Szédelegve az elém táruló lehetőségtől léptem ki a szobából és indultam el megkeresni a dilis barátnőmet. Mindennek ő az oka!  Miatta vettek fel a Renault-hoz! Hogy hálálhatnám ezt meg neki?

Elég sok időbe telt, mire megtaláltam, annyira nagy volt a Hungaroringen kavarodás. Azért egy fél órás bolyongás után csak ráleltem és a nyakába borultam.

-          Jesszus! Ennyire rossz azért csak nem lehetett? –ütögette meg a hátamat. – Mi a fene történt veled?

-          Mr. Briatore, vagyis Flavio állást ajánlott a Renault-nál! – tértem rögtön a lényegre.

-          Mondd, hogy nem voltál olyan hülye, hogy visszautasítsd! – kezdett el rögtön leszúrni. - Most végeztél az egyetemen, tudsz nyelveket, imádod az F1-et és körbeutazhatod a világot! És még Alonsoval is találkozhatsz!! – folytatta volna még a monológot, de a szájára tettem a kezemet, hogy egy kis lélegzethez juthassak.

-          Befognád egy kicsit a csőröd? – néztem rá szemrehányóan. – Megnyugodhatsz, elvállaltam az állást.

-          Juhééééé! – adott hangot kitörő örömének Dia. Nem tudtam, hogy a szerencsémnek örül-e, vagy hogy sikerül megszabadulnia tőlem? :D

A dátum 2005. július 27. A helyszín Ferihegy 2. Állapotom: torkomban dobogó szív, kis szédülés, remegő kéz és láb. Egyszóval kész idegbaj.

Hogy mit keresek itt? Várom, hogy a Renault-os srácok megérkezzenek. Mégpedig a szerelők, vendéglátós alkalmazottak, egyszóval mindenki, kivéve a pilótákat, akik este érkeznek.

Nyílik az ajtó, így gyorsan rendezni próbálom a vonásaimat. Az első, aki kilép rajta, Flavio. Szerencsére jókedvében van, nevetgél a többiekkel, engem is gyorsan kiszúr a „tömegben”. Megindul felém. A többiek meg utána.

-          ÁÁ, Bella Donna! – kezdi az üdvözlést. – Gyere, bemutatlak a kollégáknak! – mondta, majd odavonszolt egy kisebb csoporthoz. – Szóval ő lenne Hanna Török, akiről már meséltem. – hmm, ezt azért nem hiszem el.

-          Szia, én Bob Bell vagyok. – nyújtotta a kezét Bob. – Szóval te lennél akit Flavio a PR-részlegre szeretne bejuttatni?

-          Igen. – válaszoltam szerényen. Ekkor a másik pasi is felém fordult.

-          Üdv, Pat Symonds a nevem. –fogta meg gyorsan a kezem, majd elindult a kijárat felé.

-          Nos, a mai program a következő: elkísérsz minket a Kempinskibe, ahol neked is foglaltunk szobát. Tudom, hogy budapesti vagy, de mivel egy csapat vagyunk, szeretném, ha te is ott szállnál meg. Bejelentkezel, utána hazamehetsz pár cuccért, de kora este még kimegyünk a pályára, lecsekkolni a kamionokat és a boxot, motorhome-ot, hogy minden rendben van-e. Arra a kis időre be kellene állnod a vendéglátósok közé, ha nem gond.

-          Nem, természetesen nem gond. – feleltem megszeppenve, majd minden az ismertetésnek megfelelően történt.

Délután 5-re, már a pult másik oldalán álltam, csapat-egyenruhában. Ami megjegyzem, nagyon jól állt. Kis kék-sárga szoknya, ugyanolyan színű toppal, valamint tornacsuka. Vagány szerelés volt, tetszett.

