Szép lassan odasétáltak hozzám, én még mindig a hídon kuporogtam. Nanditho lehajolt hozzám és odaadta a vizet. Mohón belekortyoltam.

-          Amúgy ez a szépséges és igencsak mohón kortyolgató nőszemély a barátnőm, Hanna! – mutatott be a nagyérdeműnek. – Többnyire kissé bolondos, de igen szeretnivaló. Nézzétek, most el neki kérlek, hogy a vízzel jobban törődik, mint veletek, de éppen rosszul van és vízért indultam, amikor összefutottam veletek.

-          Igazán köszönöm a bemutatást drágám – nyomtam meg kissé ezt a szót, mire mindenki elkezdett nevetni. – Ennél jobban én sem csinálhattam volna. Sziasztok! – köszöntem a párocskának.

-          Szia Hanna, Nelson vagyok. Röviden csak Nelsi. – vigyorgott rám a kis brazil, majd adott két puszit. Utána a barátnője felé fordultunk és bemutatta őt is. – Ő pedig itt a barátnőm, Alessandra Chavez. A világ leggyönyörűbb lánya. – nézett rá szerelmesen. Látszott, hogy fülig bele van esve.

-          Szijja! – köszöntem neki is két puszival, majd Nando felé fordultam. – Látod-látod, ez mennyivel jobb bemutatás volt, mint a tiéd? Kezdjek el irigykedni?

-          Áhh, azt nem kell. – felelte Alessandra. – Nelsiből csak egy van. Egy és utánozhatatlan.

-          Ezt elhiszem. – vigyorogtam a csajszira, ő meg visszamosolygott.

-          Egyébként hívj csak nyugodtan Nessának vagy Sandrának.

-          Okés, te meg Hannek, engem. Jöttök ti is tovább? – kérdeztem, miközben feltápászkodtam a földről.

-          Nem, mi már végeztünk. – válaszolt ezúttal Nelsi. – De azt hiszem találkozunk még…

-          Hogy-hogy? – néztem rá kérdőn.

-          Tudod, engem is alkalmazni fog a Renault, mint tesztpilótát.

-          Gratulálok! – mondtam neki, miközben Fer csak vigyorgott, Sandra pedig átölelt. Ezen kissé meglepődtem, de jól esett.

-          Mi pedig remélem jól össze fogunk barátkozni. – adta meg a magyarázatot az ölelésre. Rámosolyogtam.

-          Szerintem nem lesz probléma. – nevettem én is, majd miután elbúcsúztak, mentünk mi is tovább.

-          ÁÁÁ, nézd azokat a fókákat!! – mutattam a vízi parádéra. – Milyen aranyosak! – az egyik fóka éppen a labdát egyensúlyoztam az orrán. Majd átpasszolta a párjának. – Meg kell őket zabálni!

-          Azt azért mégsem! A fókák húsa nem a legfinomabb. Túl rágósak! – magyarázta tudorként.

-          Úristen! Te már ettél fókát?! – néztem rá kissé megütődve.

-          Persze. Te nem kóstolnád meg? – kérdezte meglepetten.

-          Dehogy is! Egy ilyen édes kis állatot akkor sem ennék meg, ha nem lenne más kaja! – váltottam a mondat végét magas C-re.

-          De nem is édes a húsa! Inkább olyan, mint a tonhal. Csak kicsit erőteljesebb az íze!

-          Pfujjj! – egészen kezdtem émelyegni a gondolatra. Fer elröhögte magát.

-          BEVETTED!!! – úgy nevetett, hogy kicsordult a könnye. GONOSZ VOLT!!!