Már csak pár nap volt karácsonyig és mi azt se tudtuk hova kapjunk mert múlthéten mindketten a gyárba voltunk. Előtte pedig FIA gála volt ahol átvettem a VB-címért járó díjat. Most pedig kapkodtunk, hogy minden meglegyen és kész legyen karácsonyra, hiszen a szülők ismét itt töltik a karácsonyt. Elég sok hó esett és én nagykabátban róttam a bevásárló utcákat, hogy mindenkinek legyen ajándéka. Céltudatosan mentem be egy hatalmas kirakattal rendelkező baba boltba. Egyből az eladónőhöz sétáltam.

- Jó napom. Egyik kedves kollégám barátnője várandó, és szeretném őket meglepni valami babás dologgal. – mosolyogtam.

- Mr. Hamiltonékra gondol? – mosolygott vissza ahogy megindult a sorok közt.

- Igen. -  nevettem boldogan. Nicole az utolsó futam után nem sokkal hívott fel, hogy elújságolja a remek hírt. Ugyan oda jártunk így nekem sem kellet egyedül mennem kivizsgálásra. Az eladó nő egy csomó játékhoz vezetett.

- Nem, Lewisnek szeretnék ajándékot venni. – mondtam viccelődve amin az eladó elnevetett magát. Telepakoltam mindenfélével a kosarat majd fűzettem és gyorsan haza hajtottam mert elkezdett ismét esni a hó.

Mikor haza értem egyből a konyhába mentem lepakolni a karácsonyi vacsorához vett dolgokat. A hűtőre egy cetli volt ragasztva. „Kondi”  állt  a papíron Sebi jellegzetes kusza írásával. Kilestem az előtérbe ahol ott volt Tommi cipője és kabátja majd oda sétáltam a lépcsőhöz ahol lelehetett menni az alaksorba, onnan csak 3 ajtó nyílt, a mosókonyha a kondi és a garázs. A lépcső tetejéről már lehetett hallani a zenét. Lesétáltam és kinyitottam az ajtót de észre sem vették. Sebi a fekve nyomó padon feküdt Tommi pedig ott állt a fejénél és számolta meg készen állt megtartani a súlyt ha Sebi nem bírja tovább.  Oda sétáltam és ráültem a pad végére. Még kétszer kinyomta, majd Tommi elvette a kezéből és vissza tette a helyére csak erre Sebi már nem figyelt, így lefejelte a rudat.

- Áú! – nyögött fel fájdalmasan miközben oda hajolt hozzám és adott egy puszit.

- Nyugi, hülyébb nem leszel. – cukkoltam míg Tommi a férjem vállát és hátát húzta ki.

- Én is szeretlek Drágám. – nevetett. – Maradsz velünk? Beállsz?

- Biztos, hogy nem. – nevetettem és gyorsan felálltam a padról. – Inkább végig fekszem a kanapén megnézek egy rettentő nyálas filmet és közben csokival tömöm magam és a végén bőgök. – sétáltam ki.

- Elfogsz hízni! Elmegy a kondid. – kiabált utánam.

- Akkor is szeretni fogsz ha hatalmas hasam lesz, nem? – fordultam vissza az ajtóból.

- Persze! – vágta rá.

- Na látod. A kondim miatt meg te ne aggódj. – nyújtottam nyelvet. – Tommi dolgoztasd ám jól meg! Hasba mintha felszedett volna pár kilót. – szemétkedtem. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn  Kihúztam a konyába a legalsó fiókot ami tele volt édességgel és kivettem belőle egy tábla csokit. Átmentem a nappaliba körbe tekertem magam a takaróval és beültem megnézni a Casanovat. Elaludhattam mert reggel már Sebi mellett ébredtem a szobánkba. Akaratlanul is a pocimon volt a keze ahogy átölelt ezen csak mosolyogni tudtam.

- Jó reggel álom szuszék! – adtam az arcára egy nagy puszit amitől ébredezni kezdett.

- Ühüm. – motyogta még mindig félig az álmok világában.

- Miről álmodozol ennyire? – simogattam az arcát.

- Rólad. – ásította egy nagyot majd kinyitotta végre a szemeit is.

- Ébredezz mert 1 óra múlva itt van a rokonság. – másztam ki az ágyból. Mire megvoltam a reggeli készülődéssel már meg is érkezett mindenki. Most Sebi két nővére is itt volt így még többen voltunk.  Este feldíszítettük a fát és Fabi mint komoly férfi hívta félre Sebit.

- Mi lehet az amiről mi nem tudhatunk? – néztem Melanira Sebi kisebbik nővérére.

- Fabi szerelmes. – súgta oda. – Találkozott egy lánnyal egyik nap a suliban akibe beleszeretett rögtön.

- És te erről honnan tudsz? – vigyorodtam el.

- Hallottam ahogy telefonon meséli az egyik barátjának. – nevetett. – Szerintem ezt beszélhetik meg. Bár, ha engem kérdezel, rossz emberhez fordult, Sebi rosszabb mint egy gyerek. De ezt nem kell neked elmagyaráznom. – nevetett.

