Lassan tértem magamhoz, bár biztos voltam benne, hogy nem a saját kis irodámban vagyok. Ott ugyanis nincsen ágy. Még nem nyitottam ki a szememet, mert sutyorgó hangokat hallottam.

-          Mi történt vele? – kérdezte Kimi. Miért kell neki mindig-mindenhol ott lennie?

-          Mit érdekel az téged? Ha kiderül, hogy miattad került ilyen állapotba, én szétverem a képed! – a kicsi német eléggé bepipult. Résnyire nyitottam a szemem.

-          Szóval mi történt vele? – kérdezte Kimi újra, higgadtan.

-          Arról faggattam, hogy milyen volt a tegnap estéje. Akkor kellett vele történnie valaminek, ami így megtörte! – Sebike elkezdett fel-alá járkálni a szobában. – Eddig egy mosolygós, nevetésre mindig kész Laut ismertünk, most meg az is nagy szó, ha elmosolyodik! – toppantott egyet a lábával. – Biztos nincs neked ehhez közöd?

-          Hát, lehet, hogy egy csöppet meggyötörtem a lelkét! – vakarta meg a fejét a finn.

-          Ezt hogy érted? – Sebike fenyegetőn lépett oda Kimi elé, aki hátrahőkölt. – Mi volt azután, hogy felhoztad?

-          Valóban tudni akarod? – kérdezte szomorkásan mosolyogva Iceman. Sebi nem tágított előle, így elmondta neki a történteket. Szó szerint. Bő negyed óra alatt a végére ért a történetnek.

-          Ez igaz? – tette fel a kérdést Basi dühtől izzó hangon. Kimi helyében én nemmel válaszolnék. Viszont úgy látszik, még mindig volt egy kis tartás benne, valahol mélyen eltemetve.

-          Igen.

Erre Sebi nekiesett Kiminek. Ököllel bomosott egyet neki, majd a bordáit kezdte sorozni, illetve a gyomrát. Kimi szája felszakadt és vér szivárgott belőle illetve az orrából.  Ekkor már én is talpon voltam.

-          Na mi van, miért nem védekezel? – kiabált Kimivel Sebi, mert a finn egyetlen védekező mozdulatot sem tett. Csak állt ott és várta a csapásokat.

-          Mert megérdemlem.

-          Ezzel egyetértek! – Sebi újra nekiesett volna, de akkor odamentem és rácsimpaszkodtam a karjára.

Gondolom nem látta ki az, és rántott egyet a karján. A lendülettől nekiestem az asztal sarkának és lehuppantam a földre. Mindkét srác ijedten nézett rám. Sebike jött oda mellém, és lehajolt hozzám. Kimi is jött volna, de visszafogta magát. Nem is vágytam rá, hogy hozzám érjen vagy bármilyen más formában érintkezzen velem.

-          Lau, jól vagy? – kérdezte meg egyből. – Ne haragudj, nem láttalak! Gyere, visszaviszlek a hotelbe.

-          És a szabadedzés? – kérdeztem a karjába csimpaszkodva. Kimire ügyet sem vetettem.

-          Azoknak már vége. – mosolygott rám. – Sőt, az interjúkat is letudtam. Büszke vagy rám? – vigyorgott újra kisfiúsan.

-          Nagyon. – egy erőtlen mosolyra húztam a szám.

-          Akkor jó.

-          De… Mennyi ideig voltam kiütve? – érdeklődtem gondolkodva.

-          Kb. 5 órát. Miután elájultál, Klaus jobbnak látta, ha nem ébreszt fel és hagyja, hogy kialudd magad.

-          Értem. – feleltem az ölelésébe bújva. A karjai átöleltek és szorosan tartottak. De a lényeg az volt, hogy nem láttam tőlük Kimit. Még mindig ugyanott állt és itatta fel az arcáról a vért. Láthatólag zavarban volt.

-          Menjünk? – kérdezte Basi.

-          Igen. Fáradt vagyok…

-          Akkor indulunk. – adta ki a parancsot, majd átkarolva elindultunk kifelé. Azért még odafordult a finnhez. – Te meg szedd össze magad! De sürgősen! Nem ilyen barátom volt nekem!