Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Második otthon - by: A. J. Cryson
Második otthon - by: A. J. Cryson : 7. fejezet - Szilveszteri szerelem (?)

7. fejezet - Szilveszteri szerelem (?)

  2010.02.22. 20:55


Egy ötven fős termet foglaltunk le, Kitti ismeretségének hála, igen kedvező áron. A hatalmas, négyzet alakú teremben az asztalokat és a székeket a falak mellé vittük, ezekre kerültek az italok és az ételek, egy külön asztalra az evőeszközök, tányérok, poharak, egy újabb asztalon pedig a puncsok, koktélkeverők. Hatra értünk a helyszínre, másfél órát töltöttünk a pakolászással, rendezkedéssel. A Dj hétre érkezett, a neki kialakított sarokba tereltük, átadtuk a cd-ket, és magára hagytuk. Körülbelül tíz perc múlva már Miley Cyrus The Climb című száma szólt halkan. Nyolckor már az asztaloknál ülve beszélgettünk, és megállapítottuk, hogy túl hamar jöttünk. Az elsők, a legközelebbi barátaink fél kilenc és kilenc között érkeztek, majd sorra a többiek, hamarosan pedig beindul a buli.

— Hé, Jaz! Szia! – a kiáltásra megálltam, nemsokára pedig Olivér keveredett mellém.

— Helló! – mosolyogtam rá. Oli az évfolyamtársam, a suli nagymenője.

— Jó a buli! Ügyesek vagytok!

— Köszi. Mi újság? Rég beszéltünk.

— Hát igen, rögtön a szünet elején eltűntél. Legalább hasznos volt a síszünet?

— Igen, nagyon – vigyorodtam el.

— Annak örülök. Karácsonyod hogy telt? – támaszkodott az asztalnak.

— Szokásos. De jó volt. Tied?

— Egész jó, bár nem volt az igazi, hiányzott valaki.

— Kicsoda?

— Te!

— És miért hiányoztam?

— Szerintem magadtól is tudod a választ! – húzódott közelebb, és fogta meg a kezem, közben tartva a szemkontaktust.

— Oli…

— Csss… Gyere, sétáljunk! – húzott ki, meg sem várva a választ. Ez most mégis, mit jelentsen? Mit akar tőlem? Négy éve ismerjük egymást, és csipetnyi jelét sem mutatta soha, hogy úgy gondolna rám. Haverok voltunk, és kész.

A szabadba kiérve a zene tompult kissé, így hallottuk a petárdák durrogását. Tiszta éjjelünk volt, a csillagok és a Hold fényesen világított. Oli hátulról átölelt, kezei a hasamon nyugodtak. A nyakamon és a fülemben éreztem a légzését, kicsit csiklandozott is. Aztán egyszercsak elkezdte harapdálni, és puszilgatni a fülcimpámat.

— Oli… - kezdtem bele megint, és próbáltam kibontakozni az öleléséből, de nem engedett.

— Jaz, kérlek! Egyszerűen megőrülök, ha a közelemben vagy! Ha rám mosolyogsz, úgy érzem, végem! Nem kezdhetnénk ezt az évet együtt? Egy párként? Szeretlek, Jaz!

Szembefordított magával, úgy beszélt, szemét az enyémbe fúrva. Volt már barátom, de így még senki nem vallotta meg nekem az érzéseit. A föld felett lebegtem, legalább két méterrel – de nem a szerelemtől. Barátságon kívül semmit nem éreztem Olivér iránt. De képes lennék összetörni a szívét? Nem, nem lennék. Talán az együtt töltött idő alatt beleszeretnék… Halk sóhaj reppent ki ajkaim közül.

— Rendben, próbáljuk meg! – bólintottam rá, Olivér örömére. Remélhetőleg nem bánom meg.

 

Egy ideig csak ölelt, aztán meghallottuk, hogy odabent kezdenek visszaszámolni, így befutottunk, és hattól már mi is besegítettünk, bár én jóval halkabban, mint elvárható lett volna. A percekkel ezelőtti döntésem járt a fejemben. Az óra megkondult, jelezve az év fordulót, egy kéz megpördített, aztán már csak azt vettem észre, hogy Olivér a száját az enyémre tapasztja, a nyelve pedig erőszakosan igyekszik utat törni magának. Hirtelen védekezni akartam, aztán észbekapva visszacsókoltam. De ez egyáltalán nem az az igazi, szerelmes csók volt, egyáltalán nem élveztem.

 

A szilveszteri buli után kijózanodva tértünk vissza a suliba és a hétköznapokba. A félév vészesen közeledett, így minden tárgyból készülni kellett a pótló, javító, vagy csak sima dolgozatra. Emellett az egyetemre jelentkezős időszak is tartott, valamint megkezdődött a báli szezon. Heti két táncpróbánk volt, ugyanilyen rendszerességgel jártam korizni, akárcsak eddig, plusz tanulás, így Olival nem volt túl sok időm találkozni, bár őszintén megvallva, nem is igen sajnáltam a dolgot.

 

— Nem szereted azt a fiút, igaz? – kérdezte Anya, vesébe látóan, mikor egyik nap feljött a téma.

— Dehogynem! – ellenkeztem. – Szeretem… de csak, mint barátot. Szemétség, amit művelek vele, igaz?

— Egy kicsit. Nem kellene játszanod az érzéseivel!

— Én nem akarok játszani velük! Tényleg szeretném, ha viszonozni tudnám, de egyszerűen nem tudok rá úgy tekinteni!

— Pedig előbb-utóbb döntened kell, Kicsim! És szerintem mindkettőtöknek jobb lenne, ha előbb!

 

Naphosszat a kérdéskörön filozofáltam. Helyes, amit teszek, vagy egy aljas dög vagyok? A szívem mélyén tudtam, mit kellene tennem, az agyam azonban nem hallgatott rá, így folytattam a színjátékot, amely még jobban kezdett az ellenemre lenni, mint Szilveszterkor. Olivér durva volt, egy-egy csókunk alkalmával akaratos.

 

Egy kéz rántott hirtelen félre, be az üres folyósóra. Aztán már éreztem is, ahogy a falnak nyomnak, és az ajkak közül követelődzőn nyomul a számba a nyelve. Engedtem a nem épp szelíd erőszaknak, várva, hogy mikor lesz vége. De nem lett. Nyelvét jó mélyen dugta le, már majdnem a torkomban volt, közben a keze vándorútra indult a csípőmről, először a fenekemre, simogatta, majd belemarkolt, két kezével erősen tartva. Aztán jobbja az oldalamon indul meg felfelé, felsőmön keresztül fogdosva melleimet, hogy aztán a pulóver alá becsúszva kezdjen el felfelé araszolni.

— Oli – löktem el magamtól a srácot. – Mégis, mit művelsz?

— Na, mit gondolsz? – próbált ismét közeledni.

— Suliban vagyunk, ha elfelejtetted volna!

— Nem felejtettem el, Szivi! Mesélj inkább Monacóról! – támadott le ismét. Hirtelen úgy éreztem, ha nem teszek valamit, helyben megerőszakol. A csengő mentett meg.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!