- Hát.. – nevettem én is. – Nem is tudtam, hogy ennyire jó a kapcsolatuk.  Azt tudtam, hogy Fabinak ő a példaképe.

- Seb imádta Fabit pesztrálni mikor pici volt. Ha éjjel felsírt biztos, hogy előbb ott volt mint anyu. Meg Fabi ha félt éjjel akkor Sebhez ment. Elég szoros a kapocs köztük. – magyarázta miközben mindketten a srácokat figyeltük ahogy már jönnek vissza hozzánk.

- Miről folyt ez a férfias eszme csere? – néztem rájuk kíváncsian.

- Ez pasi dolog! – húzta ki magát Sebi.

- Akkor rád nem tartozik. – szólt be neki Stefani aki éppen akkor lépett be.

- De vicces valaki. – húzta el a száját Sebit. – Inkább vagyok kisfiú, mint egy öreg banya. – bújt elő belőle is a kisördög.

- Na de Sebastian! – jött oda a Sebi anyukája anyuval együtt. – Norbert csinálj valamit a fiaddal, szemtelen! – kiabált be a nappaliba ahol apuék voltak.

- Melyik? – jöttek be nevetve ők is a konyhába.

- A nagyobbik! – fonta karba a kezét. Minden próbált máshova nézni és vissza tartani a nevetését.

- Mi lesz így belőled édes fiam? – nézett Sebire vádlón az anyukája még mindig.

- Hümm. – játszotta az elgondolkodót. – Mondjuk autóversenyzők és világbajnok? – húzta ki magát.

- Ne nagyzolj, Virág is világbajnok és ha jól tudom csúnyán elvert az utolsó futamon. – mosolygott rám. Elkezdtem körömrágást imitálni, hogy takarni tudtam a feltörni kívánó nevetésemet.  Ahogy körbe néztem a társaságon mindenki ezzel küszködött.

- Neked rám kell büszkének lenned! – fonta karba most Sebi a kezét.

- Áh! – legyintett. – Lehetetlen vagy! – ment ki a konyhából. Mindenkiből kitört a nevetés.

- Te kinevetsz? – nézett rám vádlón de vigyorogva Sebi.

- Én? Nem! Sírok nem látod? – törölgettem meg a szemem amikben tényleg könnyek gyűltek de a nevetéstől.

Másnap gyorsan elment az idő mert főztük a karácsonyi vacsorát. Este mindenki összegyűlt a nappaliba a fa körül.

- Ez pedig az én ajándékom neked. – adtam oda Sebinek én utolsóként az ajándékot. Izgatottan bontotta ki a dobozt majd ahogy leszedte a tetejét ledermedt. Rám nézett majd vissza a dobozban lapuló ultrahangos képre és egy kiscipőre. Néma csend volt a szobába mikor Sebi kiemelte a kiscipőt és a pocimhoz érintette majd a kezével megsimogatta.

- Komoly? – nézett a szemembe bizonyosságot keresve.

- Igen, komoly. – mosolyodtam el. Rátettem a kezemet a kézére ami még mindig a hasamon volt. Végig nézett a társaságon majd vissza rám.

- Apa leszek! – nevetett fel boldogan és megcsókolt. – Mióta tudod?

- A brazil nagydíj óta. – mondtam neki boldogan. – A versenyen éreztem, hogy szúr a hasam ahogy tavaly is szúrt. – sóhajtottam. – Végig csináltam, és úgy mentem, hogy már sejtettem, hogy egy időre ez az utolsó versenyem. – magyaráztam neki. – Már beszéltem Christiannal, teljesen levolt döbbenve ahogy én is mikor biztossá vált. Bele ment, hogy jövőre csak teszt pilóta leszek. És utána ha úgy érzem vissza ülhetek.

- De, hogyan? – zavarodott meg. – Vagyis, azt tudom hogyan. – vigyorodott el. – De gyógyszert szedtél, nem?

- De, a doki azt mondta, hogy amikor fellett írva nekem a gyógyszer akkor úgy adták, hogy a vérembe valamennyi adrenalin mindig lesz és pörgök. De kihagytam két versenyt is aztán egy hétig feküdtem az esküvő előtt.

- De az már 4 hónapja volt! – tárta szét a karját. – Azóta volt már 5 verseny!

- Igen, de a doki szerint csak 1 hónap után veszélyes a magzatnak az, hogy én versenyzek. Fogalmam sem volt róla, hogy növekszik bennem. Nem voltam rosszul. Nem voltam kívánósabb sem az átlagnál. Az a gyógyszer amit szedtem továbbra is nem ölte meg és a versenyen sem volt semmi. Egyszer sem éreztem, hogy szúrna vagy fájna a hasam. A doki azt mondta, ez csoda számba megy és egy kis túlélő a fiúnk.

- Fiú? – lepődött meg.

- Igen, kék a cipő te…. – pusziltam meg nevetve. Mindenki csak mosolygott és az elmondottakat emésztette.

- Szülők leszünk! – vigyorgott Sebi mint a tejbe tök. – Ez jobb mint a VB! – nevetett boldogan.