Kinyitottam a szemem. Egy fehér ágyon feküdtem. Fer ült mellettem egy székben. Halványan elmosolyodott, amikor ránéztem.

-          Mi történt?

-          Elájultál. Az orvos már közben elrendezte a kezed.

-          Á, igen.- figyeltem fel a fehér kötésre.

-          Kicsim. Rám hoztad a frászt.

-          Én is megijedtem. Sajnálom.- egy puszit adott a kezemre.

-          Miben botlottál meg?- kérdezte.

-          Nem tudom.- néztem ki az ablakon.

-          Hazudsz.

-          Én…- néztem rá. Az ujját a szám elé érintette.

-          Apa volt, igaz?- kérdezte.

-          Az apukád? Ugyan. Hisz tudod milyen ügyetlen vagyok néha.

-          Ezért szeretlek ennyire. Mert nem akarsz vitát kezdeményezni köztem, és az apám közt. Pedig lehetne rá okod. Nem volt veled most kedves.

-          Talán megbékél velem.

-          Ajánlom neki.- ekkor nyílt az ajtó. Tomas és Petra léptek be. Mögöttük pedig Veronica.

-          Niní!- jöttek a gyerekek, és megöleltek. Leültek az ágyra. Közben Fer és Veronica kimentek…

(Fernando)

-          Hogyhogy bejöttél ide a gyerekekkel?

-          Nagyon szeretik Nina-t és nem bírtam már velük.

-          Értem. Hálás vagyok én is és Niní is.

-          Mi a baj?

-          Veronica. Nem akarlak ezzel traktálni.

-          Hátha segíthetek. Mondd nyugodtan.

-          Apám nem kedveli Niní-t. Miatta volt ez a kis baleset is. Nem tudom mit csináljak.

-          Nem lesz baj. Biztos megismeri és minden rendben lesz.

-          Ha nem, akkor bajban leszünk…

(Niní)

-          És, fáj még a kezed?

-          Csak egy kicsit. De nem vészes.

-          Itt vagytok ti, és meggyógyítotok.

-          Anya azt mondta, hogy, ha rá tudunk beszélni, akkor ott aludhatunk nálatok az egyik nap.

-          Kérlek.- kérte Tomas is.

-          Nem rajtam, hanem Fernando-n múlik.

-          Mi múlik rajtam?- lépett be Veronica-val.

-          Szeretnénk ott aludni nálatok.- mosolygott rá Petra.

-          Az anyukátok megengedi?- nézett Veronica-ra.

-          Nem akarom, hogy most teher legyen rajtatok. Van épp elég bajotok…

-          Nem. Semmi baj. Jöhetnek.

-          Tényleg? Biztos.

-          Persze.

-          Megköszönném én is, mert el kellene utaznom. Csap pár nap lenne.

-          Pakoljanak össze pár napra, és majd átugrok értük.

-          Átviszem majd őket. Ne hagyd egyedül a barátnőd.

-          Rendben. Legyen így.

Csak egy kis időt kellett még bent lenni. 1 óra múlva már indultunk haza. Amint beparkolt a garázsba a gyomrom összeszorult. Kinyitotta nekem a kocsiajtót.

-          Mi a baj?- guggolt le elém.

-          Nem akarok viszályt szítani közted és az apukád közt. Felmegyek és megcsinálom a szobát a gyerekeknek, meg magamnak.

-          Nem alszol velem?- kérdezte szomorúan.

-          Mit szólnának hozzá a szüleid?

-          Nem érdekel. Felmegyünk, és a szobánkat kialakítjuk. Majd elférünk azon a nagy ágyon mindannyian.

-          Jó.- sóhajtottam. Ana kérdezgetett bent kicsit, hogy mi van velem. Nando apukája nem is törődött velem, amit nem mutattam ki, de igenis zavart. 7 körül megérkeztek a gyerekek, és velük voltam elfoglalva, illetve Leo-val. Annyit észrevettem, hogy Nando és az apukája között feszült a hangulat… Mi lesz még itt?