon. Ezen nagyon kellett vigyorognom. Ha már poénkodik valakivel, nincs nagy baj. – Viszont én is szeretnék bocsánatot kérni. – Kimi erre felkapta a fejét. – Meg kellett volna hallgassalak, miután lehiggadtam. De iszonyú dühös és csalódott voltam az ámokfutásod alatt/után.

-          Mitől gondoltad meg magad? – kérdezte a finn.

-          Noncsi megmosta a fejemet. Azt mondta, hogyha tényleg fontosnak tartom-tartottam a kapcsolatunkat, akkor meg kellett volna hallgassalak. Igaza volt. – hajtotta le a buksiját Bene is. – Abba bele sem gondoltam, hogy neked már maga a feltételezés is, hogy szeretőm van, mennyire fájhat. Hülye voltam én is.

-          Szóval akkor mi legyen? – érdeklődött Kimi halkan. Bene mintha meg sem hallotta volna a kérdést.

-          És van még egy okom is. – mondta elvörösödve. Kimi kérdőn nézett rá. – Még mindig téged szeretlek. – Iceman ekkor óvatosan megfogta Betti arcát, maga felé fordította és lágyan megcsókolta.

Fer, a törpék és az alvó babákkal együtt én is lélegzet-visszafojtva vártam, hogy mi lesz ennek a vége! Csöndben összenéztünk, de nem lehettünk biztosak semmiben! Mondjuk abban reménykedtem, hogy ez a csók nem nyúlik túl hosszúre, mert a) rengeteg méhecskét vonzott ez a bokor, b) már nagyon kellett pisilnem.

Szerencsére kb. fél perc múlva abbahagyták a nyelvcsatát. Kipirultan néztek egymásra. Már épp indultam volna befelé, amikor a többiek megfogták a karomat, és jelezték, hogy még nincs vége a mozinak.

-          És amiatt a titkos hódoló miatt sem kell aggódnod! – tájékoztatta Betti immár teljes szívéből mosolyogva Kimit. Fer kicsit felhorkant, szerencsére nem hallották meg.

-          Tudom. – nevetett Kimster.

-          Hogyhogy? – kérdezte Bene döbbenten. Kimi csak sokatmondóan nézett rá. Végre leesett a drágának a dolog. Érdekes volt az érzelmek hullámzása az arcán. Először lekevert egy hatalmas pofont Kiminek, majd a nyakába ugrott és majdhogynem leteperte, ott azon a szent helyen. A mi kis padunkon. Ferrel összenéztünk: egy újabb felavatásra váró hely a listánkon. Cinkosan összevigyorogtunk.

-          Azt hiszem mindent megbeszéltünk. – állt fel Kimi vigyorogva és magával húzta Bettit is. Egy másodpercre sem engedte el a kezét. Szerelmesen nézett rá.

-          Hát, azért nekem lenne még mondanivalóm… – kezdett bele a második nagy titokba Bene. Nahát! Remélni sem mertem, hogy ezt a beszélgetést is végigmozizhatom!

-          Igen? Mi lenne? Jó vagy rossz dolog? – érdeklődött a finn.

-          Azt majd döntsd el te! – nyugtalankodott a Mély Torok, majd hirtelen kibökte. – A kisbabánkat hordom a szívem alatt. – Kimi úgy állt ott, mint akit fejbevertek. Pár másodpercig nézte élete szerelmét némán, majd felemelte a levegőbe és megpörgette ott párszor. Közben kurjongatott, amire a lányok bizony felébredtek, elárulva jól leplezett titkos rejtekhelyünket. Felsírtak. Kimi döngő léptekkel sietett a bokor felé, majd megkerülvén azt, négy meglepetéstől és a visszafojtott röhögéstől csillogó szempárral találta magát szemben. A lányok természetesen csak pillogtak egyikünkről a másikunkra. Kimster szája hatalmas vigyorra húzodott.

-          Hogy az ember még a legjobb barátaiban sem bízhat… Hallatlan! – röhögte el magát Benével együtt. Mi is csatlakoztunk hozzá.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!