Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Lányok a paddockból avagy élet a cirkusz másik oldalán-by:Noncsi
Lányok a paddockból avagy élet a cirkusz másik oldalán-by:Noncsi : 12. fejezet

12. fejezet

  2010.04.28. 19:35


Amikor becsukódott mögöttem a szobám ajtaja, nagyon egyedül éreztem magam. Ugyanis Fernando otthagyott, egyedül. Még mindig az események hatása alatt voltam és nem igazán voltam megnyugodva.

Beálltam a zuhany alá és folyattam magamra a forró vizet, legalább kicsit átmelegedtem. Betekertem magam egy törülközőbe és más vágyam nem volt, mint felkapni a pizsimet és bebújni az ágyba, aludni.

De ekkor dörömbölést hallottam az ajtón. Odamentem kinyitni, bár sejtettem a látogató kilétét. Fer volt az.

-         Szerencse, hogy még nem aludtál! – közölte mogorván, majd benyomakodott mellettem a szobámba. – Öltözz fel valamibe, nemsokára jön egy orvos, hogy megvizsgáljon.  – közölte ridegen, majd levágta magát a fotelbe. – Ne is ellenkezz, inkább csináld azt amit mondtam. Kivételesen.

-         Oké. – bólintottam, majd visszamentem a fürdőbe felöltözni. Pár perc múlva készen voltam és mire visszatértem a társasághoz, a doki is ott volt.

-         Én most kimegyek a fürdőbe, doki alaposan vizsgálja meg. – szólt Fer, majd úgy tett, ahogy mondta.

 

A doktor szerencsére kíméletesebb volt, mint a spanyol, már ami a vizsgálatot illeti. Megállapította, hogy szerencsére az ijedtségen kívül semmi bajom nem esett, sok nyugalmat javasolt, majd távozott.

Mondjuk egy kis nyugtatót vagy altatót adhatott volna….

Beballagtam a fürdőbe, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy Nando a lehajtott wc-deszkán csücsül, két tenyerébe meg a fejét fogja és meredten bámul maga elé.

-         Nahát, te min gondolkodsz ilyen lelkesen? – telepedtem vele szembe a mosdóhoz.

-         Azon, hogy még ez a vén doktor is előbb lát meztelenül, mint én. – mondta talpra ugrás közben. – Mert ugye én csak a numerára hajtok. Másra abszolút nincs szükségem. – vágta hozzám dühösen, mire én jobbnak láttam elindulni a hálóba, lefeküdni.

-         Te mondtad, nem én…. – sóhajtottam, majd otthagytam.

 

Bebújtam az ágyikómba és próbáltam elaludni. Hallottam, hogy fel-alá járkál a fürdőben, végül lépteinek nesze álomba ringatott.

De nem sokáig alhattam, mert az este eseményei nem hagytak nyugodni: álmomban, amit nyugodtan nevezhetünk rémálomnak is, újra megtörténtek velem az események, immár kiegészülve…

Izzadtan felültem az ágyban, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Nano odasietett hozzám és elég érdekesen nézett rám. Adott egy pohár vizet. Miközben megittam, elbőgtem magam.

-         Hát ez szép! Magadnak köszönheted az egész szörnyűséget, az önfejűséged miatt, erre meg itt bőgsz! Tudod Hanna, nem vagy semmi! – túrt idegesen a hajába. Kicsit megenyhülve folytatta. – Szükséged van még valamire?

-         Nee.. Igen.. – válaszoltam a tőlem telhetően legértelmesebben.

-         És elárulod mi lenne az? – kérdezte a szemeit forgatva.

-         Átölelnél kicsit, amíg megnyugszom? – kérdeztem boci szemekkel. Hát nem erre a válaszra számított, mert egy kicsit megzavarodott. De utána leült mögém az ágyra és hátulról átölelt.  Lassan visszadőltünk a párnára és egyetlen pikírt megjegyzés nélkül elaludtunk.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!