Mindenki hazament hamar zuhanyozni, majd mentünk Kimiék yachtjára. Azért az övékre, mert azon mindenki elfér. Kim is jött velünk. A fiúk félre vonultak dumálgatni, mi is ezt tettük. Egész jó volt a hangulat. Később táncolgattunk a fiúkkal. Nandoval lassúztam, mikor láttuk, hogy Noncsi, Icu és Liza durcizva álltak félre a fiúktól. Érdeklődve odamentünk.

- Ugyan, drágaságok. 1 napis sem bírnátok nélkülünk, nem hogy 1 egész hétig.

- Dehogynem! Fogadjunk?

- Fogadás? – kérdeztem, a fiukkal egyszerre.

- Fogadás! Mi a csajokkal elhúzunk valamelyikünk villájába, Svájcba, és ki fogjuk bírni nélkületek!

- Oké. Mi is elhúzunk egyikünk villájába, és mi pedig várjuk, hogy a karunkba repdessetek. – nevetett Kimi.

- De kis egoista vagy Kimi.

- De igaza van. Nem bírnád ki nélkülem, 1 hétid, drágám.

- Te is? – néztem szerelmemre kissé mérgeskén.

- Angyalom…

- Oké! Hozzánk megyünk! – ajánlottam fel nemesen. – Luganóba.

- Mi pedig… Fer, Jaime. Ki lakik közelebb a csajokhoz?

- A szomszédomban van Lau háza. – mosolygott nagy vígan Nando. – Szívesen fogadlak titeket.

- Akkor ez megbeszélve. Lányok!

- Fiúk!

Morcosan néztünk rájuk. Mivel már későre járt, mindenki hazament és bevágta a szunyát. Én morcosan feküdtem Nando mellett. Akkor is legyőzzük, és kibírom 1 étig minden csókja, érintése, és… mindene nélkül! Igen!

Reggel összepakoltuk a cuccaink, majd az ajtóhoz mentünk. Egyszerre fogtuk meg a kilincset. Másik kezünkben mindkettőnknek bőrönd volt. Ahogy a szemeibe néztem elvesztem. Ráharaptam ajkamra. Fer felsóhajtott, majd ledobta bőröndjét, magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Nekidöntött az ajtónak, és elkezdte levenni rólam a pólót. Lábaim a derekára kulcsoltam, mikor az ajtón dörömbölést hallottunk.

- Hahó, leányzó! Indul a gépünk! Irány Lugano!

- Már megyek… - szóltam ki nehezen, miközben Fer még mindig a nyakam csókolta. – Fer… Hagyd abba. Itt vannak a csajok…

- Bizony Fer! Itt vannak a csajok! – dörömbölt Liza.

- Egy percet adjatok már! – dörömbölt ki Nando. – Tudom, hogy nem bírod ki drága az én vonzerőm és csókjaim nélkül… - felnevettem, mire „kedves” nézés járt cserébe. – Várlak a szomszédban…

- Várhatsz rám. De tudod, nem olyan nehéz kibírni. Na, már tényleg megyek… Szia. – csókoltam meg. Megigazítottam a ruháim, majd kiléptem. A lányok sokatmondóan néztek rám.

- Sziasztok. Mi van? – vörösödtem picit el.

- Szia. Semmi. Mehetünk?

- Hm, hát persze.

A repülőúton arról beszélgettünk, vajon kedvenc fiúkáink hogy fogják bírni nélkülünk. Megegyeztünk, senki nem árulja el kis csapatunk. Az ablakon néztem ki a felhőkre. Fer és a reggeli csókcsata járt a fejembe. Olyan kissé kómás állapotba kerültem, mondhatni.

- Ébresztő! Laura!

- Hm? Bocsi. Elbambultam. Igen?

- Semmi, csak nem is figyelsz ide. Mi az?

- Csak gondolkodtam. Mi a téma?

- Arról beszéltünk, melyik filmet nézzük meg este? – kérdezte

- A Garfield és a Kicsi kocsi tele a tank között vacilálunk.

- Legyen Garfield!

- Oké! Ágyúgolyó! – nevetett fel Icu. – Mi van? Ezt mondja a cica.

- És mi van nálad otthon? Csoki? Ropogtatnivaló?

- Őőő… Nincs. – vigyorogtam.

- Oké. Akkor te és Liza elmentek vásárolni. Mi pedig összeszedjük az összes párnát és ledobáljuk a TV elé a kanapéhoz. Olyan jót bulizunk fiúk nélkül!

(Fernando)

- Na jó. Robert! Elmagyarázom még egyszer! Ez nekünk áll, neked nem áll! De te is jöhetsz, hogy meg nézd, hogy állunk, érthető?

- Őőő… Jah.

- Remek. Felszállás! – parancsolt Kimi mindenkire. Mikor már úton voltunk Svájc felé Rob félúton elővett egy kártya paklit, leült a földre és elkezdett kártyavárat építeni. Sebi elmosolyodott, majd elkezdte fújni. Szét is dőlt.

- Hé! Ez miattad volt!

- Ugyan, Rob. Ez egy légáramlat volt. Van ilyen a repülőkben.

- És az agyad látom ereszt. Mert mintha felőled jött volna az a légáramlat.

- Fer. Van nálad kaja?

- Nincs.

- Ok. Akkor te és Nico elugrotok venni kaját és piát. Szörpit is hozzatok Sebinek és Jaime-nek. Ők még agyilag kiskorúak.

- Hé! Mit mondtál te nagy szamár?

- Csitt! Én vagyok itt a legérettebb! Én parancsolok! – és levette Sebi baseball sapiját, majd kicsit hadonásztak, minek következménye az lett, hogy Sebi elvesztette egyensúlyát, és rápottyant Rob-ra, aki közben magas kártyavárat húzott fel. A Vár összedőlt.

- Hát Rob… ez nem a te napod…