41. fejezet
2011.01.08. 19:17
- Azért elég jól fogadta, nem? – kérdezte Fer hozzám fordulva.
- Igen. Keményebb „összecsapásra” számítottam, de szerencsére tök normális volt. – bújtam hozzá, miközben újra beszálltunk a liftbe.
- Jaja, bár ez elég furi. – sóhajtott egy nagyot. – De örülök, hogy végre mindenkivel tisztáztunk mindent.
- Én is. – mondtam neki, majd megcsókoltam.
Másnap, csütörtök lévén, már illett kilátogatni is a pályára. Mondjuk így sem keltünk valami korán, de délre már kiértünk a motorhome-okhoz. Azért jó volt, hogy már nem kellett pincérkednem, hanem csak Fernek asszisztálnom és szerveznem a napját.
A boxnál ismerősökbe botlottunk: éppen Nelsi és Sandra járták körbe az egészet, bemutatkozva a csapattagoknak. Mi is odamentünk hozzájuk..
- Nahát, jó újra találkozni! – mosolyogtam rájuk, majd köszöntünk egymásnak.
- Bizony. Végre egy ismerős arc. – nevetett Nessa is. Majd egy szerelő jött oda hozzánk.
- Fer, Nelsi, jönnétek egy kis megbeszélésre? Kb. fél órát fog tartani az egész. – mondta Leon, de választ sem várva már el is libbent egy hatalmas papírhalommal.
- Hát csajok, azt hiszem magatokra, kell hagynunk titeket egy kicsit. – nézett ránk egy kis szomorúsággal Nelsi.
- Sietünk. – adott egy puszit nekem Fer, Nelsi pedig Sandrának egyet, majd ellibbentek Leon után.
- Megyünk sétálni egyet? – kérdezte Alessandra. Nem volt jobb dolgom, úgyhogy beleegyeztem.
- Gyere, nézzük meg a kamionokat! – invitáltam a monstrumokhoz. Menet közben sokat beszélgettünk, így megtudtam, hogy Alessandra két hónapja Nelsi kedvese és olasz-spanyol felmenőkkel is rendelkezik. Szabadidejében modellkedik, de egyetemre jár, marketinget tanul. Annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy nekimentünk valakinek. Mégpedig Nico Rosbergnek, személyesen.
|