Én leültem egy kis asztalhoz és elkezdtem egy adatlapot kitölteni a Laptop-on. Kis idő múlva Sebi ült le mellém.

-          Vettél neki vattacukrot?

-          Meg magamnak is és neked is. Tessék.

-          Köszi.

-          Figyelj Erika. A hétvégén rengeteg programom lesz, és… eljönnél velem Bahrein-be? Kérlek. Segítség kell. És, ideje belekóstolnod az F1 világába. Még nem is voltál kint egy futamomon sem, pedig te vagy a menedzserem. A srácok nem is hiszik, hogy van menedzserem.

-          És ennyire érdekel téged a fiúk véleménye?

-          Nem, csak… Na. Gyere. – kérte.

-          Átgondolom.

-          Mit?

-          Hát… a kisfiammal szeretnék lenni. - pillantottam a Laptopra.

-          Hozd őt is! Maxi! Szeretnél F1-es autókat látni?

-          Igen! – futott ide hozzánk. – Mikor megyünk?

-          Anyudtól függ, hogy jöttök-e.

-          ANYA! Kérlek.

-          Ezt majd én eldöntöm.

-          Én… Anya. Na! Kérlek, kérlek!

-          Ezért még megnyuvasztalak. – fenyegettem meg Sebit és felpattantam.

-          Akkor?

-          Megyünk! – fordultam vissza. A két fiú pacsizott.

A lányokhoz mentem. Ők is hallották ezt a beszélgetést. Kérdőn néztek rám.

-          És mi lesz Fernando-val?

-          Csss! Halkabban! Nem tudom.

-          Ha találkoztok, meg fog ismerni!

-          Akkor elkezdem a bosszúm.

-          És Maxi-ról tudni fog?

-          Egyelőre nem! Lehet nem is mondom el neki.

-          De ő az apja.

-          De ő hagyott el! Ne sajnáljátok! Nem ér annyit.

-          Változnak az emberek. – Noncsi vakarta meg a fejét. – Szerintem ő sem az már, aki volt.

-          A múltban elkövetett hibái elől sem menekülhet!

-          Te tudod. Mi nem szólunk bele.

-          Jöttök ti is? Nem tudom, mennyi időm lesz.

-          Naná! Ki nem hagynánk!

-          Akkor ezt megbeszéltük. – nevettem. Már előre látom, jó kis találkozás lesz, ha lesz. De arra kíváncsi vagyok, felismer-e tényleg, vagy nem jelentettem neki semmit…