Forró júniusi nap volt, amelyen történetünk kezdetét vette. Egészen pontosan 2005. június 26-a. A helyszín Mogyoród, Hungaroring. Hogy mit is keresünk itt? Főhősnőnk a Red Bull által szervezett paddock lányok kiválasztására szakosodott rendezvényére érkezett.

-          Na de Dia! Ezt nem tehetted meg velem! Egyszerűen nem hiszem el, hogy képes voltál erre a szemétségre! – kelt ki magából a főhősnőnk, Török Hanna.

-          És mégis miért nem? – nyújtotta a nyelvét felháborodott főhősnőnkre a titkos művelet kiagyalója. – Imádod a Forma1-et, mondjuk igazán nem tudom mit szeretsz a körbe-körbe brümmögő kocsikon… - csóválta a fejét Németh Diána. Hanna állítólagos legjobb barátnője. – Na mindegy. Szóval, ha ennyire szereted, ráadásul gyönyörű is vagy, angolul és spanyolul kitűnően beszélsz, úgyhogy minden esélyed megvan rá, hogy bekerülj a Red Bull cicák közé. Talán pont a kedvenced mellé fognak beosztani…

-          Az kizárt! Mivel a versenyen részt sem fogok venni! – toporzékolt Han egy helyben.

-          Ugyan már! Csak fotózni fognak, felmérik a technikai tudásod, gokartozni fogtok és egy szimulált versenyt kommentáltok! Nehogy már kárba vesszen az a sok vasárnap délután, amin végighallgattam a futamok kommentálását- tőled! Rosszabb vagy mint Palik és Czollner együttvéve, de ezt pozitív értelemben mondom! – fakadt ki Dia. – Úgyhogy szépen fogod a formás kis hátsódat és betipegsz a paddockba, bekerülsz a legjobb 20 közé és élvezed az egészet!

-          És mindezt a szülinapomon… Csodás! – mérgelődött még mindig a kissé mufurc állapotban lévő ünnepelt.  Azért szót fogadott a barátnőjének és a kis verdeső pillangókra a gyomrában ügyet sem vetve, besétált a paddockba.

A két-három fordulón már túljutott 50 lányt a sajtó számára fenntartott helyiségbe vezették.

-          Az első napirendi pont egy közös fotózás lesz, majd 10-es csoportokba verődve lesznek beosztva a különböző feladatokra. Úgy mint egy technikai vizsga, kommentátori feladatok, gokartverseny, fotózás és idén először, interjú készítés egy eddig még meg nem nevezett, ismert Forma1-es személlyel. – ismertette a napi programot David Kessler, a Red Bull „lánykerítő” részlegének feje. – Eddig érthető voltam? - kérdezte kissé lenézően. Bólintottunk, majd elmentünk átöltözni, ahogy megkaptuk a további instrukciókat. Diával két „műsorszám” közben találkoztam újra.

-          Na mi volt, mesélj! – szólított fel azonnal. Úgy vettem észre, hogy őt is kezdi megfertőzni a benzingőz..

-           Semmi különös. – feleltem neki faarccal. – Most estem túl egy fotózáson, levezényeltem egy futamot, és a technikai vizsga is meg volt már. Hátra van még a gokart, meg az interjúkészítés.

-          És mit gondolsz, hogy ment eddig?

-          Fogalmam se nincsen. – válaszoltam értelmesen, majd visszatértem a feladatomhoz.

A gokart futam után – ahol megjegyzem a harmadik lettem – újra a sajtó szobába tereltek bennünket. Nagy meglepetésemre a kedvenc pilótám második apját ismertem fel, mint interjú alanyt. Az olasz Don Juan-t, Flavio Briatore-t.

-          Sziasztok Lányok! – köszönt olyan olaszosan.  – Kérlek ne legyetek zavarban, nem harapok. Ti vagytok, az utolsó ’tízes’, ugye? – kérdezte tőlünk szemöldökét felvonva.

-          Igen, mi vagyunk. – válaszoltam a többiek nevében. Egyből rám villant a tekintete, gyorsan végigmért, majd odajött hozzám és kezet nyújtott. – Szia, Flavio Briatore.

