Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Lányok a paddockból avagy élet a cirkusz másik oldalán-by:Noncsi
Lányok a paddockból avagy élet a cirkusz másik oldalán-by:Noncsi : 28. fejezet

28. fejezet

  2010.05.28. 19:59


Nem tudtam eldönteni, hogy most akkor mi van. Így bölcsebbnek láttam, ha felderítem a terepet. Mondjuk ez után az álom után, nem tudom, hogy fogok Kimster szemébe nézni…

Azért mielőtt kiléptem a szobából, gyorsan megnéztem a mobilomat. Hátha azt a csörgést nem álmodtam.

Bingó.

Fernando keresett.

Szóval miközben én egy igen fantáziadús álmot (?) éltem át Kimivel, Fer hívott. Csodás. Gyorsan visszadugtam a telót a köntösöm – aha! nincs rajta tej! – zsebébe és már ki is léptem a folyósóra. Amint elhaladtam Kimi szobája mellett, megnyugodtam.

Ugyanis odabentről iszonyatos horkolás szűrődött ki.

 

Visszaosontam a szobámba és felöltöztem. Úgy döntöttem, hogy nem reggelit készítek, mivel már eleve 10 óra is elmúlt, hanem ebédet. Igazán bölcs elhatározás, nem?

Gyorsan összeütöttem egy kis Dubarry csirkemellet, mellé pároltam egy kis rizst, majd leültem a konyhaasztalhoz.

Nem sokat mélázhattam az élet nagy dolgain, mert ahogy kész lett a kaja, az alvó úriember felébredt, a horkolást abbahagyta és lezuttyant mellém. Az álmomra emlékezve kissé félve néztem rá.

-          Na mi van? – nézett rám kissé morcosan. – Elvitte a cica a nyelved?

-          Neked is Jó Reggelt! – pattantam fel, majd a tűzhelyhez rohantam. Belepirultam a tekintetébe.

-          Hohó! Mi rotyog itt a fazékban? – jött oda ő is, az illatokat szaglászva. Egészen szorosan mögém állt.

-          Az ebéd. – feleltem. – És leszel szíves kissé hátrébb állni, mert alig tudok moccanni tőled! – kértem őt kissé hangosan, miközben lehajoltam, hogy a tepsit visszategyem a sütőbe. Így a fenekem kissé pont jó helyre került neki….

-          Ohh! Pedig így tökéletes lenne… - húzta az agyamat, majd a két kezét rátette a csípőmre, altestét a fenekemhez nyomta és rácsapott egyet a popsimra.

-          Te tiszta hülye vagy? – kiáltottam fel kissé hisztérikusan, miután felegyenesedtem.

-          Már miért? – kérdezett vissza a piruló arcomat fürkészve.

-          Mert be is eshettem volna a sütőbe! – válaszoltam szemlesütve.

-          Akkor is fincsi lett volna az ebéd. Legalábbis a feneked ízlett. – nevetett rám. Erre tovább pirultam és a tekintetét kerülve a tányéros szekrényhez léptem, elkezdtem megteríteni. Kimi csatlakozott hozzám, és a poharakat illetve a szalvétákat pakolta ki az asztalra.

-          Mindjárt tálalok. – mondtam halkan.

-          Addig én elmegyek felöltözni. – felelte, és így is tett. Két perc sem telt el, de már jött is vissza felöltözve. Jobban mondva félig felöltözve. Felvett egy farmer halászgatyót, de felülre semmit.

-          Nem mondták még neked, hogy meztelen felsőtesttel nem illik asztalhoz ülni? – kérdeztem nagyokat lélegezve.

-          Dehogynem. De teszek rá. – nevetett ki, majd a háta mögül egy rózsaszín tulipánt varázsolt elő és egy kis pohárba beállítva az asztal közepére helyezte. – Na, remélem tetszik. – mosolygott rám egész kedvesen, mire bólintottam. Összehúzta a szemöldökét. – Valami baj van?

-          Nincs. – feleltem gyorsan, a szememet a tányéromra szegezve. – Mi lenne?

-          Nem tudom… - vakarta meg a buksiját. – Csak kerülöd a tekintetemet.

-          Szerintem képzelődsz. Túl Szőke vagy. – motyogtam, miközben az izmos mellkasán jártattam fel-alá a szememet. Ez Kimi figyelmét sem kerülte el. Felállt a székéről és egy hatalmas, gunyoros mosollyal az arcán letérdelt elém. Addig helyezkedett, amíg a szemembe nem tudott nézni.

-          Tudom mi bánt! – nyújtotta ki a nyelvét. – Te is a bűvkörömbe estél!

-          Jó vicc. – motyogtam halkan. Ekkor gyengéden felemelte a fejemet az államnál fogva, végigsimított az arcomon és nem eresztette el a tekintetemet. A szemeivel fogva tartott.

-          Akkor miért szégyenlősködsz itt előttem?

-          Mert volt egy álmom. – csusszant ki a számon.

-          ÁHÁ! És mi abban egy kiadósat keféltünk! – röhögött fel. – Ugye? – erre nem válaszoltam. Próbáltam elsüllyedni. – Nem kell ezt szégyellned! – nevetett tovább. – Nekem is vannak ilyen álmaim, mióta megismertelek! – mondta tovább. – Vagy esetleg egy kiadós kufircolásnál többre vágysz velem?- kérdezte rám szegezve ezúttal  komoly tekintetét.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!