(2010. Március 7. – Erika)

Nos, ma van az egyik nagy nap! A kisfiam, Maxi első fontosabb gokart futama, amit itt a Siófoki aszfaltcsíkon rendeznek. Kis újoncként a mezőnyben, úgy, hogy ő az egyik legkisebb a 30 indulóból a 17. helyről rajtol. Ez nagyon szép eredmény. A lányokkal a pálya szélén szorítunk neki.

-          Én nem is bírom nézni! – fordult meg Ema.

-          Nagyon ügyes lesz, én tudom! – csukta be a szemét Noncsi is. Én fél szemmel pislogtam.

-          Vááá!

-          Héé! – fordultunk meg, az ijesztgetőnk felé. A kis német volt az, Sebastian.

-          Jöttem meglesni a kisfiad versenyét. Hányadik?

-          17. helyről rajtol.

-          Aha… Már látom! Nos, akkor szurkoljunk. – és kezünkbe adott kis zászlókat, amin Hajrá Maxi! és Maxi feliratok voltak.

-          Aranyos vagy Sebike!

-          Tudom. Olvadoztok tőlem.

-          Mindenképpen. – ingatta fejét Ema. Noncsi kuncogott.

-          Jaj, mit nevetgéltek?

-          Sebi! Fogd már be! Most rajtolnak! – kértem, és oda se mertem nézni. A lámpák kialudtak. Néztem Sebi arckifejezését. Vágott egy fintort, majd elindult a pálya felé. Oda néztem. A rajt utáni első kanyarban összeütköztek páran.

-          Jézusom! Maxi is ott van?

-          Őőő… Nem látom.

-          Menjünk mi is! – rohantam a gumifalhoz. Sebike már segített ott a fiúkáknak.

-          Jaj, az Maxi kartja! – ugrottam le a gumifalról és odasiettem a felborult kart-hoz. Sebike segített leszedni Maxiról. – Minden oké?

-          Aha, csak kicsit megijedtem.

Megöleltem és a hátát simogattam. Visszamentünk a kis sátorunkba és ott leellenőriztem, nincs-e tényleg semmi baja.

-          Anyu! Jól vagyok, csak kiestem!

-          Jó! Csak aggódok. Miért vagy ilyen kis durci.

-          Kiestem! Én nyerni akartam!

-          Ne, ne sírj, kérlek! – öleltem meg.

-          Jaj, mi a nagy bánat oka? – jött be Sebike is.

-          Kiestem.

-          Majd nem esel ki máskor.

-          De én nyerni akarok! – hisztizett kicsit Maxi.

-          Hú de nagy ez a vehemencia. Komolyan, olyan forrófejű ez a kis srác, mint egy jól ismert pilóta.

-          Kire gondolsz? – érdeklődött Noncsi.

-          Hát természetesen Fernando Alonso-ra.

Meghűlt bennem a vér is. A lányokra pillantottam és jeleztem, hogy semmit ne mondjanak neki.

-          Heh, micsoda feltételezés.

-          Még jó hogy nem azt mondod, hogy annak a nagy Alonso-nak a fia! – nevetett félszegen Ema is.

-          Jól van na. Csak egy magán vélemény volt. Kiskrapek. Gyere. Veszünk egy kis vattacukrot. Láttam a közelben egy árust.

-          De jó! – és már sietett is Maxi előbbi kis hisztijét elfeledve.