-          Hanna, kérlek üzemeld be a kávégépet! – kérte Sue, a vendéglátósok főnöke. – Ha megvan, kérlek főzz le 5 adag Cappuccinot és vidd ki ahhoz asztalhoz! – intett a büfé fő helyén elhelyezkedő társaság felé a főnökasszony. Majd kiugrott a szívem a helyéről, mert Fernando Alonso is ott ült Flavio, Giancarlo Fisichella, Bob és Pat oldalán. Bassza meg! Rám jött az ideg! – A pilóták cukor nélkül isszák, Fernandonak egy kis fahéjat szórj a hab tetejére. Flavio édesítőszerrel issza, nem cukorral, Bobnak és Patnek pedig 2-2 cukor kell. Megjegyezted? – kérdezte mosolyogva.

-          Persze! Fernandonak fahéj a hab tetejére, Fisico minden nélkül, Bob és Pat 2-2 cukorral, Flavio édesítővel issza a Cappuccinot!

-          El vagyok ájulva! Az elődödnek vagy 3 verseny után sikerült ezt megjegyeznie. Ja, ha viszed ki az italokat, ezt a kis kötényt terítsd magad elé.

-          Rendben! – válaszoltam, mire Sue elvonult a konyha részlegbe, én pedig munkához láttam.

10 perc múlva készen voltam az innivalókkal, úgyhogy nagy levegőt vettem, felkaptam a köténykét és a „rettegett” asztalhoz indultam. Útközben fülelni kezdtem, egész érdekes volt a téma, bár olaszul folyt a társalgás.

-          Tényleg új pincérnőnk van? – kérdezte Fisico.

-          Igen, bár nem sokáig lesz az. – felelte Flavio. – Ugyanis….

-          Várj, Flav, kímélj meg minket a rizsától, először azt mondd el róla, hogy hogyan néz ki? Dugható? – szakította félbe az olaszt a kedvencem, Fernando Alonso. Meghűlt bennem a vér. Ezt azért nem gondoltam volna.

-          Fernando! Nem fogod ezt a lányt is elüldözni a farkad miatt! Ez egy rendes, értelmes, új munkaerő! Ha bántod….. – hagyta befejezetlenül a mondat végét Flav.

-          Ugyan, nem bántani akarom, csak egy kicsit „megdolgozni”…. – gúnyolódott Fer. Hát ezek alapján már nem volt valami szimpatikus. Rendeztem a vonásaimat, majd folytattam az utamat. Flavio észrevett és mosolyra húzódott a szája.

-          Hanna! Gyere, kérlek, tedd le a kávékat és máris bemutatlak csapatunk két pilótájának. – mondta az olasz immár angolul, mire a két srác megfordult. Kicsit zavarba jöttem, de iszonyat mérges is voltam a spanyolra. Aki olyan hirtelen fordult hátra a székével, hogy majdnem magamra döntöttem az összes italt. Szemrehányóan néztem rá, mire ő kissé gúnyosan mosolygott. Közben letettem a kávét, kinek-kinek odaadtam a magáét, de láttam, ahogy Fer végigmér, tetőtől talpig.

-          WOW! Flavio, nem is választhattál volna jobban! A domborulatai nagyon rendben vannak… Talán nem is lesz elég vele egy éjszaka… - morfondírozott olaszul a szemeit még mindig rajtam legeltetve. Kezdett nagyon elegem lenni belőle.

-          Han, ő itt Giancarlo Fisichella, ő pedig Fernando Alonso! – mutatott be minket egymásnak Flavio. Mindkét sráccal kezet fogtam, Fernando kicsit hosszabban tartotta kezemet a kezében.

-          Sziasztok. Hanna Török vagyok, de hívjatok csak Han-nek. – mondtam nekik.

-          Engem hívjál csak Fisiconak, úgyis mindenki így becéz. – ajánlotta fel kedvesen Fisico.

-          Engem úgy becézel, ahogy csak akarsz! – szőtte tovább szót Fernando, majd olaszul folytatta. – Úgyis nemsokára a nevemet fogja sikítani az ágyban!

-          Rendben. – válaszoltam pókerarccal angolul, majd átváltottam olaszra. – Erre nem vennék mérget a helyedben. Nem szeretem az ilyen macho balfåszokat. Ciao! – a drága spanyol szeme megvillant, de köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől. A többiek masszív vigyorgásba kezdtek, mire én pukedliztem egyet, leszedtem a csészéket az asztalról és elindultam vissza a pulthoz.