Alice szemszöge

Észre se vettem és az kövér szőke szadista rajtam tehénkedet. Először fel se tudtam agyilag fogni, hogy mi történik, tényleg annyira váratlan ért a reakciója. Majd amikor már képes voltam visszavágni hírtelen úgy fejbe vágót, hogy a fejem a kemény kövön landolt, és maga tehetetlenül vesztem bele a feketeségbe.

Nick szemszöge 

Amikor kiértem a teraszra nem akartam hinni a szememnek. Alice ott feküdt magatehetetlenül, véresen, laposra verve, miközben egy szőke nő egyfolytában ütötte verte. A nőt még az sem érdekelte, hogy Alice nincs magánál, és valószínűleg súlyos fejsérülése lehet.
A súlyos résznél tértem magamhoz döbbenetemből, és amilyen gyorsan csak tudtam leszedtem Alicről a szőke nőt. Ő közben próbált szabadulni, de én erős kézzel tartottam, szinte bilincsbe zártam a karjaimmal. Én már komolyan azon törtem a fejem, hogy lekeverek egy jó nagy józanító pofont a nőnek. Ezen elhatározásomtól már csak az tartott vissza, hogy a családom férfi tagjai eddig még sose ütöttek meg nőt, és igazán nem szeretnék én lenni az első, aki megszegi ezt a szabályt.

Miután észrevettem, hogy a nő egy kicsit megnyugodott és hogy fél kézzel is képes vagyok visszatartani, előkaptam a mobilamat és azonnal tárcsáztam a testvéreim számát.

-Hallo? –szóltak bele teljesen nyugodtan a vonal másik végén, ha jól hallottam, akkor Kevin hangja volt az.

-Kevin, jaj de jó, hogy te vagy az – a nyugodtsága most igazán jól jön – segítened kell.

-Mi, nem értelek? – jaj, nem érek erre most rá.

-Nem is kell megértened, csak tedd azt, amit mondok. – szóltam rá szigorúan, hátha így felfogja, hogy nem játszadozok. – Szóval, hívj azonnal egy mentőt ide Alicékhoz , mert megtámadták.

-Megtámadták? Jól van? Mi van vele? – lett ideges Kevin is.

-Nem, nincs jól!– dörrentem rá. – Ezért jó lenne, ha sietnél, mert én most nem bírok egy étkézláb mondatot sem kinyögni.

-Jó, hívom. – biztosított arról, hogy végre hajtja, amit tőle kértem.

-Utána meg hívd a rendőrséget, mert jó lenne feljelenteni ezt az örültet.

-Mi? Még mindig ott van az, aki rátámadt Alicre ?

-Igen, és elég nehéz megfékezni, úgyhogy nem bánnám, ha csipkednéd magad.

-Jó, jó azonnal ott vagyok, csak felhívom a kért számokat. – majd közösen bontottuk a vonalat.

Míg én azon aggódtam, hogy mi lehet Aliccel megérkeztek Kevinék is.

-Jaj, de jó hogy itt vagytok. - néztem rájuk hálásan

-Jöttünk, ahogy csak tudtunk. – válaszolta Joe.

-Jó, akkor most vegyétek át tőlem a nőt, és ne engedjétek el – tettem hozzá nyomatékosan- addig én meg megyek és megnézem Alicet, elég súlyosnak néznek ki a sebei.

Ahogy oda érkeztem mellé, először hozzá se bírtam nyúlni, annyi megrémisztett a látvány. Szegénytől nem spórolták a pofonokat, bár nagyon védekezni se tudott, és ezt nem értettem igazán, ki képes megtámadni egy védtelen mozgás korlátozott (Nicknél direkt nem írtam béna szót, mert ő alapból nem így kezeli Alicet) lányt.
Végül a mentők szirénázása hozott vissza a valóságba.  Ahogy megérkeztek egyből Alichez rohantak.

-Jól van? – kérdeztem meg rémülten, mi van, ha tényleg súlyosak belső sérülései.

-A külső sebei nem súlyosak, a fején lévő seb viszont aggasztó. – tájékoztatót az orvos.

-Aggasztó? – rémültem meg.

-Így első ránézésre a kisasszonynak betört a koponyája, ezért azonnal korházba kell szállítani.

-Betört? Te jó isten!

-Igen, ha szeretne, akkor velünk jöhet.

-Persze, csak szólok a testvéreimnek.

-Felőlem, csak siessen.

*************
-Kevin, én most elmegyek Alicel, ha akartok, akkor gyertek be ti is a korházba.

-Persze, de mi van vele?- kérdezték türelmetlenül.

-Az orvosok szerint betörték a fejét. – válaszoltam letörten. Ha fél órával hamarabb jövök, ez meg sem történik. 

-Mi? – hördültek fel egyszerre.

-Igen, de nekem most mennem kell, mert a mentősök sietnek.

-Jó menj, majd mi is megyünk utánad. – nyugtatott meg Kevin.

