-          Ki vagy te? Mit keresel ebben a házban? Ki engedett be?- kérdeztem, miközben elkezdtem gyanúsan méregetni.

-          Én…

-          Nem érdekel! Menj innét! Kifele!- tessékeltem ki a személyzeti ajtón, és becsuktam.- Még ilyet. Idegenek mászkálnak a házban. De még milyen idegenek…

-          Nina!- hallottam a boszorka rikácsoló hangját.

-          Megyek, megyek már!

Már épp végeztem a felmosással.

-          Hova tűnt? Hol van a barátom?- kérdezte idegesen Marianne-t a kis démon.

-          Talán elmenekült magától. Rájött, hogy milyen gonosz, és inkább köszöni, nem kér belőle.- mondtam.

-          Nina! Nem kérdeztelek, és hogy mersz így felelni! Azt akarod, hogy kirúgjalak?

-          Neem…

-          Helyes. Cseléd. Hol van a barátom?

-          Nem láttam már régóta.

-          Ez hihetetlen. Hova tűnhetett?

Az ajtón kopogtak. Kinyitottam. Az a srác állt ott, akit az előbb elküldtem.

-          Ferni. Már kerestelek. Hol voltál?- ment oda hozzá a boszi, és átölelte. Ajaj, azt hiszem, bajban vagyok. Ha ez beköp, akkor én repülök innét.

-          Csak elmentem sétálgatni. Körbenézni a ház körül.- nézett közben rám.- Láttam egy sátrat.

-          Sátrat?

-          Az én sátram.- jelentkeztem. – Én lakok benne.

-          Gondolhattam volna. Ferni. Ez a kis kertészlányom, Nina Gómez.

-          Niní.- mondtam, és egy mosolyt villantottam a srácra.

-          Fernando Alonso.- mutatkozott be.- Fer.

-          Menjünk. A pezsgőfürdő már kész van. Csak minket vár.- és elmentek. Fernando még hátranézett rám, majd eltűntek az ajtóban.

-          Hogy lehet egy ilyen herceg pont egy ilyen boszorkánnyal? Mond meg nekem Marianne.

-          Herceg? Niní. Te kedveled?- vigyorgott.

-          Miért ne? Olyan helyes, és nem árult el. Egy igazi mesebeli herceg.

-          Niní, Niní. A gyerekek már fent vannak a szobájukban.

-          Gyerekek?

-          Tomas, Petra és Martin. Te még nem ismered őket, mivel épp Európában voltak, amikor te ide kerültél. A ház úrnőjének a mostoha gyermekei.

-          Mostoha?

-          Előző férjének voltak gyerekei, és tudod, amikor meghalt a férje, vele maradtak. Ő Európába küldte őket tanulni. Gyere, bemutatlak nekik.

-          Rendben. Már alig várom a találkozást.

Felértünk a gyerekek szobájához. Beléptünk.

-          Kicsikéim. Gyertek csak ide. Bemutatlak titeket Niní-nek.

Sorban bemutatta őket. Petra 5 éves kislány. Szőkés, hosszú haja be van fonva. Nagyon aranyos. Tomas barna hajú, és 6 éves. Martin a legidősebb, 17 éves, fekete haj, és fekete szem. Az igazi macsó típus.

-          Én Nina Gómez vagyok, de a barátaimnak csak Niní. Ő pedig itt a kutyusom Leo.

-          De aranyos. Megsimogathatom?- kérdezte meg Petra.

-          Csak nyugodtan. Szereti, ha a hasát simogatják.

Leo jó kutyushoz illően élvezte a simogatást. A gyerekek nagyon aranyosak voltak. Martin viszont nem nagyon szólt, csak a gitárján pengetett.

Később a kertben tevékenykedtem kicsit. Utána, amikor mentem a fürdő felé, valami furcsa szagot éreztem a gyerekek szobájából. Beléptem, és megláttam, hogy tűz van!

-          Ááá. Te jó ég! Tűz! Tűz!- futottam, és lekaptam a poroltót. Elkezdtem oltani.

-          Mi folyik itt?- hallottam a hátam mögül.

-          Tűz!- fordultam meg, és Fert és a boszit telibe találtam a poroltó habbal. Ott álltak előttem teljesen fehéren.

-          Nina!

-          Sajnálom! Nem akartam! Ez az izé beszorult, és…

-          Ki vagy rúgva!- üvöltötte a boszi idegesen.

-          De…

-          Tűnj a házamból!- a gyerekek ekkor jelentek meg az ajtóban. Petra és Tomas Martinra néztek.

-          Kérem. Én, csak eloltottam a tűzet! Ne rúgjon ki, kérem.

-          Van egy órád, hogy eltűnj a házamból! A gyönyörű selyemruhám.- siránkozott, majd eltűnt. Fernando már nem tűnt ennyire idegesnek. Talán inkább mulatságosnak találta.

-          Sajnálom. Én csak…

-          Semmi baj. Nem történt semmi.- nézett rám mosolyogva, majd ment átöltözni.

-          Én nem akarom hogy elmenj.- mondta Petra.

-          Az anyukátok kirúgott. El kell mennem.- ültem le a földre hozzá.

-          De az egész az ő hibája.- mutatott Tomas Martinra.- Egy fényképet meggyújtott, és eldobta.

-          Eloltottam előtte, és csak úgy dobtam ki! Nem gondoltam, hogy felgyullad újra.

-          Már lényegtelen. Jók legyetek. Sziasztok.- öleltem meg őket, majd felálltam, és elmentem.