Mire kiértünk a reptérre már ment le a nap. Elég sok cuccom van amin Sebi csak fejét rázta, bezzeg ha tudta volna, hogy egy egész bőrönd szexibbnél- szexibb fehérneműt hoztam csak az ő kedvére akkor egy szava se lett volna. De ezt a titkot megtartottam sejtelmesen mosolyogva magamnak. Persze nem úszhattam meg, hogy a 3 táskával a vállamon és a kezemen ne kezdjen el csörögni a telefonom.

- Szia Eva, nem megyek semmilyen fotózásra és sehova. Nyaralok. – szóltam bele ahogy megláttam ki hív.

- Jövő héten is? Azért most hívlak, mert tudtam, hogy hol leszel és inkább zavarlak most mint esetleg rosszkor hívjalak. – nevetett. Csúnyán néztem Sebire mert pletykált persze ő egyből ártatlan arcot vágott.

- Jövő hetem szabad. Mikor és hol? – sóhajtottam.

- London, P&F Hotel 2 órakor. Hozd el Bárót is és ha szerzel pórázt Sebit is hozhatod. – nevettünk. Most az említett nézett csúnyán és én ártatlanul.

- Ott leszek. Szia! – nyomtam ki és azzal a lendülettel bele is dobtam a táskámba.

- Póráz mi? Nyakörvet esetleg? – játszotta a sértődöttet.

- Most, hogy így mondod… Meg korbácsot is. – itt már ő sem bírta és elnevette magát.

- Inkább fogd be. – nevetett még mindig.

- Fogd be te a számat akkor már. – nyújtottam nyelvet. Vette a lapot és megcsókolt, egészen a gép indulásáig csókolóztunk. Mehetünk volna magán géppel is, de tudta, hogy ilyenkor jobban szeretem ha úgy viselkedünk mint az átlag ember. Többen is megnéztek minket de mindenki békén hagyott szerencsére vagy csak azt hitték, hogy rosszul látják.

- Örülsz? – mosolygott.

- Róma? Viccelsz? Imádlak! – adtam egy nagy puszit neki. – Egy újabb gyerekkori álmom válik valóra! – bújtam oda.

- Akko jó, reméltem, hogy tetszeni fog. Azt mondtad Olaszországot imádod és Rómában még én sem jártam. – közben oda jött egy harmincas évei elején járó pasi.

- Bocsássanak meg, de a lányom hatalmas rajongójuk csak nem mer ide jönni és holnap lesz a születésnapja. Tudom, hogy hatalmas kérés és sokan fordulnak ilyen butasággal önökhöz de csak pár percre oda jönnének? Hatalmas örömet okoznának vele neki. – nézett ránk könyörgő szemekkel. Ránéztem Sebire aki szintén engem nézett.

- Ha örömet okozhatunk neki akkor szívesen. – mosolyogtam rá a férfira majd felkeltem és Basit kézen fogva sétáltam az apuka után.

- Elnézést milyen modortalan vagyok. – nézett hátra. – Peter Hor vagyok. – mosolyogott el. – Ő pedig itt a kislányom Amanda.

- Szia, azt hallottam, hogy holnap lesz a szülinapod. Úgy gondoltunk ide jövünk előre is Boldog Születésnapot kívánni! – guggoltam le a 10 éves körülinek tűnő kislány elé.

- Köszönöm szépen. – mondta nagyon halkan miközben egy figurát szorongatott a Verdák meséből.

- Csak nem Cimbi fan vagy te is? – mutattam a plüss kocsira. – Imádom azt a mesét. Amikor szomorú vagyok és van időm rá mindig megszoktam nézni. – nevettem.

- Komolyan? – nézett rám meglepetten Sebi.

- Igen, tudom kívülről. – nevetettem. –Melyik a kedvenc részed?

- Nincs kedvenc részem. – mondta bátrabban. –Az egész mesét imádom.

- Miről szól? – érdeklődött Sebi. Megdöbbent arccal fordult felé a kislány és én is.

- Még nem látta? – magázta le kapásból.

- Nem, még nem láttam. – rázta a fejét. – Viszont megharaplak ha még egyszer magázol. – guggolt ő is le vigyorogva.

- Bocsi! Nézd meg, nagyon jó! Bár lehet gyerekesnek fogod tartani. – teljesen kivirult arra  témára amit szeret.

- Gyerekesnek? Nem engedik inkább be a moziba megnézni mert nem éri el az alsó korhatárt néha. – böktem meg nevetve. – De remek ötlet mindenképpen megnézetem vele.