A mentőben, és utána a korházban is csak ostoroztam magam, ha egy kicsit hamarabb megyek át Alicehez nem támadják meg, és most nem kellene korházban lennie. Minden az én hibám! Tettem keresztbe a kezem a fejem felett. Bárcsak újra kezdhetném ezt a napot, akkor minden más lenne.

Amint ezen törtem a fejem befutottak Kevinék is , két idegen férfi társaságában.

-Sziasztok. – könnyebbültem meg, legalább most már nem vagyok egyedül.

-Mi van Aliccel? – ugrott hozzám azonnal az egyik. Mindketten nagyon hasonlítottak egymásra, de Alicra már kevésbé, és ez volt számomra a legfurcsább. Aki idejött hozzám, erős testfelépítésű volt, feketés barnás hajjal, és zöld szemmel, de ezen felül semmiben sem hasonlított Alicre, még a mimikájuk az arcvonásaik sem egyeztek meg, a másik férfi is hasonló tulajdonságokkal rendelkezett, csak az ő hajszíne szőke volt.

-Most a műtőben van. Az orvosok szerint betörték a fejét.

-Betörték? – hüledezet a szőke - Egyáltalán ki támadott rá?

-Egy szőke nő.

-Várj, véletlenül nem Sharának hívták? – kérdezte a szőke.

-Én nem tudom. – miért ki egyáltalán az a Shara.

-De, igen, a rendőrségen azt mondták. –válaszolt gyorsan Kevin.

-Te Sharát vetted fel Alichoz? – fordult a barnahajú, a szőkéhez.

-Igen. - válaszolta semlegesen.

-Ezt nem hiszem el. – lett mérges a barnás hajú - Amikor azt mondtam, hogy keres valakit, akkor nem azt mondtam, hogy az első utadba kerülő embert kérd meg. Hihetetlen mennyire nem érdekel téged Alice.

-Mert? Téged talán jobban érdekelt? – nézett rá kihívóan - Akkor miért nem kerestél te, neki ápolónőt. – hihetetlen ez a két ember, itt marják egymást, még jó, hogy nem verekednek össze.

-Vagyis – szóltam közbe mielőtt még egymásnak esnek – maguk, felvettek egy ápolónőt, aki  alig egy nap alatt, a korházba jutatta Alicet?

-Lényegében igen, de mindez nem történik meg, ha Matt, nem az idegbeteg barátnőjét biza meg a munkával.

-Álljon meg a menet, te is tudtál róla. – vádaskodott szőke.

-Csak annyit tudtam, hogy Sharának hívják. Honnan a fenéből kellett volna tudnom, hogy ez a Shara, ugyanaz az idióta, mint aki a te barátnőd?

-Ne nevezd idiótának.

-Akkor nevezem, szadista szőke ribancnak, ez jobban tetszik?  Másnak már nem tudom nevezni. Nézd hova jutatta Alicet! Ha neked az a hibbant nő a fontosabb, mint a saját húgod, akkor már el is mehetsz. – mutatott egyenesen az ajtó felé.

-Szeretnéd mi? De nem megyek el, nekem és ugyanúgy fontos, mint neked. – hát nem csodálom, hogy Alice nem bír velük két percnél tovább meglenni, egyszerűen elviselhetetlenek. 

Alice szemszöge

A fejem úgy zugot, mintha élő pingpong meccset játszottak volna benne. Annyira fájt, hogy el se hittem, de ami még ennél is rosszabb volt, az a szégyenérzet. Megvert egy szőke plázacica! Ez még a fejemet szétszakító fájdalomnál is rosszabb volt.
De ! csak találkozzunk újra, azt úgy megemlegeti, hogy nem felejti el egy életre. Ha ő meg tudott verni, akkor én minimum agyon csapom. Annyira, de annyira dühös voltam, hogy azt nem lehet szavakkal kifejezni. A másik, ami belülről ölt, mint a méreg, az maga Shara ápolónői mivolta.
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy ő nem az, akinek mutatja magát. Mert milyen orvos képes megtámadni a saját páciensét? Semmilyen! Ő nem hogy orvos nem volt soha, de még csak ápolónő se. Erre a nőre én még egy nyavalyás aranyhalat sem bíztam volna rá, nemhogy egy embert.
Viszont ha a testvéreimnek az volt a célja, hogy kikészítsenek? Akkor az kell mondanom, hogy teljes mértékben sikerült. Shara, még egy bérgyilkosnál is jobb, mert belőle senki sem nézi ki mire képes.
Az a hibbant liba majdnem elintézet egy éltre, de nem fogja zsebre vágni azt, amit tőlem kap. Nem, mégse fogom megverni. Akkor csak magamnak tennék rosszat, még a végén képes lenne feljelenteni. Nem, én jelentem fel őt, (ha eddig még senki nem tette meg), és ha szerencsém van, jó sok évet tölt a sitten.