Időmérőre kijött Tamás és Adri is. Idegesen mászkáltam 15 perccel a kezdés előtt a kocsi mellett. Bizonyítanom kell. Franz lépett be és magához hívott engem is és Jaime-t is.

-          Nos, gyerekek. A cél természetesen a Q3. – nevetett. – Ami hozzánk közelebb van reális célként viszont a Q2. Próbáljátok a lehető legtöbbet kihozni ebből a…. kocsiból. Csak ügyesen. És nyugalom. Holnap rugalmasak leszünk, bárhonnét is indultok. Most pedig irány a kocsi. – ment a pitwall felé. Jaime és én egymással szemben álltunk.

-          Sok sikert kislány. – nyújtotta a kezét. Megfogtam, és megráztam.

-          Neked is bikuci. Neked is.

Felvettem a bukósisakom, majd bepattantam a kocsimba. Elkezdtem koncentrálni. A pálya már jól megy. Nyomni kell. Nyugalom. Semmi gond nem lesz.

-          Oké. Nézzük az adatokat. Jöhetnek Lau?

-          Persze Noncsi. Mondd őket.

-          A levegő hőmérséklete 34 C, a pálya 47 C-os. A szél sebessége 2,5 km/h. Északkeleti. Lényegében ennyi.

-          Oké. Kösz. Mennyi idő van még?

-          Hm… 3 perc.

-          Rendben. Köszi.

Ez a 3 perc épp elég arra, hogy… a képernyőre pillantottam, amin épp Fernando-t mutatták. Miért ilyen nehéz? Még most is elvonja a figyelmem. Szeretem, de mérges vagyok rá. Térj vissza Laura! Térj vissza…

Nagyot sóhajtottam, majd elkezdtem kiszállni a kocsiból. 3 kör! 3 kör kellett volna és beérek életem első Formula 1-es futamán! De nem… Ez a hétvége egyszerűen felejtős. Visszasétáltam és pont akkor értem oda, mikor jött a kockás zászló. Odaléptem a pitwall-unkhoz és kinéztem rajta. Fernando jött a kocsival „táncolna”. Megnyerte 2010 első futamát. Elmosolyodtam, majd indultam a mérlegelésre. Lemértek, és közben elkezdtem Jarno-val beszélgetni. Ő sem volt teljesen elégedett a kocsijával. Megveregettem a vállát. Szó mi szó Jarno nem járt jól ezzel a Lotus-os szerződéssel. Látott már jobb időket a Toyotával tavaly. De, ez a technikai sportok világa. Van, hogy eszméletlen tehetség vagy, mégsem tudod megmutatni, hisz a kocsid nem elég jó. Közben leálltak a kocsik. Jarno-val néztük a kiszálló pilótákat.

-          Mi van veletek? – kérdezte az olasz egy idő után, miközben Fer épp Felipe-t ölelgette meg.

-          Mi lenne? Semmi.

-          Szereted, igaz? Látom rajtad.

-          Az egy dolog. De most mérges vagyok rá.

-          Nem fog túl sokáig tartani ez a harag, úgy érzem. – vigyorogva elindult. Utána néztem, majd megráztam a fejem és megfordultam. Fer állt ott előttem pár centire. Elképesztően édes volt izzadt hajjal. A szemembe nézett és a szemében megláttam valamit. Valamit, ami nem volt más, mint…