- Rendben. –mosolygott majd el is szomorodott.

- Mi a baj kislány? – nézett rá Sebi aggódva. Nagyon aranyos. Amanda ránézett az apukájára majd vissza ránk.

- Nem gokartozhatok tovább. Mióta eszemet tudom gokartoztam de apa nem engedi, hogy tovább versenyezzek. – mondta szomorúan. Ránéztem az apjára akinek a szemében fájdalom volt.

- Amanda anyukája autóbalesetben halt meg fél éve. Nem szeretném őt is elveszíteni. – magyarázta nekünk.

- Értem, de az autósport semmivel nem veszélyesebb már mint az utcán sétálni. Sajnos balesetek mindig vannak, de ugyan annyi esélye van annak, hogy fejünkre esik egy tégla és meghalunk mint annak, hogy verseny közben haljunk meg. – mondta Sebi.

- Szerintem ne vegye el a lánya elől a lehetőséget, hogy azt csinálja amit szeretne. Az én szüleimmel is sokat kellet veszekednem, hogy engedjenek versenyezni de maikor meglátták, hogy a gokartba később a kategória autókban érzem a legjobban magam hagyták. – ránéztem a kislányra. – Soha ne add fel az álmaid és ne várd, hogy valaki teljesítse azokat. – ismét ránéztem az apjára. – Ha pedig a pénz a gond akkor jövő héten hívjon fel és én a szárnyaim alá veszem a kislányát. – a pilóta felszólított minket a leszállásra ezért elköszöntünk és visszaültünk.

- Miért csináltad? – nézett rám.

- Nem hagyom, hogy egy nagy tehetség azért ne bontakozhasson ki és utálja magát és a szüleit egész életében mert nem volt pénze a versenyzésre. – magyaráztam. – Majd ha már VB leszek és sok pénzem lesz csinálok egy olyan helyet ahol a tehetségek megmutathatják mit tudnak és az arra érdemeseket segíteni fogom. – álmodoztam.

- Szép gondolat. A megvalósítása nehéz lesz. – mosolygott. – De én segítek majd amibe csak tudok.

- Köszönöm. Amint leszállunk keresünk egy kölcsönzőt vagy valamit és megnézed a Verdákat. – mutogattam rá. – Még ilyen pofátlanságot, hogy nem láttad. – dohogtam.

- Nyugi. Ennyire azért nem nagy bűn. -  nevetett.

Ahogy oda értünk a hotelbe betettem a filmet amit útközben szereztünk és végig feküdtem a kanapén a fejemet Sebi ölébe hajtva aki egyből elkezdett a hajammal játszani.

- Elfogok aludni ha folytatod. – néztem rá.

- Nem baj. – mosolygott. Már épp elaludtam volna amikor meghallottam a telefonom csörgését. Oda nyúltam és egyből felélénkültem ahogy megláttam ki hív.

- Szia! Na megvan a baba? – vettem fel miközben felültem.

- Szia, igen! Csoda szép kisfiú! – hallottam meg nagybátyám elérzékenyült hangját. – Viszont Vera nincs jól. 4 nap múlva kiengedik a babát, de nem tudok vele mit kezdeni én nem értek hozzá. Vera állapota elég súlyos és arra szeretnélek megkérni, hogy 1-2 hétig vigyáznál Ádámra? Tudom, hogy most Forma 1- meg pont a szünetben zaklatlak, de..

- Persze, természetes. 4 nap? Nyaralok, de csütörtökön már páromnak Angliába kell lennie szóval megoldható. Csütörtök dél körül oda megyek érte az megfelel? – pörögtem fel. Sebi érdeklődve nézett rám, hiszen csak pár szót ismert meg a magyarból.

- Tökéletes! Köszönöm! Hogyan hálálhatom meg? – kérdezte.

- Úgy, hogy segítesz Verának felgyógyulni és egyébként nekem az öröm, hogy rám gondoltál. – keveredtek bennem az érzelmek, hiszen alig vártam már, hogy kipróbáljam magam anya ként és Sebit lássam egy ilyen csöppséggel. De féltem és aggódtam is Veráért. Elköszöntünk még gyorsan majd letette. Ránéztem Sebire.

- 1-2 hétre mi fogunk egy pár napos babára vigyázni. – mondtam neki. Kikerekedtek a szemei majd boldogan elmosolyodott és bólogatott. Szünet van, van időnk foglalkozni vele. Nem is sejtettem, hogy tovább babázhatok mint gondoltam.