Én sem szóltam hozzá egy szót sem, viszont élvezettel néztem a felrepedt szájára. Úgy éreztem nagyon megérdemli azt, amit kapott. Azért biztonságos távolságból kikerültem őt, és úgy mentem vissza megvárni Fisicot.

Szerencsére pár perc múlva már készen volt az olasz, így indulhattunk is.

-          Köszönöm, hogy kiálltál értem. Pedig nem is ismersz régóta. – hálálkodtam neki.

-          De ez alatt a rövid idő alatt nagyon megkedveltelek. És már régóta a bögyömben van, ahogy az az éretlen tacskó a nőkkel bánik és a farka után megy. Ráadásul azok után ami veled majdnem megtörtént…. És ilyeneket képes volt … - csóválta a fejét. – Bár, ha jobban meggondolom, szerintem szerelmes beléd. Még sosem fektetett ennyi energiát egy nőbe sem. És az, hogy utánad indult és követett egész éjszaka….

-          Á, ez tuti kizárt. Szerintem ez csak a kóros féltékenység megnyilvánulása.

-          Szerintem nincs igazad. Nézd. – mutatott a parkoló egyik sarkába. Fernando még mindig ott állt és láthatóan várt valakire. – Szerintem rád vár.

-          Vagy egy újabb áldozatra. – válaszoltam zordan. Ekkor Fernando ellökte magát a kocsitól és megindult felénk.

Csak néztem, hogy mit akar még mindig tőlem, de azért ösztönösen közelebb húzódtam Fisihez. Kb. félúton találkoztunk össze és vártuk a másik reakcióját. Mélyen a szemembe nézett, majd így szólt.

-          Beszélhetnék veled? – fordult Fisihez. Az olasz ugyanúgy megdöbbent, mint én.

-          Nem inkább Hannától kellene bocsánatot kérned? – érdeklődött hidegen az olasz.

-          Nem. Ő hazudik magának, mert tuti, hogy titkon belém van esve, csak nem akar egy újabb strigula lenni. De előbb – utóbb az lesz. Kár is rá a szót vesztegetni. – jegyezte meg pökhendien, mire bennem felment a pumpa. Hatalmas pofont kevertem le neki.

-          Giancarlo, megvárlak a kocsiban. – mondtam az olasznak, majd beszálltam a járműbe. Kis idő múlva Fisi is csatlakozott, igencsak morcos hangulatban. A hotelbe menet nem is szóltunk többet egymáshoz..

Egy forró fürdővel visszatért az életkedvem, felvérteztem magam a következő pár percre szomorúság és csalódottság ellen. Úgy döntöttem, hogy nekem nincs okom szégyenkezni a történtek miatt, úgyhogy felöltöztem és elindultam a szálloda éttermébe vacsizni. Na kivel futottam össze?

-          Hanna, várj egy kicsit légyszi! – szólított meg a lengyel tesztpilóta.

-          Igen? – kérdeztem, mivel nem volt kedvem senkivel sem finomkodni.

-          Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy lenne-e kedved ma este velem vacsorázni? – tette fel a kérdést Robert. Összehúzott szemmel néztem rá. Nem bíztam benne.

-          Bocsi, de jobb szerettem volna egyedül. – rántottam meg a vállam, majd elindultam. Kubika követett.

-          Egyedül senki sem szeret vacsorázni. – mondta kedvesen. – Nyugi, én nem vagyok Fernando, nem arra utazok, amire ő. – kíváncsian néztem rá. – Egyébként is, nem hallottál még a lengyel-magyar barátságról? – kacagott fel. Erre már én is elmosolyodtam. Belementem a közös étkezésbe.

Robert Kubicával remekül telt az idő. Érdekes beszélgetőpartner volt, sokat nevettünk azon az estén. Nagyon jót tett a lelkemnek, hogy végre Fisin kívül még valaki normális emberként kezel.

Örömömet az sem tudta elrontani, hogy kb. fél órára rá, hogy elkezdtük a vacsit, Fernando is megjelent az étteremben. Egyből kiszúrta a kettősünket és egy olyan asztalhoz telepedett, ahonnan jól szemmel tudott tartani minket. Látszott rajta, hogy emészti a féltékenység. Főleg, amikor Roberttel együtt annyira nevettünk, hogy csorgott a könny a szemünkből.

-          Hát ez fincsi volt! – dőlt hátra Rob elégedetten a székében. – Pukkadásig jól laktam.

-          Én is! – csatlakoztam hozzá az elégedettségben, de még mindig a fagyit kaparásztam kiskanalammal a kelyhem aljáról.

-          Tejszínhabos lett a szád! – nevetett ki a lengyel. – Várj, mindjárt letörlöm. – mondta és az asztal fölött átnyúlva, egy szalvétával letörölte a habot az ajkaimról. Ekkor egy szék csattanását hallottuk és láttuk, ahogy Fernando kisiet az étteremből. – Nyah, ezt jól megcsináltam. – vonta meg a vállát Rob. – Jössz egyet biliárdozni?

-          Nem, köszi! Majd máskor, ígérem! De ma nagyon fárasztó napom volt, inkább lefekszem. – mentettem ki magam.

-          Egyedül? – kérdezte harsányan röhögve a lengyel. Rámosolyogtam.

-          Igen, egyedül. Jó éjt és köszönöm a kellemes estét! – köszöntem el, majd felfelé indultam, a szobámba.

Csakhogy nem jutottam el odáig. Alig tettem ki a lábam az étteremből egy erős kéz megragadott és a mélygarázs felé kezdett vonszolni. A számat befogta, így még segítségért sem tudtam kiáltani. Mondjuk mihelyt megéreztem a férfi illatát, már nem voltam annyira megrémülve, inkább iszonyatosan méregbe gurultam. Fernando betuszkolt a kocsijába és kilőtt a garázsból.

-          Elárulnád, hogy mégis mi a fenét csinálsz? – kérdezte tőlem mérgesen. Ezen teljesen kiakadtam.