Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Lányok a paddockból avagy élet a cirkusz másik oldalán-by:Noncsi
Lányok a paddockból avagy élet a cirkusz másik oldalán-by:Noncsi : 54. fejezet

54. fejezet

  2011.01.08. 19:26


Reggel, amikor felkeltem, üres volt mellettem az ágy. Kíváncsian kémleltem körbe a szobában, de az én egyetlen spanyolomat nem találtam sehol. Fáradtan feltápászkodtam és körbejártam a többi helyiséget is: a fürdőt, a konyhát és a kis nappalit is.

Fernek hűlt helye volt.

Úgy okoskodtam, hogy biztos előbb be kellett mennie a pályára, és engem nem akart felébreszteni. Kicsit megnyugodva álltam be a zuhany alá és élveztem a vizet. Mivel ma szinte semmi dolgom nem lesz, a két interjút leszámítva, amit délutánra szerveztem Nandonak, volt elég időm kiélvezni a fürdést.

Amikor végeztem, megtörölköztem, és magamra kaptam egy fürdőköpenyt, így slattyogtam ki a nappaliba.

Ott viszont leesett az állam a látványtól. Fer tüsténkedett egy ízlésesen megterített asztal körül, amin volt minden földi jó. Gyümölcs, tej, gyümölcslé, péksütemények, pirítós és felvágottak. És ami a leginkább tetszett, az egy hatalmas virágcsokor volt az asztal közepén. Rózsa, nárcisz, tulipán, orchidea. Ezek a virágok alkották a csokrot. Gyönyörű volt és az illatuk máris belengte a szobát.

Fernando mosolyogva fordult felém.

-          Jó reggelt Kincsem! – mondta, majd magabiztosan elvigyorodott. – Úgy látszik téged lehetetlen meglepni. Egyszer támad ilyen hihetetlenül pompás ötletem a meglepetés-reggelivel, te még ezt is elrontod! – fenyegetett meg tréfásan az ujjával, majd hozzám lépett, beszívta az illatomat és megcsókolt.

-          Ez fincsi volt. – adtam a tudtára a véleményem, miután befejeztük a nyelvcsatát. Megjegyzem, beletelt pár percbe. – Egyébként azt hittem, hogy már a pályán vagy. Azért kezdtem el pancsizni.

-          Persze, és csak úgy köszönés vagy üzenet nélkül lelépnék… - mordult egyet, majd a száját az enyémre tapasztotta.

Egyre szenvedélyesebben csókolóztunk, a fürdőköpenyem már a derekamnál járt, a felsőtestem így teljesen szabadon maradt. Nando gyengéden simogatta a mellemet és a hátamat is. Egyre jobban kezdtünk belemelegedni az édes élvezetekbe, de ekkor megszólalt a telefonja.

-          Tessék? – vette fel kicsit morcosan a készüléket és hallgatta a hívó felet. Eközben én hozzábújtam és a nyakát csókolgattam. – Rendben. Az jó, ha egy fél óra múlva indulok? – bosszús arcot vágott. – Oké. Akkor 20 perc múlva. Szia. – letette a mobilt, majd szomorúan felém fordult. – Ezt most nem tudjuk befejezni. – csalódottan vettem tudomásul.

-          Sejtettem. – sóhajtottam egy nagyot. – De este már nem úszod meg. – vigyorogtam rá kajánul.

-          Remélem is. Teljesen fel vagyok ajzva. – nézett a dudorodó ölére. Elnevettük magunkat, majd gyorsan megreggeliztünk, felöltöztem és indultunk a pályára.

 

Egész délelőtt ez a kis reggeli incidens járt a fejemben. Én is eszeveszetten kívántam Fernandot, az érintését, a csókjait. Mindenestül érezni akartam őt, együtt lenni vele, egy ágyban.

A Nano felől felém érkező cinkos-türelmetlen pillantásokból leszűrtem, hogy ő is ugyanolyan túlfűtött, mint én. Ő is ég a vágytól. Miután az időmérő rendben lezajlott /Fer a második helyről rajtol, ez a körülményekhez képest nagyon jó volt/, nem bírtam tovább és Nando után mentem a kuckójába.

Éppen az öltözés közepén tartott: egy farmer-halászgatya volt rajta, a felsőteste viszont csupaszon volt. Meghökkenve nézett rám, mire én szélesen elvigyorodtam.

-          Hát te? – kérdezte meg még mindig meglepődve.

-          Vetkőzz! – adtam ki az utasítást, majd én is lassú mozdulatokkal elkezdtem kigombolni a ruhámat….

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!