-          Ne, ne, ne. Petra. Ne sírj. Gyere. Ülj ide mellém az ágyra.

-          Miért mész el?

-          Mert, tudod… - mondjam meg, hogy az anyukája kirúgott? De akkor meg mérges lesz rá.- …Tudod Fernando kertje enyhén szólva rossz állapotban van, és megkért, hogy segítsek neki. Itt van nem messze a háza. Sokszor fogunk találkozni, oké?

-          Oké.- nézett rám kicsit még pityeregve. Megcsikiztem, majd máris jobb lett a hangulata…

(3 héttel később)

Odaköltöztem Fer házába és a kertjében dolgozgattam néha. Közben persze egyre jobban beleszerettem Nandoba. Egyik nap épp a ház előtt a virágokat öntözgettem. Nando bent edzett. Teljesen földes voltam, mikor megláttam, hogy egy taxi megáll. Azt hiszem tudom kik jöttek. Fernando szülei. Odamentem, hogy üdvözöljem őket.

-          Jó napot.- mosolyogtam rájuk.

-          Jó napot.- köszönt Fer apukája. Az anyukája mosolygott rám.

-          Nina Gómez vagyok, de szólítsanak csak Niní-nek. Így hívnak a barátaim.

-          José Luis Alonso vagyok, ő pedig itt a feleségem Ana Maria Alonso Díaz. Fernando szülei vagyunk. Te pedig a kertész?

-          Mondhatni.- mosolyogtam. Közben a bejárati ajtóra pillantottam. Fer épp jött ki. Gondolom kocogni indult volna.

-          Anya, apa. Ti itt?- kérdezte kicsit döbbenten, majd jött és adott nekik egy-egy puszit.

-          Kíváncsiak voltunk az új házra.

-          Értem. Látom, megismertétek Niní-t.- és közben átölelt.

-          A kertészed?- kérdezte tőle az apukája. A pillantása olyan volt, hogy akár fel is nyársalt volna.

-          A barátnőm.- húzott jobban magához.

-          Értem. A barátnőd a kertészed.- Fernando is szép szemekkel nézett az apukájára. Nem akarom, hogy nagyon veszekedjenek, főleg nem miattam.

-          Mi lenne, ha bemennénk? Hamar rendbe rakom magam, és akár ebédelhetnénk is.- javasoltam.

-          Remek ötlet.- bólogatott Ana. Úgy látom Ana rendes nagyon, eddig.

Bementünk. Én hamar lezuhanyoztam, majd felvettem egy térdig érő piros szoknyát. Sárga harisnyát és sárga-piros pólót. Meg egy világoskék tornacipőt.

Az ebédet elkezdtem behordani. Épp egy kancsó narancslevet hoztam, mikor megbotlottam VALAMIBEN. Elestem, és a kancsó, meg a pohár teljesen széttört.

-          Kicsim. Jól vagy? Ne mozdulj!- mondta Fer.

-          Azt hiszem… A kezem kicsit…- a tenyerem kicsit vérzett. Nem néztem meg, de azt hiszem egy nagyobb szilánk benne lehetett.

Fer segített felállni, majd megnézte a tenyerem. Még mindig nem néztem rá.

-          Bemegyünk a korházba.- mondta kicsit remegő hangon. Ettől csak rosszabbul éreztem magam.

-          Mindent elrendezünk itt.- mondta neki Ana. Fer bólintott, majd megfogta a kulcsát.

-          Menjünk kicsim.

-          Nagyon vérzik?- néztem rá, mert még mindig nem mertem megnézni.

-          Csak egy picit.- nyitotta ki az ajtót. Kimentünk a kocsijába beültünk. Gyorsan odaértünk a korházba. Én csak álltam, miközben Fer a recepción elmondta mi történt, és hogy sürgősen kéne egy orvos. Közben erőt vettem magamon, és megnéztem a kezem. Nem kellett volna, mert azonnal elkezdtem szédülni, és miután minden fehér lett elájultam…