-          Üdv, Hanna Török. – mutatkoztam be én is, majd Flavio gyorsan továbbment és a másik kilenc lánnyal is kezet fogott, majd jelet adott az interjú kezdésére. Sokan csendben maradtak, meg sem mertek mukkanni, így vettem a bátorságot és feltettem az engem érdeklő kérdéseket.

-          Flavio, Ön szerint az idei Renault meg fogja tudni tartani az előnyét a hátralevő futamokra? Fernandonak megmarad az esélye, megnyerni a világbajnokságot?

-          Igen, erre minden esélyünk megvan. A kocsi fejlesztéseit még nem állítottuk le – közben pedig már a jövő évi autó tervezésébe is belekezdtünk. Egy olyan helyzetben vagyunk jelenleg, amit hülyék lennénk nem kihasználni. Egyébként pedig tegeződjünk, ha kérhetem. – válaszolt mosolyogva. Ezt én is mosollyal nyugtáztam, és mivel láttam, hogy más ki sem meri nyitni a száját, feltettem egy újabb kérdést.

-          Mit gondolsz a rajongókkal való kapcsolattartásról? Sokaknak még mindig megfizethetetlen egy Forma1-es futamra való kijutás, így más úton-módon próbálnak meg a pilóták, csapattagok közelébe férkőzni. Illetve néhány futam, már bocsánat a szókimondásért, de dögunalom, így azok is pórul járnak, akik kimentek a versenyre. Hogyan hoznád ezt a két dolgot össze? Hogy mindenki jól járjon, ne csak a csapatok és a szponzorok?

-          Őszintén szólva, ezen már én is rengeteget gondolkodtam. Mindig is mondtam, hogy a Forma1 egy show-műsor, ami a közönségért van! Persze ez nem zárja ki azt sem, hogy a benne élők is megszedjék magukat – tette hozzá Flavio cinkos mosollyal – de ennek egyenes arányban kellene állnia azzal, hogy a közönség is megkapja azt, ami neki jár. Folyamatosan gondolkodom különböző ötleteken, de a megvalósításuk sajnos nem az én reszortom. – csóváltam a fejem a sablonos, nesze semmi, fogd meg jól válasz hallatán, amit ő is észrevett és visszakérdezett. – Neked talán lenne ötleted?

-          Számos. – lelkesültem be a témán. A többi lány csak nézett, vagy nem tudtak ennyire jól angolul, vagy csak nagyon meg voltak szeppenve. Én viszont elememben voltam. – Például ha a szállodáknál gyülekező rajongóknak juttatnátok 1-1 aláírt posztert, képet vagy bármilyen autogram-kártyát, már azzal sokat javíthatnátok a Forma1-et körüllengő „megközelíthetetlen” jelzőn. Vagy ha szerveznétek közönségtalálkákat, esetleg a csapat honlapján bizonyos időközönként a forma1-es csapat főbb résztvevőivel lehetne chatelni… Személy szerint én már ennek is nagyon örülnék. – fejeztem be a mondókámat. Az olasz elgondolkodva bámult engem, egészen addig, amíg be nem jött David, jelezve, hogy vége az interjúnak. Szedelőzködni kezdtünk és éppen kilépni készültem az ajtón, amikor a Renault csapatfőnöke utánam szólt.

-          Hanna, egy pillanatot várj még légy szíves! – kérte. – Sokat gondolkodtam azon, amit mondtál. Most, hogy a csapat szekere úgymond felfutóban van, szükségünk van a jó PR szakemberekre. Nem tudom, hogy van-e ilyen végzettséged, vagy sem, mindenesetre tehetséged van a dologhoz. Szeretnék neked egy állást ajánlani a csapatomban. Igaz, ez még nem PR- munka lenne, ahhoz előbb egyeztetnem kell a részleg vezetőjével, így egyelőre a vendéglátó-egységnél tudnálak elhelyezni. De kezeskedem róla, hogy onnan tovább tudnál lépni. Addig is, minden költségedet a csapat állja, legyen az szállás, fogyasztás, utazás, ruha, stb. Ezen felül havi 4000 eurós fizetést tudok ajánlani. Mit szólsz hozzá? Elfogadod? – kérdezte barátságosan.

-          Én nem is tudom.. – pirultam bele a lehetőségbe.

-          Ne kételkedj magadban! –szigorkodott Flavio. Ez megtette a hatását.

-          Rendben. Elfogadom. – egyeztem bele, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről!