Másnap az edzésen szinte végig én vezettem. Utolsó pár körben Kobayashi előzött meg időben. Full üres tankkal… Az adatokat elemeztük, mikor valaki hozzáért a vállamhoz.

-          Ááá.

-          Hello! Megjött a pótolhatatlan csapattársad.

-          Jaime! – megöleltem. – Máskor tudod kit ijesztgess!

-          Jó voltál. Milyen a kocsi?

-          Szerintem egész jó. Könnyen vezethető.

-          Oks. Maradsz holnap?

-          Nem. Hazamegyek. Egy kis pihenés rám fér.

-          Mikor indulsz?

-          Majd csak este.

-          Akkor addig még tudunk beszélni.

-          Laura. Visszaszédelegnél elemezni?

-          Persze. Bocsi.

Csak késő délután végeztünk a pályán. Jaime és Fabian társaságában mentünk vissza a hotelbe.

-          És a srácok milyenek voltak?

-          Őszintén? Fernando-val harcban állok, a többiek meg ugyanolyanok. Mindenki ellenem van itt! Petrov fellökött tegnap, és egy pocsolyába estem. Schumacher állt meg és segített felállni.

-          Michael? Akkor talán a fiúk sem fognak annyira piszkálni. Michael nagy tiszteletnek örvend. Bár, az nem segít, hogy Fernando-val harcban vagy. Béküljetek ki inkább.

-          Kibékülni? Hogyan?

-          Próbálj vele beszélgetni.

-          Miről? Mi most ellenségek vagyunk!

-          Ne legyetek azok. Fernando nagy foci drukker. Beszélj vele a fociról. Vagy póker.

-          Majd meglátom. Benne vagyok ám a csapatban.

-          Csapatban?

-          Foci. Tudod.

-          Jah, igen. Marha unalmas a nevünk. Cool FC. A többieké mennyivel jobb.

-          Mi majd fociban leszünk jobbak.

-          Mikor lesz az első meccs?- kérdezte Fabian.

-          Majd Bahreinben. – mondta Jaime.

Este 9-kor indult a gépem haza. 11-re értem Budapestre. Úgy döntöttem este már nem vezetek. Egy hotelben megszálltam. A medált kinyitottam. Elgondolkodva néztem benne a fényképet. Jobb ha nem agyalok. Megszorítottam, majd elfeküdtem aludni. Holnap reggel irány Győr.