-          Velem.

-          Ez… butaság. Hisz te nem is…

-          Általában nem iszok. De, ez épp kivétel volt. Nem tudom mi történt.

-          Akkor innét tudtad a medált!

-          Innét.

-          Őszintén, nem értelek. Néha olyan furcsa vagy.

-          Mert? – nézett rám nagy szemekkel.

-          Néha… Úgy viselkedsz, mint egy bunkó állat. Máskor pedig tök rendesen el lehet veled beszélni.

-          Nehéz mostanság az életem. Senki nem ért meg. Most váltam el a feleségemtől.

-          Sajnálom. Viszont másoknak is lehetnek problémái. Nem gondolod?

-          De. Igaz.

-          Szerintem felejtsük el azt az estét. Legyünk haverok, ok? – nyújtottam a kezem. Úgy fájt ezt kimondani. Legszívesebben most is átélném úja, habár nem sokra emlékszem belőle.

-          Ezek után nem hiszem, hogy képes lennék a haverod lenni.

-          Hogyhogy?

-          Te tudsz rám úgy tekinteni, hogy ne gondolnál az estére?

-          Egy próbát…

-          Inkább maradjunk ellenfelek.

-          Elegem van! Játszol itt az érzelmeimmel! Mit hiszel? Hogy jogod van ehhez azért, mert Férfi vagy? Nem! Ezen túl ellenfelek leszünk! Viszlát, az aszfaltcsíkon baby! Ott előzz meg, ha tudsz!

-          Laura… Várj!

-          Hagyj békén! Ha harc kell, megkaphatod!

Kimentem a szobájából. A recepción megkérdeztem Jaime melyik szobában van, majd hamar felmentem. Kopogtam. Szinte azonnal nyílt az ajtó.

-          Te tudtad mi?

-          Mit?

-          Hogy Alonso-val feküdtem le akkor!

-          Elmondta?

-          El! Felajánlottam, hogy legyük haverok. Nem kellett neki. Tehát maradunk eredeti tervnél. Megverjük a pályán.

-          Laura. Ez már beszéd!

-          Én akarok a legnagyobb ellenfele lenni a pályán. Nem győzhet le! Senki nem győzhet le engem!

Miután lehiggadtam kissé vettem egy gyors zuhanyt, majd a kétágyas szobában elfoglaltam az egyik ágyat. Kemény nap volt a mai.